- Littner Zsolt: Zserbó

Ma az Ilus néniéknél voltunk. Az Ilus néni meg a Lonci néni a Mama anyukájának a testvérei, a Papa úgy szokta mondani viccesen, hogy ők az én nagyonnagynénikéim. Egy szoba-konyhában laknak, csomó galambjuk van meg a Pötyi kutya a szekrény tetején.
A Pötyi kutya különben már nem él, csak annyira szerették, hogy amikor meghalt, akkor elvitték a preparátorhoz, aki kitömte, és azóta ott van fenn. A Lonci néni zserbót sütött, mindig azt süt, ha megyünk, és ilyenkor becsukja a konyhaajtót, hogy ne repüljenek be a galambok, mert a galamboknak szabad repkedniük a szobában, de nem szabad repkedniük a konyhában.
Szeretek az Ilus néniékhez menni, ilyenkor a Papa előveszi a Trabit, hét közben gyalog jár, mert drága a benzin. Az Ilus néniéknek nincsen telefonjuk, meg sajnos nekünk sincsen, de a Papa a sarki telefonfülkéből felhívja a szomszédot, és a szomszéd átszól az Ilus néniéknek, hogy megyünk, és akkor sütnek zserbót.
A Lonci néni behozza a szobába az egész tepsit, a galambokat felküldi a szekrény tetejére, azt mondja nekik, hogy tubi-tubicáim, és azok felmennek szépen, és ráülnek a Pötyi kutyára. És az Ilus néni meg a Lonci néni együtt felvágják a zserbót, és ilyenkor látszik, hogy kék számok vannak a kezükre írva. Már többször megkérdeztem, hogy mi az, de nevetni szoktak, és mindig azt mondják, hogy na nézd csak, a kis kíváncsi.
Engem meg nagyon érdekel ez a dolog, mert én is a kezemre szoktam felírni a matekot, és ma azt mondtam, hogy most már mondják meg nekem, nem vagyok kis pisis, azt is tudom, hogy a Papa hol tartja a pucér nős újságjait. Nem hiszem, hogy a nénik puskázni szoktak, mert már elég öregek, és nem járnak iskolába, de igazságtalanság, hogy ők firkálhatnak a kezükre, én meg nem. Ma egyébként az Ilus néni elkezdte mesélni, hogy egyszer régen voltak táborban külföldön, de a Papa dühös lett, és azt mondta, hogy hagyjuk ezt abba, és beszéljünk értelmesebb dolgokról. Az Ilus néni meg nevetett, és azt mondta, hogy akkor meséljen valamit a Papa.
És akkor a Papa a kempingezésről kezdett beszélni, hogy egyszer volt Jugóban sátrazni a tengerparton, az is külföld, és már évek óta ígéri, hogy mi is megyünk, de én azért nem hiszem el. Különben érdekelt volna az Ilus néniék táborozása, tök vicces lehetett a két öreg néni, ahogy a sátorban sütik a zserbót a galambokkal meg a Pötyi kutyával. Rengeteget ettem, az Ilus néni szokás szerint megkérdezte, hogy kisámfáztam-e a hasamat, és azt mondta a Lonci néninek, hogy drága Loncikám, mosogass el légy szíves, tudod, árbájt máht fráj, és mind a ketten nevettek. Az Ilus néni sokszor mondja ezt, és folyton nevetnek, és a Papa megint mérges lett, nem tudom, minek dühösködik, a Mama szerint nem kellene annyit maszekolnia, azért ilyen ideges.
Hazafelé a Trabiban megkérdeztem a Mamát, hogy mit jelent az árbájt máht fráj, amin a nénik mindig nevetnek. A Mama azt mondta, hogy ezt most hagyjuk, meg különben is minek kérdezek annyit. Szerintem egyébként ez angolul van, mert a nénik mindig az angolkisasszonyokról szoktak mesélni, ez valami suli, ahová lány korukban jártak. Ez az árbájt máht fráj nagyon jó nekem, mert éppen most alakítottuk meg az együttest, és nincs még szövege az első számunknak, ez pont jó lesz, mert angolul van, és nem is kell más szöveg, hallottam a rádióban, hogy ezekben az angol számokban csomószor ismételgetik ugyanazt egymás után. De most abba kell hagynom, mert a Mama mindjárt bejön, és nem bírja, ha villanyoltás után naplót írok. Árbájt máht fráj! Szerintem irtó menő lesz.