;

Hír TV;televíziók;Gajdics Ottó;

Mintha valóban azonosulna a kormány célkitűzéseivel: Gajdics Ottó a Hír TV-ben

- Ottó hittel tolja

Nem tudom, van-e értelme írni demokratikus szellemű lapba – máshova aligha lehet – a Hír Tv közéleti-politikai műsorairól. Párszor megfogadtam, hogy felhagyok vele. Teljesen értelmetlen. A másik oldalról úgyis visszapattan minden megjegyzés, legjobb esetben becsmérlő kommentzivatarra lehet számítani a Facebookon. A saját olvasótábor meg nem szorul rá. Ellenszenvét fölösleges tovább gerjeszteni, tárgyilagos megállapításokra nem kíváncsi. Különösebben izgalmas, újító teljesítmények meg nem születnek a Hír Tv-ben, ahogy máshol sem. Egyszerűen legyinteni kéne hát rá.

Olykor mégis jobban esik reflektálni. Nem azért, mert na, ezt már nem lehet tovább tűrni, emeljük fel hangunkat. Csak egyszerűen szembejön valami érdekes, felpiszkál, elgondolkoztat. Ez a Hír Tv esetében is csak úgy történhet meg, ha valaki odakapcsol. Nos, velem is előfordul. Egyik szombat este, igazodva szimpátiáimhoz az ATV-vel – Civil a pályán – próbáltam szórakoztatni magam. Ám valahogy nem kötött le, és áteveztem a jobboldalra. Kit látok? Gajdics Ottót. És ezúttal nem a Vezércikkben, a Paláverben, a Sajtóklubban vagy a Csörtében magyaráz-agitál mackós indulatossággal, hanem saját műsorában. Amelynek címe: Ottó.

Visszakapcsolok persze. De nem azonnal. Gajdicsról valahogy sosem kapcsolok vissza azonnal, és ez érdekes. Számomra elfogadhatatlan dolgokat mond, olykor visszataszítóan uszító hangon, annyira bosszantó tud lenni, hogy nyilas egyenruhát képzelek rá. Ám haragot, gyűlöletet szinte egy pillanatig sem érzek. El lehetne intézni annyival, hogy szórakoztató figura, tanítósan brummogó maci, kicsit esetlenül viselkedik, nem képernyőre faragták. De nem, nem azzal vonja magára a figyelmet, hogy mosolyt fakaszt. Sokkal inkább arról van szó, hogy hitelességet áraszt. Míg társaiban, Bayer Zsoltban és a többiekben folyamatosan ott vibrál valami elviselhetetlen cinizmus. Szeretik túlcsavarni mondókájukat, politikai, világnézeti ellenfeleiket szadista élvezettel alázzák és elsődleges üzenetük annyi: mi vagyunk hatalmon, tehettek egy szívességet, senkiháziak – Gajdics indulata azonban sokkal inkább belső hitből, mondhatnánk romantikus elköteleződésből fakad. Ő mintha valóban azonosulna a kormány célkitűzéseivel, jobboldali ideológiájával, és elvakult megszállottsággal képviselné érvényesülését. Nem szarkasztikus, nem kedveli az alattomos szurkálásokat. Indulatosan beszél, az elvakult, de őszinte hit indulatával, sokszor elakadva, szavakat keresve, egyre durvább minősítő jelzőkbe kapaszkodva. És ez mitől jobb, mint ha cinikus lenne? – tehetjük fel a kérdést. Kétségtelen, Gajdics nem érdemel különösebb tiszteletet ezért, mert korlátolt szolgalelkűség is izzik fenyegetően szavaiban, az egész jelenség mégis emberi. Sors van mögötte. Léte jelzi, hogy a kormánypropaganda nem tiszta hazugság és manipuláció. Van olyan ember, aki így gondolkodik. Ilyen, számolni kell vele. Komolyan kell venni. Mert nincs egyedül.

Az Ottó a háttér-beszélgetéses hevülésekhez képest egy csendes műsor. Gajdics egyszerűen arra vállalkozik vele, hogy ismertesse, igazolja a kormány politikáját, intézkedéseit, a „valóság” feltárásával cáfolva az ellenzék „hazug” állításait. Ha az orosz-ukrán háborúról van szó, kiderül, hogy a NATO szítja a feszültséget, egyedül Orbán akar békét. Az iskolakezdés jó alkalom az állami kedvezmények felsorolására, a családpolitika helyességének bizonyítására, az egyre javuló társadalmi helyzet (500 ezer forintos nettó átlagbér) hangsúlyozására. Magyar Péter kórház-látogatásos morgásai (rossz a lift, nincs vécépapír) pedig időszerűvé teszik, hogy a nézők megismerjék, mennyit fejlődött 14 év alatt a magyar egészségügy: hogyan kezelte példamutatóan a Covidot, csökkentette a várólistákat.

Mindehhez elegendő magas rangú állami vezető, kormánypárti szakértő megszólaltatása, pár felvétel a helyszínekről propaganda kommentárral. A mindennapok emberei is feltűnnek, elégedettek. Gajdics publicisztikai szövegekkel erősíti meg a rózsás képet. Valamiért ő is kifelé beszél, mintha nyilatkozna. Kötelezően odamond egyet-kettőt az ellenzéknek, a libsi világnak. Bár itt is képes irodalmiatlan jelzőkig hevülni, nem viszi túlzásba. Igyekszik elvi, morális szinten megragadni a másik oldal bűnét. Természetes ugyan, hogy az ellenzék mindenbe beleköt, hogy közelebb kerüljön a hatalomhoz, de eközben bizalmatlanságot kelteni az egészségüggyel, az oktatással szemben, ráadásul pozitív javaslatok nélkül, na, ez elfogadhatatlan disznóság.

Örülhet a Hír Tv, hogy van egy olyan véleményformálója, aki hiteles tónussal tudja előadni ezt a gyermeteg érvelést. Bizalmatlanság gerjesztése… Mondja egy csatrona, amely bizalmatlanságot gerjeszt a kormánnyal kritikus minden emberrel, csoportosulással, erővel szemben, beleértve az ország szövetségeseit, ügynöknek, háborúpártinak, libsi gazembernek, bárminek nevezve őket. Egy orgánum, amely a saját táborához szólva sem képes kritikus mozzanatokat is fölvetni egy-egy terület működésében. Jó, igaz, ezt is régóta tudjuk. Mindenki tud itt már mindent. Ez egy bölcs nép.

Mint az összes megemlékezés, én is megerősíthetem, hogy Kereszty András eredeti egyéniség, úgy is fogalmazhatnék: jelenség volt. Egyik nekrológja a laza szóval jellemezte, érzésem szerint szerencsésebb, ha természetesen könnyednek nevezzük őt. Jelen írásom célja, hogy természetének ismert könnyedsége, felszabadultsága mellett azt is felvillantsam: jellemében és gerincében kemény, nehézsúlyú ember volt.