Galériához képest aprócska helyiség Budapest belvárosában a Pop and Roll Art Gallery, mérete okán nem is képes egyszerre túl sok alkotást bemutatni. De hát a szakértők szerint amúgy is felesleges végigloholni az óriási múzeumokon, mert megnézni ugyan meg tudunk ezer képet, szobrot, de valóban befogadni csak néhányat. Ahhoz, hogy hagyjuk hatni a műveket, időt kell szánni rájuk. Mert ami első ránézésre talán csak kusza vonalaknak vagy értelmetlen installációnak tűnik, egyszer csak elkezd mesélni. Megérint valamit a lelkünkben, felhoz egy emléket, egy gondolat indul útjára, és máris egészen más szemmel tekintünk rá.
Pontfény világítja meg a bűntény helyszínét, körülötte félhomályba burkolózik a padló. Az alacsony dobogón körülbelül méteres átmérőjű beton körlapra festett szmájli hever, ripityára törve. Hogy mi történt vele, azt talán majd a szakértők állapítják meg. A bűnügyi helyszín sárga szalaggal körbekerítve, a szalagon sormintaként sorakoznak a szmájlik. Sírás fojtogat: ráismerek a depressziómra. Amikor a lelkem darabokra törve hevert, de a külvilág számára nem mutattam. Mosoly keretezte a tragédiámat – de nem csak az enyémet. Rengeteg történetet olvastam depresszióban szenvedő emberekről, akikről a környezetük nem is sejtette, miféle vívódás zajlik bennük, milyen démonokkal küzdenek nap mint nap. Mert közben egyre csak mosolyogtak.
Kisebb labdaméretű gömb áll egy emelvényen, felszínét pár centis átmérőjű, vidám sárga körlapocskák borítják. A burkolat egy helyen azonban megbomlik, és látni engedi azt, ami a felszín alatt megbújik: rozsdás szögek merednek a gömb középpontja felé. Mint egy fenevad tátott szája, fenyegetően sötétlik a nyílás. Összeszedem a bátorságomat, és mint régen a cirkuszban, amikor az állatidomár az oroszlán szájába dugta a fejét, óvatosan benyúlok a kezemmel a tátongó résbe. Mert hát nem vagyok hülye, TUDOM, hogy nem képes megharapni, persze hogy tudom, de azért van bennem egy kis félsz. Mi van, ha mégis? Vagy talán nem is egy fenevad szája ez, hanem maga a megsebzett bolygónk – fut végig rajtam a gondolat, és ebbe beleborzongok.
Az év szava volt a sírva nevető arc
A történelem során először 2015-ben az Oxford Lexikon egy piktogramot, egészen pontosan egy hangulatjelet választott az év szavának, méghozzá a könnyei között nevető arcot. A magyarázatot is megadták az eredményre. A sírva nevető emoji Angliában és Amerikában is iszonyú népszerű volt, konkrétan minden ötödik emojiként ezt használták. Az emoji japán szó, az „e” képet, a „moji” betűt/karaktert jelent. A hasonló hangzású angol emoticon (érzelemikon) szó segítette a japán szó elterjedését.
A galériában most megnyílt kiállításon hét elismert magyar kortárs képzőművész alkotásai kaptak bemutatkozási lehetőséget, Fáskerti Zsófia, Jánosi Anna, Majoros Áron, Fazekas Dániel, Menyhárt Marcell, kissmiklos és Patrick Tayler festményeit és szobrait a jól ismert mosolygós szmájli inspirálta. A művek azonban sokkal inkább egyfajta görbe tükröt tartanak a folyton felfelé görbülő ajkak által sugallt, „minden oké”, hamis, illuzórikus világnak, és a mosoly mögött rejtőző kínt, vívódást, agressziót, elhagyatottságot, rejtélyeket ábrázolják. Kiss Miklós, a tárlat kurátora elmondta: „Ez a szimbólum a pozitivizmust jeleníti meg, azt, hogy jobb mosolyogni, mint szorongani, ugyanakkor az erőltetettség is átszövi. Manapság ha valami pozitívat akarsz közölni, meg kell támogatnod egy szmájlival. Ezen kettősségnek megfelelően a kiállításon számos nehéz téma is feltűnik a műveken keresztül. KEEP SMILING – tartsd a mosolyodat, miközben szörnyű dolgok is történnek.” A szervezők pedig a közösségimédia-oldalaikon ezekkel a sorokkal ajánlják a látogatók figyelmébe a kiállítást: „Te mit választasz ma? Félelmet vagy mosolyt? Szorongást vagy örömet? A világ súlyát a válladon vagy a megengedést? Sokszor nincs helyes döntés, sokaknak pedig választási lehetőség sem jut, csak tovább mosolyogni.”
Infó: A kiállítás november 10-ig, szerdától vasárnapig 11-18 óra között ingyenesen megtekinthető a Pop and Roll Art Galleryben, Budapest, V. kerület, Dorottya utca 6. szám alatt.
A 45 dolláros szimbólum
A sárga körbe rajzolt mosolygós arcot Harvey Ball amerikai grafikus, reklámszakember alkotta meg 1963-ban egy biztosítótársaság megbízásából. A célja csupán az volt, hogy mosolygásra késztesse azt, aki látja, alighanem ő maga sem gondolta, hogy egy ikonikus szimbólumot teremtett. Le sem védette az alkotását, és mindössze 45 dollárt keresett vele.
Az 1990-es évek végétől a japán mobiltelefonokon kezdtek széles körben elterjedni az emojik, egyre változatosabb formákban és változatosságban, és mára meghódították a világ elektromos diskurzusát. Arckifejezésekkel és gesztusokkal árasztják el a kortárs digitális beszélgetéseket, árnyalva a leírt szövegek tartalmát.
