– A mai világunk nagyon a teljesítmény oldaláról közelíti meg a dolgokat. Pedig mennyivel többet tudhatnánk egymásról, ha bemutatkozáskor azt mondom el, hogy én szeretek a fűben mezítláb járni, és a bakancslistámon van Izland! Ezeket érdekesebbnek tartom, mint hogy 13 éve dolgozom pénzügyi és HR-területen – kezdi Horváth-Hollósi Csilla, miután arra kértem beszélgetőtársaimat, meséljenek magukról, a szakmai útjukról.
– A külvilág számára nem értékelhető, amikor csak vagy, és valami örömmel tölt el, de nincs látható eredménye. Nem is ezért csináljuk, hanem a magunk vagy mások örömére – folytatja Bánosi Eszter. – Én pár éve már tudatosan törekszem az egyensúlyra, hogy meg tudjam engedni magamnak azokat a pillanatokat, amelyekben a létezés öröme van a fókuszomban, amit nem kell teljesítményskálán mérni.
– A másik oldalról viszont nagyon is értékelendő a teljesítmény – veszi át a szót Krajcsó Nelli. – Rendkívül fontos és sokszor az tart életben, hogy legyen célod, jó munkád, legyen pénzed. Csak az nem jó, ha van egy feszültség, ami körbeveszi ezeket, de ezt lehet a mindfulnesszel vagy bármilyen önismereti technikával csökkenteni.
Ilyen extrém nyomásban, stresszben, amelyben van az ország, nem biztos, hogy a mindfulness a fontos, vagy hogy ugyanazt tudná jelenteni itthon, mint Dániában. Persze ezért lenne nagy szükség a gyakorlására, de ez egy úri muri, és mint általában az önismeret, költséges luxus.
Amikor tanítom, látom, hogy mindig mélyebbre megy, mint az emberi sorsok, egyéni történetek: azzal foglalkozunk, ami a közös emberi tapasztalat, mint az érzelmi élet, az alapbeállítottság, vagy az elme működése. Az elme alapvetően boldogtalanságra desztinálja az embert, az állandó pörgés, az „ez nem jó, az nem jó” mindig kimozdít valamerre térben és időben, pusztán mert az elménk úgy gondolja, így tudunk túlélni. Pedig a boldogságot ilyen szinten nem lehet megtalálni, ahhoz kell a tudatosság is – állítja az oktató.
Emberfüggő, kinek milyen kihívása van, min kell dolgoznia akár 10-20 évig, és mi az, ami már egy hét gyakorlástól megváltozik. Van, aki erre rákattan, és mindennap ugyanakkor, ugyanannyit gyakorol, de a szakemberek hangsúlyozzák, ennek ne legyen kötelező feladat jellege. – Nagyon fontos, hogy nem kell tudni chillezni ahhoz, hogy mindfulnesst gyakoroljuk. Ez abban tud segíteni, hogy az életünk bármely pillanatában tudjuk valamilyen tudatossággal jelen lenni. Akkor is, ha a buszon állunk a tömegben, a büdösben, és épp felrobban az agyunk. Ilyenkor nagyon látványos különbséget tud okozni, hogyha valamit nem tudunk megváltoztatni, akkor ne rakjunk még a reakciónkkal felesleges stresszt magunkra. Ettől még nehéz ezeket a helyzeteket átélni, csak így már nem annyira – magyarázza Nelli.
30 ezer lassító
A Slow Budapest által kiadott Anti-határidőnapló az idén már tízéves, ezalatt több mint 30 ezer embert inspirált a lassításra. Eszter öt éve csatlakozott szövegíróként, emellett minden hónapban az adott téma egy-egy szakértőjét kérdezi az online kerekasztal-beszélgetéseken. Mivel több éve meseterápiával is foglalkozik, ezt is be tudja kapcsolni ide, noha kihívás olyan témához illő mesét találni, mint például a fast fashion ipar, bár azt mondja, ezt is meg lehet közelíteni akár a túlfogyasztás oldaláról. Csilla már korábbról ismerte az Anti-határidőnaplót és a Slow Budapestet, és a Covid után egyre inkább vágyott a személyes találkozásokra, elment egy Slow életmódtáborba is. Őt a személyes fejlődés lehetősége is inspirálta abban, hogy coachként csatlakozzon az Anti-határidőnapló Klubhoz. Most havonta tart két és fél órás online tréningeket, szintén a hónap témájához kapcsolódóan, amelyben meditáció és mozgásos gyakorlat is szerepet kap.
Az augusztusi témájuk a lassú utazás, erről készítettek egy podcastot is, amelyben hangsúlyozzák, ha pihenni szeretnénk, inkább kevesebb programot vállaljunk be, és olyan társakkal utazzunk, akikkel együtt is tudunk pihenni. Merjünk kimozdulni a komfortzónánkból, repülő helyett válasszuk a vonatot, hotel helyett kempinget, ismerkedjünk meg helyiekkel. – Ezek azonban csak inspirációforrások, melyekre lehet törekedni, és jó, ha találkozunk velük, hallunk alternatívákról. Hogy ezt elfogadjuk vagy sem, az már rajtunk múlik – vázolja Nelli. – Ha mind a 12 hónap mind a 12 slow mozgalmi irányának útmutatásait be akarnánk tartani, állandóan csak azon pörögnénk, mi maradt ki. Szerencsés, akinek ebben partner a környezete is, mert ha a férjed az ásványvizet szereti, te meg a csapvizet, már meg is bukik a hulladékmentességre törekvés…
Erdőfürdőtől a merülésig
Az Anti-határidőnaplóba az Eszter által írt heti gyakorlatokat kiegészítik háttérinfókkal, például kutatásokkal is arról, mi hogyan és miért működik. De igazi gyakorlás nélkül, ami a klubban is van, ez csak olvasgatás, ami legfeljebb mentális lefáradáshoz vezet. Csilla a természethez való kapcsolódást emeli ki kedvenc gyakorlataként:
az erdőfürdő például olyan tudatos séta a természetben, amely közben elmerülhetünk az erdőben, rácsodálkozhatunk a hangokra, színekre, hangulatokra, nem csak átrohanunk rajta, mint egy kiránduláson.
Eszter számára is nagy erőforrás a saját kertje, régóta gyakorolja az erdőfürdőzést, részt vett már erdőmerülő-képzésen is. Most a jóga, a relaxáció is sokat jelent számára, nem csupán a mentális-fizikális ellazulás, hanem a mélyülés lehetősége miatt. – Az Anti-határidőnapló Klubra is azért tekintek inkább inspirációként, mintsem kötelező gyakorlatokként, mert nagyon elárasztó tud lenni, ha mindent megpróbálunk teljesíteni. Hozzá tudunk állni ehhez is a szokásos teljesítménykényszeres módon, hogy minden egyes téma összes gyakorlatát kimaxoljuk, mert ha nem, akkor jön a szorongás. Mi megengedők vagyunk ebben. Számomra is van olyan téma, például az intuitív étkezés, amiből sok dolgot még én sem tudtam hová tenni magamban, de felkorbácsolta az érdeklődésemet.
Nem tempó, tudatállapot
A lassú tudatállapot alapvetően egy 2500 éves tudás, a keleti filozófiából meg a buddhizmusból jön, majd a hetvenes évek Amerikájában nőtt ki ebből a mindfulness mint modern pszichológiai irányzat. A slow-mozgalom már Olaszországból indult (lásd keretes írásunkat), ott hivatalos keretek között működtetik, támogatják a slow foodot és a cittaslow-t. – Én 2012-ben olvastam először ezekről, épp akkor volt a dizájnhét témája is a slow design – idézi fel Nelli. – Hogy az általam alapított Slow Budapest merre ment, az lekövette, ahogyan én mentem az után, ami engem érdekelt, ilyen szinten ez nem mozgalmi vagy közösségi történet. Már kezdetben is azt volt a meglátásom, hogy a slow life-nak vannak nagyon szimpatikus formai elemei, például a természetközeliség, hogy odafigyelünk a közösségre, helyi szezonális dolgokat eszünk, nem szennyezzük a környezetet, de számomra a lassítás mindig egy tudatállapotot jelentett. Nem kell elköltözni Budapestről sem, hogy átélhetővé váljon, ez a legérdekesebb és a legnagyobb kihívással járó gyakorlás. Az erdőben meg az önellátó gazdaságban is szétszoronghatjuk magunkat, van is ilyen gyakorlóm, tehát ez nem attól függ, milyen életformát vagy keretet valósítunk meg.
A mai túlpörgött, digitalizált világban nem sétálunk bele csak úgy egy slow-pillanatba, ezért tenni kell.
– Az jut erről eszembe, amikor a nagymamám csinálta otthon a paradicsomos gombócot. Idős is volt már, de olyan lassan is csinálta, mindennek megadta a módját, így töltötte bele még a befőttesüvegbe is, hogy hazaadjon nekem. Ehhez ma visszatérni szinte lehetetlen. A lassítás külsőségnek tűnik, de valójában belül is nagyon tudunk rohanni. Velem sokszor előfordult, hogy mentálisan nagyon előrementem, a jövőben szorongtam. A lassulás számomra is inkább mentális jelenlét: lehet lassú elmével akár futni is, vagy gyorsan elintézni dolgokat.
