Utolsó, harmadik állomásához érkezett a Magyar Nemzeti Múzeum André Kertész 130 című kiállítássorozata: a záró tárlaton a fotóművész New York-ban, a hetvenes-nyolcvanas években készült színes polaroidjait nézhetjük meg a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A negyven, kis méretű munka a 2021-ben New Yorkból vásárolt fotóanyag részét képezi, a műveken Kertész a saját lakását teszi műteremmé, ahol könyveket, fotókat és dísztárgyakat fotóz, többnyire az ablaka előtt, mellyel univerzális erejű képeket teremt.
– A felejtés csele című tárlat rendezésével arra voltam kíváncsi, hogy vajon Kertész életében tényleg új szakasz kezdődik-e, amikor a polaroidkamerával kezd el fényképezni? És azt gondolom, hogy nem, mivel ugyanaz a komponálás ismerhető fel ezeken a képeken, mint a korábbi művein – mondta lapunknak Fisli Éva kurátor a kiállítás megnyitóján, július 2-án, André Kertész születésnapján. A fotótörténész kiemelte, a mester szerette a tárgyakat önmagukban és csoportokban lefényképezni, a polaroidokon pedig szívesen utalt a korábbi műveire is. Egy alkalommal például újraértelmezte az 1919-es, Dunaharasztiban készült Repülés (Jenő mint Ikarusz) című képét, melyen öccse éppen a magasba ugrik – az új munkán a régi fotót könyvek, dísztárgyak és egy óra társaságába helyezte.
A tárlat első fotója értelmezési kulcsot nyújthat a többi képhez: azoktól eltérően ez a fekete-fehér munka az 1920-as években készülhetett Párizsban, és magát André Kertészt mutatja ültében, ahogy egy bábbal ölelik egymást a színpadon. A kép pontos helyét nehéz megállapítani, hiszen az vagy Blattner Géza festő- és bábművész Arc-en-ciel bábszínházában készült, melynek Kertész egyik fotósa volt, vagy az 1929. évi bábkongresszus alkalmával, ahol az alkotó szintén bábokat kapott lencsevégre. A kép témája viszont érzékien mutatja be, hogy Kertész milyen odafigyeléssel fordult a tárgyakhoz, hogyan elevenítette meg azokat. Gondoljunk csak a legismertebb fotóira, mint arra az 1927-es képre, melyen egy tányér szélére támasztott villa látható, vagy az 1926-os Csendélet Mondrian stúdiójában című műre, mely két szemüveget és egy fapipát ábrázol egy asztalon. A jelen tárlaton szintén megszemélyesített tárgyakat látunk, mint üvegmadarat, üvegbárányt vagy egy kecses ívű üvegmellszobrot, de ezúttal színesben, a művész New York-i lakásának ablakában.
A műveken fontos szerepet kap a felhős vagy a tiszta, kék égbolt, mely szinte az egész képteret uralja, és áttűnik a figurák átlátszó testén.
A fotók nyújtotta látvány ezért egyszerre költői és szürreális, az alakoknak eltűnik a tárgyi mivolta, azok a néző fantáziájában „élni” kezdenek.
A tárlat megemlíti, hogy ez az alkotói szándék a képzőművészet történetében is megjelenik, hiszen a csendéleteken feltűnő élettelen tárgyak is allegorikus vagy szimbolikus jelentést kapnak. Ilyenek Kertész korábbi, műtermek részleteit bemutató munkái is, melyeken bár a művészek nem szerepelnek, a tárgyaik „beszélnek” helyettük. Kései munkáin szintén ezt tapasztaljuk, a New York-i lakásában fotózott tárgyak mintha a fotográfus lelkivilágát mutatnák meg: a bárányfelhő alatt pihenő üvegbárány és egy kopár fa alatti üvegfej igencsak beszédesek.
A kiállításon a legszemélyesebb munka az 1981-es from my window (az ablakomból) című könyvéhez kapcsolódó képsorozata, melyen a már említett üvegbüszt látható. A figura azonban nem pusztán egy tárgy, hanem Kertész 1977-ben elhunyt feleségét, Salamon Erzsébetet (Elisabeth Saly) szimbolizálja, akinek a művész a könyvét ajánlotta. A műveken az üvegfigura egymaga néz ki a New York-i ablakon, mely hol napsütötte, hol alkonyba borul, hol esőcseppek borítják, vagy egy másik üvegfigura társaságában látható, mintha a két alak egy szerelmespár lenne. A tárlaton láthatjuk még azt a BBC által 1983-ban készített interjút, melyben Kertész ezeknek a képeknek a születéséről beszélt. Egy ponton pedig megosztja a filozófiáját is: „Nézze, a szem csak egy mechanikus eszköz. Mindig ezt mondom. A szem semmi más, mint egy természetes optika. Az számít a képen, ami belül van, nem a szem”.
Infó: A felejtés csele. Válogatás André Kertész polaroidjaiból. Kurátor: Fisli Éva. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. © Estate of André Kertész, Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye. Budapest, VI. kerület, Nagymező utca 8. Megtekinthető szeptember 1-ig
