;

Cered;művésztelep;ArtPiknik;

- Csodakamra északon

Cered, az északkelet-nógrádi falu az év túlnyomó részében egy csendes, nyugodt település, ám augusztusban festők és szobrászok tűnnek fel a Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelepen, hogy több héten át alkossanak és inspirálják egymást meg a látogatókat. Az idei ArtPiknik Cered záróeseményére mi is ellátogattunk, hogy megnézzük, huszonkilenc év alatt mivé nőtte ki magát a rendezvény.

Kíváncsian vágtunk neki a Ceredre vezető utunknak, hiszen a Nógrád megye északkeleti részén fekvő község ideális helyszín arra, hogy elmélyüljünk a művészetben és a természetben egyaránt. Az ArtColony Cered története 1996-ig nyúlik vissza, mikor is Fürjesi Csaba (képünkön) képzőművész többedmagával helyszínt keresett a szabad alkotáshoz. – Mindig is szerettünk volna a baráti társasággal egy saját művésztelepet, ezért keresgéltünk helyeket az Őrségben, a Balatonon, majd a Mátrában, mikor is egy ismerősöm felhívott, hogy nézzük meg, mi a helyzet Cereden, ahol aztán ott ragadtunk. Három éven keresztül szállást béreltünk, majd alapítótársaimmal közösen vettünk egy házat, melynek hátsó udvarában szerveztük a művésztelepet, hogy majd itt rakunk egy nagy tüzet, körbeüljük, nézzük a csillagokat, gitározunk, festünk, grafikázunk, filozofálunk, és vörösbort iszunk – meséli Csaba.

A történetüket már három kötetben megírták: a legutóbbiban Nátyi Róbert művészettörténész kitért arra, hogy a művésztelep első évei még az ismerkedés és az öndefiniálás jegyében teltek. Akkor az alkotók jobbára grafikai munkákat készítettek, aztán ahogy a telep kezdett nemzetközivé válni, úgy a festészet és a többi művészeti ág is megjelent. Eközben a ceredi környezet is hatott a művészekre és a telep évente kitalált témáira is. 2006-ban az Akácfa projekt keretében például a helyi építészet alapanyagául szolgáló akácfa művészi alkalmazását kutatták, 2007-ben pedig a Ceredi vásznak nevű tematika arra inspirálta őket, hogy a háziipari termékekből készítsenek kortárs munkákat. Nátyi Róbert kiemeli azt is, hogy a művésztelep témái az évek során már nemcsak a hely szelleméhez kapcsolódtak, de számos irányba tágultak, miközben a rendezvény országszerte és nemzetközileg is egyre híresebb lett, a telepek pedig szakmailag is megalapozottá váltak.Az ArtColony ma is él és virágzik, és mint a pikniken megtudtuk, egyes művészek még házat is vásároltak a faluban, így Cereden nem pusztán a nyár erejéig, de egész évben egy művésztelep működik.

V4-esek és a IV. ötéves terv

Cereden Fürjesi Csaba első körben a Jókai utca 19. szám alatti ArtComplex épületébe vezet minket, azon belül is a tavaly alapított Galéria ’23-ba, melyben aznap nyílt a Sites and Roots II. című kiállítás, amely bemutatja a Ceredi Művésztelep korábbi alkotóinak munkáit. Míg körbesétálunk, látjuk, hogy főleg a visegrádi országokból érkeztek ide alkotók, de Csaba elmondja, hogy a világ számos tájáról utaznak hozzájuk művészek. Megmutatja saját alkotását is, mely egy második világháborús, fából készült borotválkozódoboz, melyet fényobjektté (light box) alakított. A belsejében egy félgömböt helyezett el, melyet alulról fénnyel világított meg, így szimbolizálva azt, hogy akik ezt a dobozt a háború alatt használták, az volt számukra maga a hordozható univerzum, az ő külön bejáratú intim világuk.

Az épületben található még a Múzeum ’80, egy iroda, amelyben megőrizték a korabeli állapotokat: az egyik sarkában Lenin-szobor áll, egy falra helyezett felirat pedig arról tanúskodik, hogy sikerült teljesíteni a IV. ötéves tervet, és a munkaversenyben kiemelkedő eredményt elérni. 

De relikviák is helyet kaptak, például a Művészet folyóirat egy 1982-es száma, melynek címlapján Czinke Ferenc képzőművész városköszöntő térplasztikája látható, melyet Salgótarjánnál helyeztek el. Megnézzük még a grafikai műhelyt, ahol Európa egyik legnagyobb présgépe található, amellyel készíthető rézkarc, linó- és fametszet is. Az eszköz valóban óriási – 1,5-szer 2,5 méteres –, így a teljes felületű használatához nem elég egy ember, legalább ketten-hárman kell működtetniük.

Immár harmincöt évre távolodtunk a rendszerváltástól. Vannak, akik szerint eredeti célkitűzéseitől, szellemiségétől is legalább ennyivel kerültünk messzebb, mások változatlanul örülnek annak az új szabadságporciónak, amelyet kiosztott számunkra. Más jött volna ki az egészből, mint aminek kellett volna? Azért erősödhetett meg a politikai autokratizmus, mert valakik hibáztak? Már a kezdeteknél? Kiket lehetne könnyedén ilyesmivel vádolni? Természetesen az átalakulásban fontos szerepet vállaló értelmiséget. Amely egyébként is hajlamos az önmarcangolásra, már csak szellemi fölényének ragyogtatása miatt is.