- Kezdenek józanodni a franciák, az egység hetei után visszatérnek a megosztottság hétköznapjaiba

„És most?” - kérdezte hétfőn az első oldalon megjelent véleménycikke címében a konzervatív Le Figaro. Bár a kérdés látszólag bármire vonatkozhat, Franciaországban alighanem mindenki sejti, mire gondolt a szerző. Nevezetesen arra, mi várható az olimpia, a majdnem két és fél hétig tartó eufória után? Hogy lehetne átmenteni ezt a hangulatot a következő hetekre-hónapokra? Vagy visszasüllyed az ország abba a rossz hangulatba, ami előzőleg jellemezte? A kegyelmi időszak egy ideig még megmarad, hiszen augusztus 28-án kezdődnek és szeptember 8-ig tartanak a paralimpiai játékok, de utána már mindenképpen szembesülni kell azzal, hogy a társadalom egysége nem tart örökké. Az olimpia előtt a franciákat a széthúzás jellemezte, az előrehozott választáson három részre szakadt az ország: a baloldal, a centrista Macron-tömb és a szélsőjobb határozza meg a politikát. A voksolás során ugyan Marine Le Pen pártja a második fordulóban visszaesett ugyan az elsőről a harmadik helyre, miután a centrista és a baloldali tábor összefogott a szélsőjobb ellen, de ez az átmeneti szövetség csak ideig-óráig tartott.

A tehetősebbek az olimpia idejére elhagyták Párizst, de a többség, az államban csalódott, morcos franciák elképesztő lelkesedéssel vettek részt a sporteseményeken. Az olimpiai helyszíneket a francia trikolórok lepték el, vad éljenzés visszhangzott a stadionokban. A más országokbeli sportolókat is franciás vendégszeretettel fogadták. Nem véletlen, hogy Marine Le Pen ügyelt arra, ne vegyen részt az olimpia megrendezése elleni vitában.

Minden jól alakult. A borúlátók által jövendölt káosz a tömegközlekedésben nem következett be, nem voltak zavargások, nem nehezítették az országban oly gyakori sztrájkok a mindennapi ügymenetet, szerencsére terrortámadás sem történt. Anne Hidalgo, Párizs szocialista polgármestere úgy fogalmazott, hogy az olimpiai játékok tíz év munkájának és tizenöt nap szerencsének az eredménye.

A játékok lehetőséget nyújtottak a valóságtól való kollektív menekülésre. Két hétig nem esett szó arról, hogy az ország a parlamenti választások után politikailag három, látszólag kibékíthetetlen tömbre oszlik - ahogy arról sem, hogy jelenleg csak átmeneti kormány van hatalmon.

A következő hetekben azonban Emmanuel Macron elnöknek szembe kell néznie a holtpontra jutott politika valósággal. Jelenleg Gabriel Attal miniszterelnök ügyvivőként irányítja a kormány munkáját, öt héttel a választások után az országnak még mindig nincs új miniszterelnöke. Az olimpia idejére Macron elnök belpolitikai „fegyverszünetet” hirdetett, a pártok erre az időszakra félretették ellenségeskedéseiket. Az Új Népfront (NFP) nevű baloldali pártszövetség egyes tömörülései eleinte nem lelkesedtek Macron felvetéséért, ám az olimpia alatt az emberek oly mértékben vesztették el érdeklődésüket a pártok tevékenysége iránt, hogy csakhamar ők is beálltak a sorba.

Macron abban reménykedik, hogy az olimpiából sikerül politikai tőkét kovácsolnia. Volt már példa a francia történelemben arra, hogy egy sportesemény adott új lendületet a regnáló köztársasági elnöknek: miután a Zinédine Zidane által fémjelzett francia válogatott megnyerte az 1998-as labdarúgó-világbajnokságot, jelentősen emelkedett Jacques Chirac néhai államfő népszerűségi mutatója: az IFOP ügynökség 1998 július végén 59 százalékos népszerűséget mért Chirac számára, ami 11 százalékpontos emelkedésnek felelt meg a júniusi adatokhoz képest. Akkor úgynevezett „kohabitáció”, azaz politikai társbérlet jellemezte a francia belpolitikát, ami azt jelenti, hogy az elnök más politikai táborhoz tartozik, mint miniszterelnöke. A futballválogatott  világbajnoki győzelméből hasonlóképpen profitált Lionel Jospin szocialista miniszterelnök is, aki 52 százalékos közkedveltségi mutatóval rendelkezett.

Valószínűtlen, hogy az olimpia parádés megrendezése, s a francia sportsikerek ellenére – a házigazdák 16 arany-, 26 ezüst-, és 22 bronzérmet szereztek –, Macronnak hasonló mértékben sikerül maga mellé állítani a társadalmat.

A radikálisok nem tudták magukénak érezni a fociválogatott győzelmét a nemzeti csapatban szereplő, bevándorló gyökerekkel rendelkező játékosok szereplése miatt. Röviddel a világbajnokság előtt a mai szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés elődpártja, a Nemzeti Front (FN) alapítója, Jean-Marie Le Pen így dohogott: „Külföldről hoznak játékosokat, miközben francia csapatnak nevezik őket". Az sem érdekelte, hogy egyetlen kivétellel a csapat mindegyik tagja Franciaországban született.

Le Pen akkori megnyilatkozása megrázta a francia társadalmat, hiszen rámutatott annak mély megosztottságára. Bár a Nemzeti Tömörülés jóval visszafogottabb a Nemzeti Frontnál, Marine Le Pen szakított apja antiszemitizmusával és megveszekedett EU-ellenességével, valójában ma nagyobb a bizalmi válság a politikai élet szereplőivel szemben, mint akkor, 59 százalék feletti népszerűségről manapság csak álmodhatnak a politikusok. Így korántsem biztos, hogy az olimpia új lendületet ad a 2027-ig hivatalban maradó Macron elnökségének.

Az a tény, hogy a dolgok jól mennek, hogy külföldön szépnek és sikeresnek tartanak minket, megérintette az országot, amely csak hanyatlást tapasztalt, és már nem volt képes nagy dolgokat tenni együtt – vélekedett Emmanuel Riviere neves francia politikai kommentátor.

 – tette hozzá. Hasonlóképpen nyilatkozott egy neve elhallgatását kérő francia miniszter. – Az országnak szüksége volt már erre a pillanatra. Ami a politikai hatást illeti, továbbra is nagyon visszafogott maradok – hangoztatta az AFP hírügynökségnek.

Ezt támasztja alá, hogy Macron támogatottsága továbbra is 30 százalék körüli, s csak két százalékkal javult a megítélése, ami hibahatáron belüli. Az elnök az olimpia alatt visszafogottságot tanúsított, az olimpia nagy részét mediterrán nyaralójában töltötte, és csak alkalmanként látogatott el Párizsba. Igaz, szinte minden francia aranyhoz elsőként gratulált közösségi oldalain, a Côte d'Azur-i nyári rezidenciájáról.

Lehet-e kiút a válságból? A politikai viták várhatóan hamarosan folytatódnak. A baloldali Új Népfront, amely a választások után a legnagyobb frakciót mondhatja magáénak, azt akarja elérni, hogy Macron Lucie Castets közgazdászt nevezze ki új miniszterelnöknek. Az elnök és tábora azonban csekély lelkesedést mutat a felvetés iránt. A centristák inkább a hagyományos jobboldallal való szövetséget részesítik előnyben, Xavier Bertrand, a Chirac-korszak korábbi minisztere és az északi Hauts de France régió jelenlegi vezetője nevét emlegetik gyakran egy centrista-mérsékelt jobboldali koalíció vezetésére. Aurore Berge leköszönő esélyegyenlőségi miniszter szintén Bertrand-t nevezte meg lehetséges jelöltként. De az esélyesek között emlegetik Michel Barnier korábbi uniós Brexit-tárgyalót és Gerard Larcher szenátusi elnököt is.

A politikai villongásokat vetíti előre, hogy Castets szerint Bertrand kinevezése „politikai aberráció” lenne, míg a Zöldek vezetője, Marine Tondelier azzal vádolta Macront, hogy kihasználja az olimpia miatt kötött politikai fegyverszünetet. – Ez a fegyverszünet azt a célt is szolgálta, hogy az elnök időt nyerjen, és megakadályozzon minden politikai változási kísérletet - emlékeztetett.

A francia alkotmány előírja, hogy a nemzetgyűlésnek legkésőbb október első munkanapján vissza kell térnie a nyári szünetről. A nyugdíjreform visszavonásáról szóló vitát, amelyet a Nemzeti Tömörülés kezdeményezett, október 31-re tervezik. De működőképes kormány nélkül ennek nem sok értelme lesz. Egyes vélekedések szerint az instabil viszonyok miatt rövid lesz a törvényhozási időszak: a parlamentet legkorábban 2025 júniusában lehet feloszlatni az alkotmány értelmében. Akárhogy is, az olimpiai béke Franciaországban várhatóan hamarosan véget ér.