Olyan így augusztusban az alföldi autózás, mint egy kemence tátott szája előtt üldögélni, mégis úgy döntünk, a klíma mesterséges hidege helyett jobb a szél, még ha forró is. A letekert ablakokon csontszáraz kukoricák, búsuló napraforgók tekintgetnek befelé, a rádióból a hírolvasó szinte mintha tudná, milyen rendezvényre igyekszünk, hőmérsékleti rekordokról, aszályról, terméskiesésről beszél.
Ópusztaszeren az államalapítás ünnepére négynapos programot szerveztek. A Vidék Jövője Sátorban a Vackor Egyesület és a VízVálasztó Csapat Törő Krisztina és Magyar Kitti szervezésének köszönhetően a táj és az ember békés együttélésére igyekszik válaszokat találni. Az egyik témanap előadásai a víz körül összpontosulnak. A témakör igencsak indokolt: bár a 2022-es rendkívüli aszályhoz képest kicsit jobb a helyzet, a hónap közepére a sokéves átlaghoz képest 20-60 milliméterrel kevesebb csapadék hullott, a felső talajréteg kritikusan száraz volt. Jelenleg 80 ezer hektár körül jár az aszálykárra bejelentett területek száma, két éve ez a tízszeresénél is több volt. Az előadásokon elhangzottak alapján nem lehet minden rosszat a klímaváltozásra fogni.
Leforrázó hőkamera
– A természet nem hülye, tévedtünk, amikor ezt hittük róla – vág a közepébe Balogh Péter geográfus, gazdálkodó. A természet és a táj olyan, mint egy élőlény, van struktúrája, szervrendszere, és mindennek a célja az élet, amely élteti, eteti, itatja önmagát, és benne az embert. Ez a rendszer jól működött évezredekig, de az ember gazdasági profitot akart, illetve ott is gazdálkodni szeretett volna, ahol addig nem tehette. A Tisza szabályozásával megbolygatták a tökéletes egyensúlyt. Elődeink tehát őrületes munkával és pénzzel 150 éve létre hoztak egy hamis valóságot, kitaláltak egy illúziót, és a ma szakembere erre a rövid intervallumra akar most realitásként hivatkozni, mutat rá az ellentmondásra.
Ha azt akarjuk, hogy a rendszer jól működjön, akkor hagynunk kellene, hogy a víz éppen oda kerüljön, ahová a természet utat nyit neki. A veszteség is legfeljebb emberi szemszögből az: akinek a tavából felfelé elpárolog vagy lefelé elszivárog a víz, annak ez lehet, hogy deficit, de a tájnak nem az. Ezt már Báder László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója magyarázza.
E ponton muszáj beiktatnunk egymondatnyi fizikaórát: hűlni akkor tud valami, így például egy táj is, ha ott párolgás zajlik le, mert ez jár hőelvonással. A csapadék 90 százaléka elpárolog, ez a hűtőrendszer része. Hazánkban egy évben átlagosan 56 köbkilométer csapadék esik. Hogy érzékelhessük az arányokat: a Balatonban 2 köbkilométer víz van. A lehullott csapadékból 48 köbkilométer elpárolog, a lakosság, a mezőgazdaság együtt 5 köbkilométernyit használ fel.
Ha ez a hűtőrendszer nem működik kielégítően, akkor haladunk a sivatagi állapotok felé. Aratás után például mesterséges sivatagok alakulnak ki, de mutatóban azért akadnak bizakodásra okot adó példák.
Egy gazdálkodót Báder László hőkamerás fotója győzött meg arról, hogy ne kínozza a talajt, hagyjon rajta „takarónövényt”. A képen a szőlősor 35, a sorok közötti füves-gazos rész 45, mellette a feltárcsázott sáv 55 Celsius-fokos volt.
A „szivacsváros” elve
Sirkó Zoltán kertészmérnök minden oldalról ismeri a területet: saját birtokán gazdálkodik, és önkormányzatoknál látott el főkertészi feladatokat. Kerttulajdonosok nyugodtan hagyatkozhatnak a tapasztalatára, amikor azt mondja, az elmúlt 30 évben, mióta a pályán van, a nyári fűvetést felváltotta az októberi vagy novemberi. Ebben az időszakban kap a mag talán annyi csapadékot, hogy kikeljen. Növényeket pedig nem sorokba, hanem a természetet utánozva, ha nem eretnekség ilyet mondani, szinte ötletszerűen is lehet ültetni, majd a talajt be kell takarni mondjuk faaprítékkal, ami, mivel sokkal kevésbé párolog el, 30-40 százalék öntözővíz-megtakarítást jelent. És ha mindez működik kicsiben, miért ne lehetne kipróbálni családi gazdaságok szintjén, később akár 1000 hektáron? – veti fel.
A városok számára is van ötlete. – Víztakarékos növényekkel kell beültetni az úgynevezett funkció nélküli területeket, mint amilyenek a körforgalmak. Ezzel duplán lehet megfogni a pénzt – idézi fel régebbi tapasztalatát. Szegedi főkertészként azt látta, egy kolléganője szinte egyebet sem csinál, csak a kárigényeket rendezi, mert a körforgalmakban a damilos fűkaszával a dolgozók rendszeresen kilőtték a szélvédőket. Ha tehát egy „szivacsvároselv” szerint beültetett átkelőnél évente csak kétszer kell dolgozni, a locsolások száma és a kavicssortűz is ennek megfelelően ritkul.
Kifolyik a zsilipek közt
A paradigmaváltás tettekben egyelőre alig mutatkozik meg, de az is előrelépés, hogy a döntéshozók egyáltalán használnak bizonyos kifejezéseket, halljuk az ópusztaszeri előadásokat követő fórumon. Nemrég Nagy István agrárminiszter mondta ki a szót, hogy „vízmegtartás”, és ennek az érintettek nagyon örültek. Az Energiaügyi Minisztérium államtitkára, V. Németh Zsolt pedig szemléletváltásról beszélt egy interjúban. Eddig az volt a fókuszban: meg kell védeni a lakosságot az árvíztől, de kiemelten fontos kell, hogy legyen a víz megtartása, a vízkészlettel való gazdálkodás, mondta a politikus.
A megoldás kizárólag emberi szándékon múlik, vonjuk le a következtetést az ópusztaszeri rendezvényen. Ötletekkel is szolgálnak. Kellenének úttörő, bátor önkormányzatok, amelyek büntetnék, ha a családi házak kertjéből kivezetnék az utcára a csapadékot a tulajdonosok. Mivel a gazdákat a támogatási rendszer szempontjából ma nem érdekli a víz, hiszen így is, úgy is megkapják a pénzt, találja ki a kormányzat, hogyan lehet őket érdekeltté tenni. Kellenének továbbá szakemberek, akik segítenének őket meggyőzni, hogy próbálják ki az ősi-új vízmegtartó, talajbarát módszert. A híradások gyakran említenek csapadékhiányt, de az ópusztaszeri rendezvény előadói két alkalommal is leszögezték: az éves csapadékmennyiség ugyanakkora, mint korábban, csak sokkal kaotikusabb az eloszlása. Szóval van víz, de meg kellene tartani, ám ez mégsem történik meg. Balogh Péter egy helyen korábban arról írt: idén az árhullámokkal 17 milliárd köbméter víztöbblet érkezett. Ekkora mennyiséggel több mint nyolcszor lehetne feltölteni a Balatont. Hogy lehet akkor idén is aszály? Úgy, hogy ennek a kincsnek ugyanúgy, ahogy a korábbi években, szabad folyást engedtek a felnyitott zsilipek. – Át kell értelmezni az árvízvédelem fogalmát. Inkább az árvíz védelméről kellene beszélni. Húsz éve próbálom magyarázni a helyzetet, az szokta megérteni, aki nem tanulta az ellenkezőjét. Lassan haladunk, de nem baj, mert rossz irányba – fogalmaz.
Csakis azért működik ez a külső szemmel is logikátlan rendszer, mert sokan még hisznek benne. Balogh Péter szavaiból arra következtethetünk, hogy egyelőre kesztyűs kézzel mernek csak a témához nyúlni az agrárium véleményvezérei. Pedig ha 2022 elrettentő példája nem volt elég ahhoz, nyomatékosítja, hogy a kormányzat elkezdje meggyőzni a gazdálkodókat arról, hogy ne vessenek oda, ahol volt már valaha belvíz. Ha nem meri kimondani, hogy nem baj, ha egy terület egy darabig víz alatt áll majd, mert minden jobb a víztelenségnél, addig ne várjunk csodát.
