;

interjú;hegedű;Zsidó Kulturális Fesztivál;Illényi Katica;

- A tekintetekből meríti az erőt

Nyár, klezmer, tangó címmel tart estet szeptember 9-én a Zsidó Kulturális Fesztiválon Illényi Katica. A hegedűművészt, énekest ennek apropóján kérdeztük.

A Dohány utcai zsinagógába tervezett estjén a klezmer és a tangó kerül egy színpadra. Miért éppen ez a párosítás?

A Zsidó Kulturális Fesztivál szervezői azt kérték, hogy egy különleges műsort találjak ki. Mivel klasszikus zenészként szívesen lépem át a komolyzene határait, azonnal beugrott ez a két szó, hogy klezmer és tangó.

Persze a klezmer nagyon is meghatározó, hiszen éveket töltöttem a Budapest Klezmer Bandben. Korábban szinte semmit sem tudtam erről a műfajról, de már az első próbán annyira magával ragadott ez a stílus, hogy ott is ragadtam jó sokáig.

Mi vonzotta a klezmerben?

Főként az a lehetőség, hogy az adott dallamon belül lehet improvizálni. A szabadság mindig is különösen vonzott, mindig szabad­úszó, önjáró voltam. Nem azért, mintha nem lennék jó csapatjátékos, hanem az önkifejezés örömének a megosztása jobban tud érvényesülni szólistaként, mint egy társulatban. A klezmer örömzene! Ez kölcsönösen hat az eladóra és a közönségére. Igazából ezért szerettem bele a műfajba.

Hogyan jön ehhez a tangó?

Úgy, hogy a tangó is egy improvizatív műfaj, tele szenvedéllyel, érzelemmel és dinamikával. A klezmer és a tangó is „emberzene”. A klezmer az európai jiddis közösségek muzsikája, különböző kelet-közép-európai, balkáni népzenék keveréke. Rengeteg lehetőség rejlik ebben a műfajban, különösen egy olyan zenész számára, aki szeret improvizálni. A tangóban ugyanezt a szabadságot szeretem.

A tangót később fedezte fel, mint a klezmert?

Igen, és érdekes, hogy fiatalon nem érdekelt. Nagyon sokféle táncot műveltem a sztepptől a klasszikus balettig, de sokáig nem tangóztam. Lehet, hogy a tangóhoz meg kell érni? Ma már annyira közel áll hozzám, hogy néha azt álmodom, hogy tangózom.

Meg is tanult tangózni?

Valamilyen szinten igen, de sose leszek tangótáncos. Amikor Bue­nos Airesben koncerteztem, a szabadidőmben megnéztünk egy profi tangóshow-t, ahol félelmetes színvonalon táncoltak. Számomra azonban a legvonzóbbnak mégis az utcai milongaestek bizonyultak. Egy alkalommal kitettek egy hangfalat az utcára, és bekapcsolták a zenét. Ott állt egy magas, ősz hajú, egyenes hátú, hetven év körüli férfi. Egyszer csak odajött egy nála minimum húsz évvel fiatalabb nő, bemutatkoztak. Szemmel láthatólag nem ismerték egymást. Miközben szólt ez a szép régi muzsika, ők lassan összefonódtak, és a zene lüktetésére pillanatok alatt egymásra hangolódtak. Az ősz férfi elkezdte vezetni a nőt, szépen, udvariasan, nagyon finoman és szeretetteljesen. Eleinte nagyon lassan, de aztán egyre inkább belelendültek. Gyönyörűen táncoltak! Amikor aztán vége lett a számnak, elbúcsúztak egymástól. A nő elment, és eltűnt az éjszakában. Én meg csak álltam ott, némán, elérzékenyülve…Egyszer csak ez a férfi elindult felém, hogy felkérjen. Arra gondoltam, hogy itt a nagy pillanat, erre vártam hónapok óta, de mégis visszautasítottam, arra hivatkozva, hogy én itt csak egy turista vagyok, aki csak fotózni szeretne.

Mitől riadt meg?

Magamtól. Annyira szép és megható volt ez az egész jelenet, hogy attól féltem, nem tudnék így táncolni, legfeljebb csak a vállára borulni és sírni. Így történt tehát, hogy végül is nem tangóztam Buenos Airesben. Mégis, ilyen élményekkel gazdagodva teljesen másként nyúlok ma már a hangszerhez, amikor tangót játszom. Most a fesztiválon az Anima Musicae Kamarazenekar fog kísérni, valamint Termes Rita zongorán, Ott Rezső harmonikán és Urbán Marcell ütőhangszereken. Vezényel unokatestvérem, Illényi Péter, a Budapest Scoring Orchestra karmestere.

Hogyan kapcsolódik egymáshoz a műsorban a klezmer és a tangó?

Tangókkal indítunk, majd egy intim, szép klezmerszám következik a Purim című klezmerbalettből. Lesznek természetesen jiddis dalok, részlet a Hegedűs a háztetőn-ből és a Schindler listája című film zenéjéből. Piazzolla tangói mellett két Illényi-szerzeményt is előadunk, s nemcsak hegedűn, de thereminen is. Soha nem felejtem el, a kilencvenes években Magyarországon járt a nagyszerű klarinétos Giora Feidman, és a koncertje végén a Pesti Vigadóban megtanított a közönségnek egy dallamot. Ez a mai napig a fejemben van. Úgy mentünk ki a teremből, hogy közben együtt énekeltünk. Az egyik klezmerdalt szeretném majd a végén a közönségnek én is megtanítani.

Miért fontos ez az interaktivitás?

Talán azért nem maradtam „csak” komolyzenész, mert abban a műfajban sokkal nehezebb közvetlenül megszólítani a közönséget. Szeretek közelebb lépni a nézőkhöz, számomra nagyon lényeges, hogy kölcsönösen oldjuk egymást. A közönség általában hálás és vevő erre. De nekem is fontos, hogy lássam a nézők tekintetét; ha nem látom, mert túl erősek a reflektorok, akkor megkérem a fényes kollégákat, hogy segítsenek ebben. A tekintetekből lehet meríteni az erőt.

Nemrégiben túljutott egy súlyos betegségen. Mit változtatott ez önben?

Senkinek sem kívánok hasonlót, de nagyon sokat tanultam belőle. Egyrészt az élet törékenységéről, arról, hogy pillanatok alatt átkerülhetünk a másik oldalra. A műtét előtt csináltam is egy elszámolást magammal, és arra jutottam, hogy nekem nagyon szép életem volt. Nagyon jó családba születtem, szeretetben nőttem fel, a szüleim generációjában nem volt válás sehol. Van három testvérem. Mindig azt csinálhattam, amit szeretek. Jó átgondolni, mi is volt jó, a rosszat pedig tapasztalatként megélni. Szerencsére nincsenek ellenségeim, és elvarratlan szálak sincsenek az életemben. Sokat utaztam és még többet zenélhettem. Úgy éreztem tehát, ha menni kell, hát menni kell. Ám szerencsére meggyógyultam. A betegség alatt is ha tudtam, dolgoztam. Például írtam egy számot, amelynek a címe: Gyógyulás. Mire felépültem, készítettem két új lemezt. Egy ilyen betegség után az ember mindennek jobban tud örülni, mint korábban. Előfordult nemrég, hogy a karmester váratlanul lemondta a koncertet, s a fellépőruhám sem készült el. Ez egy iszonyú stresszhelyzet lett volna régebben, de most arra gondoltam, hogy ez mennyivel jobb, mint ha a vérképemmel vagy kórházi kezelésekkel kellene foglalkozni. Gyorsan telefonálni kezdtem, és háromnegyed órán belül lett másik karmester, s végül még a fellépőruhám is elkészült. Azt hiszem, ha mindenki átesne egy ilyen egészségügyi kihíváson, mások lennének az emberek.

Mit lehet tudni a következő hónapok koncertterveiről?

Vannak izgalmas meghívásaim. Pár hónap múlva Vilniusba megyek, ahol egy nagy zenekarral lépek fel. Meghívtak Floridába is, és lesznek koncertjeim itthon és vidéken is, emellett sok helyen bemutatjuk a Sárik Péter Trióval készült JazzClass című új repertoárunkat, többek között a Zeneakadémián is. Szeptember 24-én pedig a negyedik Illényi Szalonban várjuk a közönséget, ahol a meghívott vendégem Micheller Myrtill lesz.

Illényi Katica

Klasszikus zenész családba született, 1968-ban. 14 éves korában felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem „különleges tehetségek” osztályába, ahol Kovács Dénes tanította. Közben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett. A Zeneművészeti Egyetem évei alatt már a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház zenekarában játszott. 1991-ben kapta meg hegedűművész-diplomáját, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 1996-tól 2002-ig énekes-hegedűse volt a Budapest Klezmer Band-nek. 2002-től önálló karrierbe kezdett.

Ráadásul teljesen spontán, egyéni módon, nem a hivatalos kesergés szertartásait, üzleti kiszámítottságát követve. Beszélgetünk róla, fájlaljuk a hiányát. Még üresebbek lesznek nélküle a mindennapok?