A történelmet testközelből is átélhetjük, ha egy rendezvényen történelmi újrajátszókkal találkozunk, akik a régmúlt korszakait korhű ruhákban és színészi játékkal idézik meg. Az országban több ilyen csoportot is találunk, melyek kifejezetten egy témára, például a honfoglalásra, a fekete seregre, a végvári vitézekre vagy az 1848–49-es forradalomra koncentrálnak.
A Mare Temporis Alapítvány több időszakot is megmutat, köztük a harmincéves háború korát, a reformkort, Budapest 1873-as egyesítését vagy a századforduló világát.
– Ha valaki a történelmet egy múzeumban szeretné megismerni, akkor nagyrészt vitrinekben fog műtárgyakat és ruhákat nézegetni, míg mi testközelből mutatjuk meg neki a múltat.
Nemcsak a ruhába, de a karakterek bőrébe is belebújunk, és elmeséljük nekik, hogyan élt az adott kor embere – meséli Prosinger Lívia, az alapítvány alelnöke, aki maga is történelmi újrajátszó.
Áttáncolt századok
De vajon mi motivál valakit arra, hogy élővé tegyen egy évszázaddal vagy akár még régebben élt alakot? A Mare Temporis tagjai esetében az okok eltérők, de mindegyikük rajong a történelemért, Lívia esetében is ez adta a kezdő löketet. – Visszahúzódó lány voltam, de fiatalon szerettem a történelmi ruhákat, és már az óvodában is királylányokat rajzoltam – idézi fel az alelnök. Később a múlt iránti odaadását a történelmi regények olvasásában élte ki, a kedvencei a Winnetou, az Egri csillagok, A három testőr és A kőszívű ember fiai voltak. Szerette azt is, amikor a régi filmekben olyan táncokat látott, melyekben csak a férfi és a nő keze ért össze, mert azt romantikusnak tartotta. Huszonöt évesen talált a Pesti Est programfüzetben egy hirdetést arról, hogy reneszánsz tánckurzust indítanak, amelyre ellátogatott. A Mare Temporis szervezte, amelyhez hamarosan csatlakozott.
