A hét elején külföldi tudósítók előtt mutatta be múlt évben megjelent első, nem szigorúan szakmai közönségnek szóló könyvének puha fedelű kiadását Ben Ansell. A 2013 óta az Oxfordi Egyetem Nuffield Kollégiumában a Demokratikus Intézmények Összehasonlító Tudományának tanszékét vezető kutató volt a rangos intézmény legfiatalabb korban kinevezett teljes jogú professzora. Még most is csak 46 éves, de már 2018 óta a Brit Tudományos Akadémia tagja is. A Manchesterben és a Harvardon végzett politológus egyik legnagyobb eredménye, hogy 2023 végén őt kérte fel a BBC a nagy presztízsű, év végi Reith-előadások megtartására.
Ahogy ez a könyvbemutatón is elhangzott, a professzor számára a politika alapvetően arról szól, hogyan hozunk kollektív döntéseket, hogyan oldjuk meg a közös dilemmákat, kezdve a klímaváltozástól a polgárháborúkig, a globális szegénységtől a Covid-19 járványig. A 350 oldalas kötet számos példával, közérthetően igyekszik megvilágítani a politika fontosságát a szükségszerűen felmerülő nézeteltérések kezelésében. Végeredményben arra a következtetésre jut, hogy akár szeretjük, akár nem, minden buktatója ellenére a politika megkerülhetetlen, nem tudunk nélküle élni, össze vagyunk nőve vele, „ha túl akarunk lépni a saját hátsó udvarunkon". Hogy ezt érzékeltesse, Ansell a "közmondásos fogpasztához" hasonlította a politikát: "Amikor megpróbáljuk egy helyre nyomni, azt látjuk, hogy a tubus egy másik helyén kerül elő."
A BBC és Ben Ansell közös becsvágyának köszönhetően az év végi Reith-előadásokat közönség előtt vették fel élőben Londonban, Berlinben, az észak-angliai Sunderlandben és az egyesült államokbeli Atlantában. Előadásai középpontjában négy olyan óriási téma állt, melyek jelentőségével nagyjából mindenki egyetért. Mindannyiunk közös célja a demokrácia, egyenlőség, szolidaritás és biztonság, illetve van még egy ötödik is, a bőség, a jólét. Ha ezt az aktuális politika nem is teremti meg, nem akarjuk, hogy diktátorok irányítsanak minket, nem szeretnénk, ha olyan társadalomban élnénk, ahol egy parányi réteg gazdagodott meg és a túlnyomó többség nincstelen, igényeljük, hogy amikor szükségünk van erre, törődjenek velünk, házainkban, utcáinkon elvárjuk a rendet és nyugalmat, végül pedig milyen jó lenne, ha kényelmes megélhetésre számíthatnánk nem csak magunk, hanem az utánunk jövők számára is.
Ha e hangzatos célok nem is képezik vita tárgyát, megvalósításuk annál nehezebb amiatt, hogy nem értünk egyet, nem képviseljük megfelelően, amit akarunk, nem tartjuk be a megállapodásokat, sőt csalunk is, így beleesünk mindenféle csapdákba, akár többször is, mert senki nem tudja kikényszeríteni a politikai döntések végrehajtását. Ahogy a politológus a tájékoztatón fogalmazott, "nincs az a bíró, esküdtszék és hóhér, aki el tudja érni a pártoknál, sőt az egyes országoknál az ígéretek és szerződések betartását". Az egyórás ismertetés keretébe csak kisebb ízelítők fértek be az egyes csapdákról, de már a hozzájuk fűzött szlogenek is sokat mondtak. A demokrácia esetében Ben Ansell úgy gondolja, "nincs olyan, hogy a nép akarata". A legjobb példának erre a Brexitet tartotta. A népszavazáson, ha kis többséggel is, és bizonyítva az ország megosztottságát, egyértelmű, 52 százalékos többséggel győzött a "nem" arra a kérdésre, "maradjon- e az Egyesült Királyság az EU tagja"? Mekkora perpatvar keletkezett azonban a Brexit megvalósításának módjáról! A professzor felidézte azt a westminsteri estét, 2019. március 27-én, amikor Theresa May kormánya előzetes szavazásokkal próbálta kiszűrni, hogy a kilépésről az Európai Unióval kötendő szerződés melyik változatához tudja az alsóház többségét maga mögé állítani. Miután minden verzió a szemétdombra került, csakis azt a következtetést lehetett levonni, hogy bár a "brit nép megmondta, mit akar, a parlament ezt nem volt képes teljesíteni. Azaz az élet általában bonyolultabb, mint egy igen-nem kérdés, sokféle kompromisszumot kell bevetni az instrukciók végrehajtásához".
Egy másik kiragadott példa lehet a szolidaritási csapda, amelynek mottója így szól: "Addig izgat minket a szolidaritás, amíg nekünk magunknak van rá szükségünk." Ansell Bill Clinton érájában kezdte el tanulmányait a Harvardon és Barack Obama elnöksége alatt fejezte be oktató munkáját a Minnesotai Egyetemen, így nem csoda, hogy többek között az igazságtalan amerikai egészségügyi ellátásra hivatkozik, felidézve az Obamacare program körüli szenvedélyes vitákat. Ezek mögött az egészségügyi ellátásnak az a klasszikus problémája állt, hogy leginkább rizikós ügyfelek akarnak biztosítást vásárolni, míg a biztosító társaságoknak ezt kevés kockázatot jelentő kliensekkel kell kompenzálniuk.
A kérdésekre szánt idő főleg az idei választási kilátásokkal telt el. Míg a politológus szinte reménytelennek tartja a brit Konzervatív Párt esélyét a kormányon maradásra, az amerikai Republikánusok győzelmét a felmérések ellenére sem veszi biztosra. Ha Ben Ansellt a liberális demokrácia jövője miatt aggasztja is Donald Trump, Giorgia Meloni, Orbán Viktor és Geert Wilders politikája, bízik abban, hogy konszolidált demokráciák nem omlanak össze. Fontosnak tart egyben óvni az önelégültségtől: mindig el kell menni szavazni, mert az önigazgatásunkat nem lehet csak úgy kiszervezni.
