Ezen a nyáron, a tomboló hőség közepette az egyik budapesti szakrendelőbe kellett utaznom. Tudom ez magánügy, nem tartozik a közre. E ténynek „csak” annyiban van jelentősége, hogy épp ezen a nyáron mutatta meg valódi arcát a MÁV és a társaságot felügyelő miniszter. Épp ezen a nyáron szembesítette a kormányzatot a TISZA Párt elnöke az egészségügy egyre romló állapotáról. És épp ezen a nyáron mutatta be a miniszterelnök, hogy milyen jövőképben gondolkodik, és ebben hol a helye Magyarországnak.
Az elviselhetetlen hőségben azért kellett igénybe vennem a „vasparipát” (így nevesítette a síneken közlekedő járműveket az egyik vasúttörténettel foglalkozó történész), mert sem abban a városban ahol élek, sem a lakhelyemtől néhány kilométerre lévő járási székhely szakrendelőjében nincs olyan szakorvos, aki kezelni tudná belgyógyászati jellegű betegségemet. Megjegyzem, nemcsak az én betegségemet érintő, hanem más kórokat orvosló szakorvos is hiányzik mindkét városi rangú településen. Megtörtént eset, hogy a járási székhelyű intézmény vezetője Facebookon kérte követőit, jelezzék, ha a látókörükbe kerül X szakorvos, hogy fel tudja venni vele a kapcsolatot alkalmazása érdekében. Abban a városban meg, ahol élek, nincs is hová szakorvost keresni, mert szakrendelő sincs. „Kiss város: nagy falú” – írná Babits, ahogy írta ezt Szekszárdról is, csak nem ma, hanem 1915-ben.
Bármennyire is furcsán hangzik, de szerencsésnek mondhatják magukat azok a betegek, akiknek ugyan hónapokig kell várniuk időpontra a lakhelyemtől néhány kilométerre lévő szakrendelőben, de legalább a településükhöz közel találkozhatnak a szakorvossal.
Igaz, X vagy Y szakorvos hetente csak egy alkalommal rendel. Kíváncsi lennék, milyen eredménnyel zárulna, ha a TISZA Párt elnöke feltárná a szakrendelők szakorvosi ellátatlanságát. Hogy annak eredménye változtatna-e valamit a szakorvoshiányon, abban már nem vagyok biztos, már csak azért sem, mert az egészségügyet felügyelő államtitkár szerint minden nagyon szép, minden nagyon jó. Szerinte beteg nem marad ellátatlanul. Ez utóbbi akár igaz is lehet, csak hát sok esetben egy-egy beteg találkozása a szakorvossal már későinek bizonyul. Az államtitkár szerint csak ott nagyok a várólisták, ahol sokan ragaszkodnak az általuk kiválasztott orvoshoz, meg azon önkormányzat által működtetett intézményekben, ahol ellenzéki a polgármester és a testületben is többségben vannak a nem kormánypárti képviselők.
A vonat, amivel utaztam, tizenöt perces késéssel ért a végállomásra. Ekkora késés még elviselhető. Aki ezen a nyáron igénybe vette a MÁV szolgáltatásait, annak ennél nagyobb galibákkal is számolnia kellett. Jól döntöttem, hogy a késést is bekalkuláltam. Szerencsém volt, hogy a vonat nem állt meg félúton, a mozdony nem gyulladt ki, a sínek nem törtek el, nem kellett pótlóbuszt küldeni az utasokért, mert ilyen esetek a híradások szerint többször is előfordultak utazásom hetén. Fejlett demokráciájú országokban a tömegközlekedésért (is) felelős miniszternek hasonló problémák miatt azonnal fel kell állnia a bársonyszékből. Lázár Jánosnak nem! Ellenkezőleg. A miniszterelnök az egyik leghatékonyabb miniszterének minősítette őt a szeptember 7-i kötcsei pikniken tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján.
Magyarországon nem mondható fejlettnek a demokrácia, és nem cserélődnek a pocsék állami szolgáltatások miatt a miniszterek sem. Nálunk pótcselekvések történnek. Ilyen a MÁV vezér cseréje, az elmúlt „nyolcévezés”, meg „harmincévezés”. Jogosan kérdezzük, hogy mit tetszettek csinálni az elmúlt 14 év alatt. Pénz, paripa, fegyver a rendelkezésetekre állt, no meg a furcsa mód megszerzett kétharmad. Ja, hogy az EU-s pénzek elfolytak másra. Esetleg a rendszer leghűségesebb híveihez? Ja, hogy, Prométheusz is lopott. Igen, ellopta a tüzet az istenektől, hogy az az emberek javát szolgálja. Ismert történet, megbűnhődött érte. És mit szolgálnak nálunk az ellopott pénzek? Egyéni érdekeket! És láncoltak már sziklához valakit, ahogy Prométheusszal tették az istenek? Rozsdásan és szelektíven forognak az ügyészség kerekei.
Megjegyzem, ha már Lázárt említettem, hogy kíváncsian várjuk azt is, mekkora dicséretben részesül majd akkor, ha a több milliárd forintnyi uniós pénzből felújított magyarországi kastélyokat – közös kincsünket – sikerül a NER holdudvarára testálnia. Mert ugye senki nem gondolja komolyan, hogy nem a hazai és az EU-tagországok pénzéből gazdagodók gyarapodhatnak ez által is.
Utazásom előtt arra gondoltam, hogy ma megint ízelítőt kapok az Orbán-imádatból és -gyűlöletből. Egy-egy 40-50 perces vonatozás felér egy közvélemény-kutatással, minimum egy fókuszcsoportos beszélgetéssel. Nem tévedtem, ugyanakkor az imádat elmaradt. Volt miről beszélni a vonaton utazóknak. A negyvenöt-ötven perces út alatt megtudhattam, hogy mit gondol az utazóközönség az új világrenddel kapcsolatos orbáni jövőképről, amelyet olyan hevülettel adott elő a tusványosi dzsemborin, mint egy frissen kinevezett egyetemi docens. Arról a jövőképről, amelyben a miniszterelnök szokásához híven, a valóságtól elrugaszkodva igen alacsony polcra helyezte a nyugatiakat és igen magasra a diktatúrával terhelt országokat, valamint Magyarországot. Az utóbbi időben unos-untalan azt hangoztatja, hogy a Nyugat hanyatlik, a globalizációnak vége, a jövő pedig Ázsiából jön. Csak megjegyzem, hogy Kínából napjainkban nem egyértelműen Orbán vízióját megerősítő hírek jönnek. Szeret túlozni. Harcedzett embereknél ez így szokás. A minap is azt találta mondani egy olaszországi konferencián, hogy ő már több háborút is levezényelt. Ha kifejtette volna, hogy mire is gondolt, mindjárt kiderült volna, hogy a hallgatósága előtt nem más áll, mint Háry János reinkarnációja.
Az út során azt tapasztaltam, hogy utastársaim is jól érzékelik: Orbán szereti mellőzni a jelen valóságát.
Eltolja magától a több mint egy évtizedes kormányzás pocsék teljesítményét. Ha teheti, figyelmen kívül hagyja, hogy a régión belül szinte nincs olyan statisztikai mutató, amelyben ne előznének meg bennünket szomszédaink. Úgy beszél, mintha a kormánynak semmi köze nem lenne az egyre csökkenő GDP-hez, az ipari termelés zuhanásához, az ország összeszerelő üzemmé silányításához. Figyelmen kívül hagyja, hogy politikájával kiszolgáltatottá tesz bennünket, hogy a magyarok jelentős része nem Kelet, hanem Nyugat felé veti tekintetét, miközben ő és leghűségesebb minisztere diktátorokkal parolázik. Még ha csak parolázna, de üzletel is velük. Magas állami támogatások odaítélésével telerakatja az országot olyan üzemekkel, amelyekben az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorokat állítják elő, nem számolva azzal, hogy lesz-e a jövőben kereslet az ilyen járgányokra. Ma már látszik, hogy a kínálat nagy és a kereslet csökken.
Foglalkoztatta az utasokat is az ország eladósodása, a nyugdíjak elértéktelenedése, a fiatalok kilátástalannak tűnő helyzete, az idegen országbeli munkavállalók tömeges betelepítése – akik mégiscsak elvették a magyarok munkáját? –, a fogyasztást terhelő magas adók, a virágzó „urambátyám” világ, és az is, hogy a gazdagok mindent visznek, a szegények meg mélyszegénységbe süllyednek. Nehogy azt gondolják a Fidesz támogatói, jegyezte meg valaki, hogy csak a különösebb képzettséget nem igénylő munkaterületeket lepték el az idegen munkaerők.
Az utasok között volt, aki XXI. századi Nostradamusnak, más politikai szélhámosnak minősítette a miniszterelnököt és kormánya tagjait. „Aki egy évtized alatt elérhető Kánaánról beszél, annak fogalma sincs arról, hogy mivé züllesztették le az elmúlt 14 évben az országot, mert a saját buborékából mondja a magáét, vagy ennyire hagyja magát megvezetni tanácsadói által.” Volt, aki felemlegette Orbán nyaralási szokásait: ”Bezzeg neki futja a közel hétmilliós havi fizetésből a horvát tengerpartra is, másfél millió magyarnak a hazai vizekre sem… És még van pofája azzal viccelődni, hogy a magyarok csak azt tekintik nyaralásnak, amit a tengerparton tölthetnek.”
A gazdaság működéséért felelős minisztere meg azon siránkozik, hogy nem pörög a fogyasztás, pedig soha nem látott pénz van a magyar családoknál. Kár, hogy nem derült ki, hogy mely magyar családokra gondolt.
Bizonyára nem azokra, akik egyik napról a másikra küzdenek az életben maradásért.
