Amikor először olvastam Boncz Luca művészetéről, meglepődtem azon, hogy a műveit papír zsebkendőkbe varrja. Gondoltam, az nem lehet olyan tartós, hisz könnyen szétszakadhat vagy elázhat, ha például szabad tér alatt állítják ki. Ez pedig így is történt. Amikor egy esős nap megérkeztem a kiállítás színhelyére, egy Benczúr utcai kávézóba, a kertben Luca elázott művei fogadtak, miközben a művész szétnyitotta az egyiket, megmutatva a rávarrt feliratot: „Gólya, gólya, gilice, / Mitől véres a lábad?”– Luca először keszkenőre akart varrni, mert az jobban idézi a folklór világát, de azért gondolta meg magát, mert az egy régi, klasszikus anyag, és ha áthatol rajta a tű, akkor a szövetben keletkező lyuk eltüntethető az anyag mozgatásával.
A papír zsebkendőn viszont minden tűszúrás maradandó nyomot hagy, és nem visszafordítható, akár a szüzesség elvesztése, ami a kiállítás egyik témája is – mondja Páskuly Mercédesz kurátor.
Megsemmisülő művek
Luca a fenti Szidott anyám érte(d)... című sorozatában népdalokból indul ki. A Gólya, gólya, gilice kezdetű dal például a százötven éves török uralmat, majd az azt követő újjáépítést idézi meg, de Lucának más értelmezése is van. – A korábbi kutatásaim alapján ez a dal a török katonáknak a lányokon elkövetett erőszakát mutatja be, mely után „... síppal, dobbal, nádi hegedűvel” gyógyítják az áldozatokat, vagyis a teherbe esett lányokat, akiket aztán a visszatért magyar katonák vettek el feleségül – mondja, majd a kurátor hozzáteszi: – A gyerekdalok generációs traumákról is szólnak, melyeket csupán a népdalokat énekelve még nem érthetünk meg, szükség van azok értelmezésére is.
Más zsebkendőkön hímzett lyukakat látunk, melyek az elvesztett szüzességre utalnak. – Luca ezeket a traumákat meghímezte, de mivel azok zsebkendőkön vannak, ezért van egy életciklusuk, idővel eláznak, szétmállanak és feloldódnak. Ez is a célunk, hogy a kiállítás végére semmisüljenek meg a művek – mondja a kurátor. Hozzáteszi, a társadalom úgy véli, egy nő értéke megváltozik, ha elveszti a szüzességét, mert sokan úgy gondolják, akkor azután az illetőt nem adhatják férjhez, vagy titkolniuk kell, hogy már volt valakivel.
– Nem az határozza meg egy nő helyzetét, hogy szűz-e, vagy sem. A nőknek is megvan a szabadságuk, hogy párt válasszanak, hogy maguk döntsék el, hogy erre mikor vágynak. Minden oldalról nagy nyomás nehezedik rájuk, hogy miként kellene dönteniük – mondja Páskuly Mercédesz.
Tövisekkel teli erdő
Luca szerint a népdalokon keresztül már kis korunkban találkozunk a sztereotípiákkal. – Bár nem hímeztem meg a követező, óvodában hallott sort, de jól emlékszem rá: „A lányoknak száz forint az ára, és mégis viszik őket, a fiúknak meg egy forint, és mégsem viszik őket.” Ez a gondolat már gyerekként ellenszenvet okoz a két nem között – mondja a művész, aki szerint nem baj, ha ezt az óvodások éneklik, de akkor magyarázzák meg nekik, hogy miről is szól.
Az alkotó úgy látja, az életünk során gyakran szorongunk, ami időnként vele is megesik. Zavarja például, amikor angolul kell megszólalnia, mivel akkor nem jutnak eszébe a megfelelő szavak, amiért csak növekszik benne a stressz, mígnem a gondolatok kavarogni kezdenek a tudatában. Ezt az érzést jeleníti meg az a fémdrótból készült alkotása, mely egy fejre helyezhető konceptuális fejdísz, amelyen angol és magyar szavak olvashatók.
– Bár tudok angolul, de sokszor megijedek, ha hozzám szólnak. Az egyik egyetemi kurzuson például angolul kellett volna az emberi kapcsolódás témájával foglalkozni. És mivel ehhez a témához alapból problémásan viszonyulok, ezért teljesen leblokkoltam, és ködöt éreztem a fejemben, pont amilyet megalkottam a fémdrótból a Keresem a szavakat, de nem találok semmit című munkámban.
A Nem haragszom az akácfára című műcsoport is felhelyezhető a testre, mivel gyűrűkből, karkötőkből és nyakláncokból áll, de azokból tüskés akácfák „nőnek ki”.
Luca ezzel a művével azokra a személyes kapcsolatokra utal, melyek sérülést okoznak az egyénnek. – Az ember sokszor érzi azt, hogy szerettei bántóan viselkednek vele a korábban kialakított védekezőmechanizmusaik miatt. De ezeket elfogadva szeretnénk közel kerülni hozzájuk, megérteni őket. Az ember hasonlót érez egy tövisekkel teli erdőben is – mondja a művész. Egy másik munkája három kesztyű, melyeket a három múzsájának készített – a Megfelelési kényszernek, a Szégyennek és a Szorongásnak –, amiket szintén felvehet az egyén, hogy megküzdjön ezekkel a hatásokkal.
Nyugtató kavicsok
A tárlaton a látogató is túlléphet a szorongásán. Luca létrehozta az „Óceán csontjai” nevű szobát, amely egy sötétkék anyaggal fedett tér, melybe belépve helyet foglalhatunk egy széken, majd kavicsokat vehetünk a kezünkbe, melyeket tapintva nyugalomra lelhetünk. A művet Luca egy külföldi élménye ihlette. – Tavaly augusztusban úgy döntöttem, hogy elköltözöm Észtországba, mert megnyertem egy Erasmus-pályázatot. Akkor már sokat dolgoztam a szorongásomon, ezért úgy éreztem, ha kimegyek, akkor új, magabiztos Luca születik, és ez mennyire jó lesz. A valóságban viszont ez pont fordítva történt – mondja. Alig várta ugyanis, hogy járjon egy tanórára, de amikor ténylegesen a teremben ült, annyira pánikot okozott az új szituáció, hogy kiszaladt az iskolából, és egészen a tengerpartig futott, ahol kövek között keresgélve rálelt egy darabra, amely megnyugtatta.
– Ahogy elkezdtem simogatni, rájöttem, hogy az nem is egy kő, hanem egy csont. Valamilyen állaté. És akkor ez nagyon lenyugtatott.
A tanórára aztán visszatért, és mivel azon pont szériákat kellett készíteni, ezért úgy döntött, másolatokat alkot a csontról, amiből aztán megszületett az említett installáció.
Visszaadni a szót a nőknek
A tárlat kapcsán megkerestem Kopeczky Rónát, az acb Galéria művészeti vezetőjét, aki megnyitotta Luca tárlatát. A szakértő szerint a kiállítás azért is lényeges, mert bár Luca elsősorban tárgyalkotóként tekint magára, a tárgyakat egyedi módon kapcsolja a szöveghez, a szóhoz. – Egyrészt a kiállítás Nem fontos címe céloz arra a téves társadalmi berögződésre, miszerint nem fontos a nő szava, nem fontos, amit érez, mert ő túlreagálja a dolgokat, és ez a megítélés szorongást, a láthatatlanság érzését szüli. Arra is utal, hogy évezredek óta a nő szava nem számít, hamarabb megszakítják, ha beszél, és nem vagy kevésbé veszik komolyan, amit mond – mondja Róna. Másrészt Luca népdalidézetekkel felhívja a figyelmet arra a kulturális sajátosságra, hogy anno az emberek mennyire virágnyelvet használtak arra, ha olykor sokkoló történeteket akartak leírni. A kurátor számára fontos, hogy nők, nő művészek visszaszerezzék a szót, és örül annak, hogy a fiatal vizuális művészek visszatérnek a szöveg használatához, főleg egy olyan világban, melyben a vizualitás, a látvány nagyobb súlyt kap.
– Lucánál emellett fontos szerepet kap a kéz is, hiszen gyűrűt, karkötőt és kesztyűt is tervez. A kéz pedig számos dolgot kifejezhet, mert simogathat, bánthat, alkothat, de kézcsavargatással a szorongást is kifejezheti. Másrészt több művében megjelenik a gyűrődés motívuma, mivel a textilek és a papír zsebkendők is gyűrődhetnek, ami a lelki traumákra, a családon belüli feszültségre – és a feloldásuk iránti vágyra – is utalhat.
