;

vegetáriánus;kertészet;Lakhatási válság;klímaválság;permakultúra ;

- Tápláló természet és burjánzó szabadság a budai hegyekben

Sáfrányos szeklice, édeskömény, csalán, orbáncfű, körömvirág – csak néhány a Nényei Lujza kertjében, Buda határában növekvő, ehető gyógynövényekből. A fotográfus és vegetáriánus szakács permakultúrás paradicsomában gyümölcsfák és zöldségágyások adnak ízletes és ingyenes táplálékot, amit a fűszerspirálban növekvő zöldekkel ízesít. Már évekkel ezelőtt felébredt benne a vágy, hogy ne legyen kiszolgáltatott, és ne is vegyen el többet, mint amire szüksége van. Személyes világlátása a mai huszonévesek változó kilátásait is tükrözi: az albérletrabság vagy a hitelcsapda sokaknak nem vonzó opció az otthonteremtésre. A természetközeli, senkinek nem ártó szemlélet annál inkább, a nagy rendszerek sebezhetőségét, a klíma törékenységét is szem előtt tartva egy tudatosabb és talán békésebb emberi együttélés felé.

A lankás hegyoldalban hosszú ösvény vezet fel a kis házig, melynek sárga hullámtetővel fedett verandáján Lujza épp savanyúságot készít porcsinból, a húsos levelű gyógynövényből, a korábbi lilahagyma-savanyításból maradt lével.– Ebben csak vörösborecet, cukor, só és víz van. Sokszor beledobok valami piros bogyós gyümölcsöt, de most csak a túlélésre játszom – mondja nevetve. – Az utolsó bolt a Máriaremetei úton van, ahol az utolsó buszmegálló is. Szakácsként dolgozom, a hét nagyobbik részében főzök egy rendezvényeket kiszolgáló cateringcégnél, keveset költök ételre. Boltban legtöbbet kávét veszek, meg szotyit…

A most 25 éves fiatal sokáig nem tudta eldönteni, milyen hivatást válasszon, közben egyre erősödött benne a hang, hogy „van dolga” a főzéssel. Elsőre nem vették fel a MOME fotográfia szakára, ekkor elment dolgozni egy vegán étterembe, és végül három évig maradt, folytatta az egyetem mellett is. – Ez jó tanulópénz volt, végigmentem a folyamatokon, a mosogatótól a zöldséghámozón át a szakácsig – meséli. – Nincs is szakács végzettségem, a főzéssel úgy indult az utam, hogy

14 évesen azt mondtam anyukámnak, nem akarok többé húst enni. Mondta, hogy rendben, de ő nem tudja megoldani, hogy rám külön főzzön, mert nyolcan vagyunk testvérek. Meg kellett tanulnom magamra főzni, aztán szép lassan beleszerettem. 

Állítólag már háromévesen kipöcköltem a tányérból a húst, alapvetően irtóztam a gondolattól, hogy izomszöveteket eszünk. Dolgozom hússal is, mert meg kellett hozni egy reálpolitikai döntést: ha azt akarom, hogy legyen normális állásom meg fizetésem, akkor ezt be kell vállalni.

Lujza egy évig foglalkozott régiségkereskedéssel is, akkor visszajött a fotózás az életébe, a tárgyak kurálása, katalogizálása, befotózása révén. – Aztán váltottam ebből is, alkalmazott szinten valahogy nem feküdt nekem a fotózás. Kicsit több mint két éve dolgozom szabadúszó szakácsként, hosszú távú és projekt­alapú együttműködések keretében, fókuszban a cateringgel, receptfejlesztéssel. A rendezvényi étkeztetés főleg abban fejleszt, hogy nagy mennyiségeket tudjak magas minőségben előállítani, de fontosak a kívülről behozott szakmai inspirációk, a mai napig dolgozom beugrós szakácsként éttermekben. Bontogatom a szárnyaimat, egyszer majd szeretnék egy saját cateringcéget.

Ki a természetbe

Lujza tíz évig volt cserkész, mindig is vonzotta a nomád élet, noha városi értelmiségi családból származik. A Buda határában, zártkerti övezetben lévő telek, ahol járunk, egy barátja családjáé, de nem használták már vagy húsz éve, így merült fel, hogy akár ki is költözhetne ide, lassan két éve van itt szívességi lakáshasználóként.

– Kis koromtól kezdve volt bennem egy vágy a természetközeli létre, aztán viszonylag hamar, 12-13 évesen elkezdett érdekelni a közélet, a politika, a kapitalizmuskritika, és olyan típus vagyok, aki ezt gyorsan cselekvésbe is fordítja – meséli.