Ma a társadalom többsége úgy látja, hogy a politikai baloldal nem alkalmas érdekei védelmére és képviseletére. A szocialista eszmék – ha szimpatikusak is – erő hiányában és az elmúlt évtizedek tapasztalatainak fényében nem hatnak. A mai kor mai magyar emberei még „realista utópiának” sem tekintik a szociáldemokráciát, ahogy Fejtő Ferenc egy interjújában meghatározta annak lényegét. Nincs olyan karizmatikus politikai és szellemi vezető a színen, akivel a baloldalisággal rokonszenvezők azonosulni tudnának. A mai magyar politikai baloldal nem szerethető. Ha vannak is üzenetei, hitelesség hiányában nincs üzenőképessége.
Nincs tehát mit csodálkozni azon, ha ezt látva a mai fiatal baloldali útkeresők azt gondolják: a múlt olyan teher, amitől a legjobb megszabadulniuk. Annyiban biztos igazuk van, hogy a kritikus viszony a múlthoz előfeltétele az útkeresés sikerének. Ők azt látják, hogy a politikai baloldal az államszocializmus kritikai újraértékelése óta nem volt képes valódi önvizsgálatra, elkábult a sikereitől, nem tanult a kudarcaiból. A szocialisták, szociáldemokraták nem vonták le a politikai, szervezeti és személyi következtetéseket ismétlődő vereségeikből. A pártok vezetői nem tartottak igényt az elméleti munkára, amelynek segítségével új stratégiát fogalmazhattak volna meg.
Érthető tehát, ha a mai baloldali útkeresők nem vállalnak azonosságot a magukhoz merevedett pártokkal. Nincs viszont igazuk, ha azt gondolják: a múltat el lehet és el kell törölni. A múlt olyan kincsestár is, amely sok olyan hagyományt rejt magában, amelyekben nehéz időkben megkapaszkodhatunk és erőt gyűjthetünk. Amikor a politikában csalódtunk, de eszméinkben nem, amikor új utat keresünk, hasznos, ha elő tudjuk varázsolni a feledésből, a távolabbi múltból azt a hagyományt, amelyet vállalhatunk. Ez segíti az önfelmutatást, ezért hasznos. Túl ezen a szemponton, a hagyomány ápolása erkölcsi kötelességünk is, mert ezzel tisztelet adunk az elődöknek, akik azért küzdöttek, amiben mi is hiszünk.
Rendben – mondhatják az útkeresők –, de megkérdezhetik: melyik hagyomány? Keressétek, ápoljátok a nektek tetszőt, a ma vállalhatót, a ma támaszt jelentő tradíciót, válaszolnám, ha kérdeznének. Jó jó, de mégis, melyik legyen az? A súlyos nehézségekkel küzdő szociáldemokrata, vagy a szindikalista, az önmagát rossz hírbe keverő kommunista, a radikális baloldali, esetleg a polgári radikális? Ahhoz, hogy dönthessünk, ismernünk kell a baloldal történetét, és elemeznünk a mai gazdasági, társadalmi, kulturális és nemzetközi viszonyokat.
Ebből a szempontból kiváló példát kínál Fejtő Ferenc élete és munkássága. Ő végigjárta, élte, barangolta, szenvedte a XX. századot. Kommunistaként kezdte, marxista antisztálinistaként folytatta, majd lecövekelt a szociáldemokrácia mellett, ahonnan azután nem tágított. Ismerősei, barátai és ellenfelei között ott voltak az előbb felsorolt irányzatok jelentős képviselői. Nyilván nem mindig és nem mindenben volt Fejtőnek igaza, de mindig kitartott amellett, amit igaznak tartott, és vállalta az ezzel járó kellemetlenségeket, olykor a kitaszítottságot. Az európai szociáldemokrácia 1945 utáni sikerei azonban visszaigazolták következetességét, hűségét elveihez. Ezeknek a sikereknek nem egyszerű haszonélvezője volt. Kelet-európai migránsként, helyesebben emigránsként nem segélyezettje, hanem részese, éltetője volt a szociáldemokráciának. Magyarként, franciaként is küzdött az általa elképzelt egyenlőségért, testvériségért és szabadságért, a többség számára méltó életviszonyok megteremtéséért.
Fejtő Ferenc soha nem kényelmesedett el, élete utolsó szakaszában is képes volt arra, hogy vizsgálat tárgyává tegye a szociáldemokráciát. Feltette a kérdést: mi az oka annak, hogy a hetvenes évektől súlyos problémákkal kell szembesülnie a mozgalomnak? Elemzése szerint a szociáldemokrácia sikerei a folyamatos gazdasági növekedésnek, a tőke és a munka közötti kompromisszumoknak, a pragmatikus politizálásnak köszönhetőek. Fejtő is úgy látta, hogy az ipari munkásság egymagában nem játszhatja el azt a szerepet, amit Marx és Engels, illetve nyomukban a szociáldemokrácia és a kommunista mozgalom tulajdonított neki. Nem alaptalanul vélte úgy, hogy a középosztály magatartása döntő súllyal esik latba a politikai csatározásokban.
Hompola Krisztina: Önmagától semmi sem történik!Széchenyi Ágnes: „Igénymilliomos és zsebproletár” (Fejtő Ferenc aktualitása)Nincs okunk arra, hogy ne tegyük mérlegre ezeket a tételeket, mint ahogy hiba lenne, ha nem gondolkodnánk azon, mi az oka annak, hogy a szociáldemokrácia leginkább Nyugat-Európában tudott meghatározó erővé válni. Jogos az a kérdés is, hogy mi a teendő akkor, amikor megkérdőjeleződik a kapitalizmus mai működési módja, amikor szűkülnek a jóléti modell kiterjesztéséhez, fenntartásához szükséges erőforrások, amikor a fenntarthatóság meghatározó követelménnyé válik. Mi a teendő akkor, amikor éles ellentmondás jön létre a tömegek fogyasztási igényei, a profitcentrikus termelési mód és a társadalmak és az emberiség távlati érdekei között? Van-e demokratikus, humánus, az egyenlőtlenségeket nem növelő, hanem csökkentő megoldás erre a problematikára? Baloldaliként csak azt válaszolhatjuk: lennie kell, mert ha nem akarjuk, akkor biztosan nem is lesz.
Fejtő kész volt újabb engedményekre, mert a pragmatikus szempontokat az ideológia fölé helyezte, a közjót szem előtt tartva nem látott jobb megoldást a kapitalizmus életben tartásánál. Érzékelte a demokrácia, a demokratikus politizálás nehézségeit is. Ez azonban nem jelentette azt, hogy lemondott volna a politika társadalmasításának, az egyenlőség-igazságosság érvényesítésének, a nemzetek önállóságának és a nemzetközi összefogásnak a szükségességéről. Van mit töprengeni és vitatkozni azon, miként lehet hasznosítani a mai nemzetközi és hazai viszonyok között a szociáldemokrata örökséget. Egyet nem tanácsos tennünk – elfeledkezni róla.
Szólni szeretnék egy másik hagyományról is. Fejtő Ferenc baloldali értelmiségiként tisztában volt az ezzel a szerepvállalással járó felelősséggel. Ez a szerep a közösségben, a mozgalomban teljesedik ki, a gondolat, a szó társadalmasításában. A baloldali értelmiség feladata, hogy segítsen az „egyszerű” emberek kompetenssé tételében, a döntéshozatalban, a köz ügyeiben való eligazodásban, a felelősségvállalásban. Ez a feladat különösen fontos akkor, amikor megoldása reménytelennek vagy legalábbis embert próbálónak látszik. Olyan hagyomány ez, amit ápolni nem politikai, hanem erkölcsi kötelesség. Ehhez tartotta magát Fejtő Ferenc, amikor József Attila és Ignotus Pál mellé állt és részt vállalt a Szép Szó antifasiszta, humanista és progresszív folyóirat szerkesztésében a fasizmus előretörésének idején. Ez az a hagyomány, amely ma is él a Népszava égisze alatt. Lehet-e ma erősebb kapaszkodó, erkölcsi iránytű József Attila költészeténél, életművénél? Tiszta forrás az, ahonnan minden útkereső erőt meríthet.
(Elhangzott 2024. augusztus 31-én Budapesten Fejtő Ferenc, a Népszava örökös tiszteletbeli főszerkesztője születésének 115. évfordulóján rendezett megemlékezésen a Szent István parkban, Fejtő Ferenc szobránál.)
A nagy előd nyomdokain – Gál Mária kapta a 2024-es Fejtő Ferenc-díjat