Folyamatosan jelen vannak meghatározó alkotások a Duna TV-n, Duna World-ön, M5-ön, Hír TV-n, hol magukban tündökölve, hol valamilyen műsorba, sorozatba csomagolva. Az interneten pedig megszületett és hétről hétre izmosodik a Filmio felülete: alacsony havidíjért lehet válogatni immár egy évszázad terméséből. Egy ideig még volt értelme bosszankodni azon, mely életművek jelennek meg hamarabb, hol késik egy-egy klasszikus – Gazdag Gyula és Herskó János hangsúlyos kiemelését, előtérbe tolását nyilván némi szerkesztői elfogultság magyarázhatja csupán, Máriássy Félixről pedig hosszú ideig mintha teljesen elfeledkeztek volna –, de ma már tág filmtörténeti keresztmetszetet nyújt a kínálat, dicséretes módon az animációs, dokumentum- és rövidfilmek terén is. A legújabb filmek is viszonylag hamar elérhetők, először külön összegért, majd kis idővel bekerülnek az ingyenes állományba.
Egy évvel ezelőtt pedig elindult egy kábeltévés filmcsatorna is, a Magyar Mozi TV. Nem az első kísérlet a hazai filmkultúra közvetítésére, emlékezzünk csak a Filmmúzeum időszakára. Pazar kínálatot nyújtott, főleg az átlagtermésből előbányászott érdekes, elfeledett kincsek tették hasznossá követését. Mégsem ért el kellő nézettséget (amit aligha magyarázhat, hogy nem álltak még rendelkezésre felújított, digitális anyagok), egyre több külföldi filmet, sorozatot kellett bevetnie, de a próbálkozás így is elhalt. A Tematic Media Group azonban nem törődve a kockázatokkal újra belevágott egy hasonló vállalkozásba. Nem tudom üzleti szempontból értékelni a lépést, csak remélni lehet, hogy jók a számítások, mert a kulturális haszon nyilvánvaló.
Ilyenkor persze még a filmbarátokban is felmerül a kérdés: van-e értelme ennek? Pörgetni a magyar mozgóképeket egy csatornán az online korban? Hiszen lassan a DVD is eltűnik. Ki néz még ilyesmit tévén? Jogos aggodalmak, mégis úgy vélem, nagyobb a potenciális közönség, mint a kor technikai lehetőségei alapján gondolnánk. A mozi sem halt még el, működteti a kimozdulás, a közös program igénye. És a tévé sem csupán az idősebb nemzedék játékszere. Tud sajátos szolgáltatást nyújtani: a teljes ellazulást. Az interneten barangolni kábító, de mégis fárasztó tevékenység. Nevezhetjük aktív pihenésnek. Eljutni a megfelelő oldalra, uralni a kattintásokat – és válogatni. Folyamatosan, megfeszülten válogatni, aminek gyakran az eredménye, hogy ezer dologba csak beleolvasunk, belenézünk. Mert állandóan azt érezzük, kevés az idő, lemaradunk valamiről. Amilyen felvillanyozó, annyira idegtépő, kimerítő foglalatosság.
Ezzel szemben ott áll a sarokban a jó kis tévé, szelíden, békésen, vele szemben a kényelmes fotel, kanapé. És amikor végre merjük úgy érezni, elegünk van mindenből, agyunkra telepedett a totális unalom, semmit nem akarunk csinálni, még aludni sem, nos, akkor nincs jobb, mint odatelepedni a képernyő elé, nasival, kólával, amivel itt senkit sem zavarunk, bekapcsolni a cuccot, és meredni rá. Itt vagyok, szerkesztő hölgyek és urak, szórakoztassatok, neveljetek, oktassatok, csak bámulni akarom a közélet és a kultúra hullámzását. Még picit mozognak az ujjak, végeznek pár csatornaváltást, de aztán áradjon, ami jön. Ha úgy adódik, akár egy magyar film. Nem kell kiválasztanom, megkeresnem, teljes méretre állítanom, ő talál rám, kínálja magát. Semmit sem kell csinálnom, bekopog hozzám az Apa, a Megáll az idő, a Két emelet boldogság… Vajon mi lesz a következő? Mivel lepnek meg?
Ez végre nem fogyasztás, nem kötelező, görcsös önművelés. Hanem egyszerű, természetes, gondtalan kulturális térbe csöppenés. Amely nem fájlokba merevedve, katonás sorokba rendezetten vár a kattintásomra, hanem ott él, csordogál mellettem, és ki lehet ülni a partjára gyönyörködni benne, gondolatokat hajigálni bele. Értelme talán nincsen, de épp ettől örömteli.
Jó, hogy a magyar filmkultúra ilyen formában is része lehet az életünknek. És már majdnem elkezdtem értekezni, milyen ismeretterjesztő műsorokkal lehetne még tarkítani a csatorna programját, hogy nagyobb súlyt kapjon a tartalom. De elég a heti két beszélgetés a magyar mozi mestereivel. És nem kell Kertész Mártát kiképezni profi műsorvezetővé. Illik az egészhez a trampli stílusa (nem a nőiességére vonatkozik a jelző), a „majdnem olyan, de mégse” kedves váratlanságaival, amelyeket finom önironikus mosollyal kezel. A mozitévé legyen mozitévé. Fölös előadások, körítések nélkül, filmekkel, amelyekre bármikor be lehet ülni. A kínálat gazdag, széles spektrumú, nem él vissza az ismétlések lehetőségével. Nincs mese, a magyar film könnyedén meg tud tölteni színvonalas tartalommal egy tévécsatornát.
