egészségügy;Orbán-kormány;Magyarország;interjú;finanszírozás;fizetés;magánegészségügy;

Jó irány a kormányzat erőfeszítése a szűrések erősítésére. Más kérdés, hogy mi történik azokkal, akiket kiszűrnek – mondta Fábián Lajos

- A magánszektorban sincs elég orvos, de vannak, akik már itthon is elérték az amerikai fizetéseket

Abban, hogy megbetegszik valaki, legtöbbször van saját felelőssége. Ezért kellene egy olyan rendszerben gondolkodni, ahol a beteg megkapja az ellátást, és annak a költségeit nemcsak az adófizetők állnák, hanem éppúgy, mint a casco biztosításoknál, vállalnia kellene önrészt – állítja Fábián Lajos, a VOSZ egészségügyi tagozatának elnöke, a TritonLife csoport társalapító tulajdonosa és vezetője. Interjú.

A kormányzat színt vallott és kínál egy lehetőséget a magánszolgáltatóknak arra, hogy közfinanszírozáshoz juthassanak. E szerint ha egy piaci szereplő képes a külföldi centrumokban elérhető, ritka szolgáltatásokat itthon olcsóbban nyújtani, akkor az hazai egészségbiztosító náluk vásárolja majd meg az ellátást. Vannak olyan ellátásaik, amelyekre szerződhet önökkel az állam?

Nincsenek. A hírt ugyan én is láttam, de nagyon nehezen tudom értelmezni. Tudomásom szerint a nagyon kurrens, delikát ellátásokat lehet megvásárolni külföldön. Van arra is példa, hogy rászoruló magyar betegek egyedi engedélyekkel kijutnak nagy, speciális centrumokba gyógykezelésekre. Ám ezek általában olyan terápiák, amiket az egyébként az innovatív orvosi szolgáltatásokban élenjáró hazai orvostudományi egyetemi klinikák sem végeznek. Ezek sok százezer eurós műtétek, gyógykezelések, amiket nyilván az ellátási piramis csúcsán lévőknek sem éri meg itthon csinálni, és ha nekik nem éri meg, akkor egy magánszolgáltató sem képes azt gazdaságosan ellátni. Nincsenek is erre felkészülve. Tehát én ezt a módosítást továbbra sem értem, remélem, hogy még lesz valami tisztázó kör a részletekről.

A tárca példaként a gerincgyógyászati központot említette, ahonnan gerincstabilizáló műtéteket vásárol a lakosságnak.

Az Országos Gerincgyógyászati Központ egy nagyon magas szakmai színvonalú gyógyító egység, ami Varga Péter Pál-féle intézménye volt, régóta és jelentős közfinanszírozással működik és mellette végez magánellátást is. Ezt sem tudom pontosan illeszteni ebbe a képbe, hiszen ez nem újdonság.

Kicsit másként kérdezem: mit üzent önöknek ez a módosító javaslat?

Most nem akarok ebből viccet csinálni, de nekem semmit. Ha az értelme az, ami a Népszavában megjelent, akkor nekünk, a magánszférának nem jelent semmit. De a várólistán lévő pácienseknek sem tesz sokat hozzá a problémáik megoldásához. Legyünk fairek: ha most én ülnék a másik oldalon, a jelenlegi szűkös büdzsé mellett nagyon nehéz lenne azt mondanom, hogy megnyitom - az egyébként önmagában szigetszerűen sokkal gazdaságosabban működő magáncégek számára - a közkasszát. Még azzal együtt is, ha egyébként hozhatna politikai sikert, ha egy életen át járulékot fizetők állami támogatással a magánban gyorsabban, és a mostani ár feléért juthatnának például csípőműtéthez. Csak ez a gesztus is óriási pénzkiáramlással járna.

Mekkorával?

Ezt senki nem tudja megbecsülni. Nagyon kapacitást tud a magánszektor átvállalni azokból a kurrens ellátásokból, amelyekben hosszúak a várólisták, évente sok ezer ilyen műtét biztosan elvégezhető. Még úgy is, ha kizárólag olyan intézmények juthatnának lehetőséghez, amelyekben van 24 órás állandó orvosi ügyelet, intenzív ellátó szakember. Egyébként a szakember a kapacitásaink szűk keresztmetszete, különösen hogy az Országos Kórházi Főigazgató dönti el, hogy az állami kórházakban munkát végző orvos, szakdolgozó vállalhat-e mellékállást. Nincs két szektorra való szakember Magyarországon, sőt talán már egyre sincs.

Az állami szférában dolgozó orvosok körülbelül hány szolgáltatónál vállalnak feladatot?

A VOSZ-nak erről nincs adata, mi – ez a TritonLife-ot jelenti – azon vagyunk, hogy a nálunk feladatot vállalóknál minél nagyobb munkaidő szegmenst tudjunk kitölteni az itteni munkával. Magam is ismerek olyan kollégákat, akik 3-4-5 magánintézményben is dolgoznak. Egy orvos harminc évet tanul azért, hogy pályakezdő lehessen a saját szakterületén. Ezt követően pedig nagyon szűk az az időablak, amíg jövedelmet tud szerezni. Így érthető, ha valaki orvosként az aktív éveiből kihozható maximumra törekszik. De annak határt kéne szabni, hogy kurrens szakmákban – mint ahogyan erről már a Portfóliónak is beszéltem –, valaki egyetlen 60-70 perces műtétért annyit követeljen, mint az állami rendszerbeli havi bére. Ez már kilenc számjegyű fizetéseket jelent, és 600-700 milliós évi jövedelmet, amit már az égvilágon semmi sem indokol. A világon nagyon kevés hely van, ahol ezt el lehet érni, jobbára az Amerikai Egyesült Államokban vannak ilyenek, ott is ritkán.

Milyen szakmákban lehet itthon ekkora jövedelemre szert tenni?

Néhány kurrens, operatív szakmában, például ortopédia, nőgyógyászat. A kilenc számjegyű jövedelem fenntarthatatlan, mert egyetlen magánszolgáltató sem tudja huzamosan ezeket a magas orvosi díjakat finanszírozni.

Az extra bérigények letörésére, miért nem szerződtetnek Indiából vagy a világ más tájáról specialistákat?

Magam is orvos és orvospárti is vagyok, nem a kollégák sarokba szorítása a cél, és nem dolgozom a bérigényük letörésén. Kiegyezés párti vagyok. De más szempontból sem lenne jó megoldás, és nem is így működik. Például a nyelv ismerete nélkül nem lehet gyógyító munkát végezni, és akkor még nem is említettük, hogy a magyarokkal kapcsolatos közgondolkodás miatt nem nagyon bíznak az idegen kultúrákból érkezőkben. Azaz az indiai-orvosok alkalmazását nem látom megoldásnak.

Mekkora szolgáltatás tömeget vesz le a közellátásról a magánegészségügy?

Nem tudom, nagyon nehéz ezt mérni. Nincs statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségük az ellátóknak, nem tudjuk, hogy például a vidéki megyeszékhelyen öt orvossal működő szakrendelő milyen és mennyi beteget lát el. Csak azt tudjuk, amit a különböző kutatások megmutatnak. Nemrég a Szinapszis Kft. azt mérte, hogy a fővárosban a szakorvosi ellátásra szorulók több mint kétharmada a magánellátóknál kezdi.

Azért ez így elég soknak tűnik, hiszen az emberek nagy többsége még a fővárosban sem engedheti meg magának a magánellátást.

Meglehet, hogy a levegőbe lövöldözünk ezzel az adattal, számomra azért hihető, mert a feleségemmel, aki az állami rendszerben orvos, hetente több olyan napunk is van, amikor a munkaidőnk nagyobb része azzal telik, hogy próbálunk valakinek a rendszerben ellátást találni, vagy betegutat szervezni. Ezzel nem vagyunk egyedül, a probléma rendszerszintű.

Egykori baleseti sebészként, mit gondol, hol kéne a hazai egészségügyi ellátórendszeren igazítani, amputálni?

Már nem vagyok baleseti sebész, de vágni még talán tudok. Saját problématérképemet sokszor elmondtam már: ebben benne van, hogy túl keveset költ Magyarország az egészségügyre, nincs átgondolt egészségpolitikai mesterterv, kiszámíthatatlan a szabályozás, gyorsan változó és leginkább adhoc politikai érdekeket szolgáló, de csak a részleteket igazító intézkedések történek. Az első legfontosabb feladat: megérteni, hogy nincs két szektor. Ha valaki megbetegszik, nem érdekli, hogy ott, ahol kezelik, kié az épület, ki adja az orvos fizetését. Gyógyulni akar. A két rendszernek harmóniában kellene működnie, ezt pedig úgy lehet megteremteni, ha felülemelkedünk és újrarajzoljuk az ellátási térképet. Tanmeseként szoktam emlegetni azt, amikor volt szerencsém a szlovákiai sürgősségi ellátás újratervezésében részt venni. A Dzurinda-kormány alatt egy neves szakemberekből álló csapat lépésről-lépésre – kezdve onnan, hogy hol élnek legsűrűbben az emberek, mi az a legtávolabbi pont, amit még az adott sürgősségi ponttól tíz percen belül el lehet érni, hová kell az útviszonyok miatt helikoptert biztosítani, hová elég csak a rohamkocsi, odáig, hogy egy-egy ilyen pont működtetéséhez hány orvos, egyéb szakember, milyen eszközök, mennyi benzin, azaz mennyi pénz kell, hogyan lehet józanul, észszerűen finanszírozni – tervezték meg. Aztán pályázatot írtak ki a működtetésre, a pontok többségét egy dán szolgáltató vitte. Ám az ezt megelőző tervező munka számomra azóta is iskolapélda, mert csak így lehet egy rendszer feltételeit biztosítani. Értem azt is, ha én vagyok a választókerületi elnök és a körzetemben lévő kiskórházat, amely már alig képes valamilyen ellátásra, és a józan ész nevében valakik be akarják zárni, akkor nyilván szólok a főnöknek, hogy a következő választáson baj lesz. Ezt ne tegyék! Gond az is, hogy azok sem értik, akik ott élnek, hogy ezekben az intézményekben - tisztelet a kivételnek - nagyon kurtított ellátással találkozhatnak. Ha megbetegszik, hiheti, hogy kórházba került, mert ez van kiírva az épületre, de azért, amiért odavitték, és amire szüksége lenne, azt már biztosan nem tudják ott nyújtani neki. A köz- és magánellátásnak, még ha a finanszírozását rendbe is tennék, egy szektorként is meg kellene feszülnie, ha azt a gyógyítási igényt ki akarná elégíteni, ami Magyarországon van. A nem fertőző krónikus betegségek – az elhízás, a cukorbetegség, a daganatok, szív- és érrendszeri megbetegedések, a sztrók, az infarktus satöbbi - okozta halálozási mutatókkal elég rosszul állunk. Azaz jó irány a kormányzat erőfeszítése a szűrések erősítésére. Más kérdés, hogy mi történik azokkal, akiket kiszűrnek.

Hogyan kéne jobban csinálni?

Ma a kórházainkban kezelt krónikus betegek nagyon nagy százaléka - brutális, amit mondok – részben önmaga tehet arról, hogy ott van. A legtöbb krónikus betegség ugyanis visszavezethető az évtizedeken át tartó, egészségromboló életmódra, aminek része az elhízáshoz vezető egészségtelen táplálkozás, a mozgáshiány, a dohányzás, alkoholfogyasztás. Persze ez így nem fair, mert ugye nincs edukáció, az emberek leélik az életüket, úgy, hogy nem tudják, mit és mennyit esznek, és annak sincsenek tudatában, hogy mindennek mi a következménye. És egyébként is, úgy hiszik: nekik jár az ellátás. Még családi körben is gyakran elmondom, abban, hogy megbetegszik valaki, legtöbbször van saját felelőssége. Ezért kellene egy olyan rendszerben gondolkodni, ahol a beteg megkapja az ellátást, és annak a költségeit nemcsak az adófizetők állnák, hanem éppúgy, mint a Casco biztosításoknál, vállalnia kellene önrészt. Éltem Svájcban a családommal, havi 536 frankért cserébe kellett választanom egy magánbiztosítót, amely ezért a pénzért a fogászatot kivéve teljes ellátást biztosított. Ha orvosi szolgáltatást vettem volna igénybe, kellett volna fizetnem 50 vagy 100 frankot, és minden költséget, ami e fölött volt, a biztosító állt volna. Az 536 frankos járulék a jövedelmem 2,5 százaléka volt. A kantonban, ahol éltünk mindenki százalékosan ennyit fizetett a jövedelméből az egészségügyi ellátásáért.

Fábián Lajos

orvos, vállalkozó, marketing-, egészséggazdasági-, és egészségbiztosítási szakember. A Közép-Kelet Európai térség átalakuló poszt-szocialista egészségügyi rendszereinek kiváló ismerője, több mint három évtizedes, 15 különböző országban szerzett releváns tapasztalatokat. Jelenleg VOSZ társelnöke, és Egészségügyi Tagozatának elnöke a TritonLife csoport társ-alapító tulajdonos, elnök. 63 éves, hat unokája van, a pénzügyminiszter által adományozott “Magyar Gazdaságért” díj kitüntetettje.

Még családi körben is gyakran elmondom, abban, hogy megbetegszik valaki, legtöbbször van saját felelőssége. Ezért kellene egy olyan rendszerben gondolkodni, ahol a beteg megkapja az ellátást, és annak a költségeit nemcsak az adófizetők állnák, hanem éppúgy, mint a Casco biztosításoknál, vállalnia kellene önrészt.

szöveges kiemelés1

Jó irány a kormányzat erőfeszítése a szűrések erősítésére. Más kérdés, hogy mi történik azokkal, akiket kiszűrnek - mondta Fábián Lajos

képalá

Jöhet népharag vagy egy új ellenzéki mozgalom, de az elemzők szerint Orbán Viktort nem szabad lebecsülni.