- Justin Kurzel neonáci militánsokat lebuktató FBI ügynököt, Pedro Almodóvar egy haldokló újságírót hozott a Lidóra

Az már biztosan kijelenthető, hogy a Lidón mindenki a The Brutalist a legjobb filmért járó Arany oroszlánját várja, ám a színészi alakításokkal kapcsolatos tippelésekben sokkal nagyobb a szórás. Ebbe a versenybe szállt be most Jude Law, aki az ausztrál Justin Kurzel The Order (A rend) című filmjében hozza élete játékát. Nem mintha Law-nak nem lennének remek alakításai, de most egészen új arcát mutatja: korábban a játékában, testtartásban, mimikájában mindig benne volt az, hogy ő a világ egyik legszebb férfija. Most viszont az, hogy idősebben kicsit karcosabb lett, alkalmassá tette, hogy eljátssza a sokat próbált FBI ügynököt, akinek már minden szinten kisiklott az élete: Feleségéről és gyerekeiről azt sem tudja, hol vannak, fizikai sérülései miatt sem érzi magát jól a testében, és a lelki és a fizikai fájdalmakat alkohollal enyhíti. Minden egyes rezzenésében ott az életfájdalom és már csak egy dolog tartja életben: a szélsőséges bűnözők elfogása.

A Zach Baylin forgatókönyvéből, Kevin Flynn és Gary Gerhardt The Silent Brotherhood című könyve alapján készült The Order azt az 1980-as évek eleji vadászatot meséli el, melynek során egy neonáci milícia csoportot számoltak fel szövetségi ügynökök. A szélsőjobboldali egyházból kiszakadt frakció, amelyet fanatikusok vezetnek, akik fel akarnak hagyni az imádkozással, a fehér felsőbbrendűséget gyilkos akcióba és végül polgárháborúba akarják ültetni. Jude Law - aki a producere is a filmnek - Terry Huskot alakítja, akinek végül sikerült a rendet - The Order - felszámolnia. Law és a főgonoszt alakító Nicholas Hoult között szinte vibrál a levegő. Ennek meg is van az oka: Law és Hoult a rendező kérésére civilben egyáltalán nem beszéltek egymással a forgatáson annak érdekében, hogy a feszült rivalizálás a vásznon a lehető legerősebb legyen. Kurzel a velencei sajtótájékoztatón a speciális módszerei kapcsán elárulta azt is, hogy Law-t arra utasította, hogy egy napig kövesse úgy Houltot, hogy a színésznek ez ne tűnjön fel. Ez amúgy sikerült is neki.

A klasszikus zsánerelemekkel és dramaturgiával dolgozó Kurzel klisékből épít várat. Nem is akármilyet: hiszen, ahol tud, atmoszférát teremt, sötét és hátborzongató atmoszférát, a montázsokból szinte sugároz a gyűlölet. Ebbe helyezte be Jude Law-t, aki az amerikai westernhős archetípusa: megérkezik valahonnan messziről, hogy aztán „rendet tegyen”, ám ez a hős már sokat szenvedett figura, aki emiatt sebezhető is. Bár a lezárás eltávolodik a realizmustól és egy apokaliptikus metaforában csúcsosodik ki, képes a földi purgatórium gondolatát is elültetni egy műfaji film keretében.

Mindamellett, hogy a The Order pattanásig feszült bűnfilm, a politikai változások és társadalmi folyamatok miatt igencsak aktuális is. „Azt hiszem, olyan korban élünk most, amelyet a film is tükröz, amikor megosztottság van, és sok beszélgetés folyik a jövőről és az ideológiákról. A film egy olyan ideológiáról szólt, amely hihetetlenül veszélyes, és arról, hogy milyen gyorsan magot tud vetni” - mondta Kurzel az újságíróknak.

Ha a Velencei filmfesztivál idén a műfajok átgondolásáról és újradifferenciálásáról szól, akkor nem lehet szó nélkül elmenni Pedro Almodóvar versenyműve mellett sem, hiszen erről is sok újdonság elmondható: például az, hogy a spanyol nagymesternek ez az első angol nyelvű egészestés mozija. A The Room Next Door (A szomszédos szoba) két főszereplője Ingrid (Julianne Moore) és Martha (Tilda Swinton), akik közeli baártnők voltak fiatalkorukban, amikor együtt dolgoztak ugyanannál a magazinnál. Azóta előbbi sikeres regényíró lett, utóbbi neves haditudósító. Amikor Ingrid egyik dedikálásán összefut egy régi ismerősével, megtudja tőle, hogy Ingrid kórházban van, mert rákbeteg. Úgy dönt, meglátogatja, és a két barát újra felveszi a fonalat. Innentől kezdve Martha olyan dolgokba avatja be Ingridet, amit korábban soha senkinek nem mondott el, majd előáll egy rendkívüli kéréssel, mely az addig a halálról való lírai értekezéseket és melodramatikus hangulatot a dráma felé tereli. Érdekes, hogy a világon egyetlen olyan rendező van – Pedro Almodóvar – aki a szappanoperák mélységeit tudja művészi szintre felemelni, itt is ezt teszi, tiszta szívből szeretne életfilozófiai leckét adni. És persze, megengedi magának a humort is, ami leginkább arról szól, hogy mit tart hülyeségnek Amerikában: például amikor egy személyi edző azért nem ölei meg Ingridet, mert megtiltották neki a sok per miatt. Almodóvar - mint mindig - életveszélyesen alakítja a filmnyelvét és el lehet mondani azt is róla, hogy már nem forradalmár, hanem bölcselkedő öreg, meg, hogy kissé ódivatú immár, de olyan színdramaturgiát rakott a csodálatosan megkomponált mindent lezáró szcénába, hogy egyszerűen nem teszi lehetővé a kritikát. De, hogy azért kicsit szemtelenkedjek: amikor Tilda Swinton megjelent a vásznon a saját lányát alakítva, azért mindenkin kitört a röhögőgörcs.