Az Egyesült Királyság is elismeri a független Palesztinát, ha szeptemberig nem lesz tűzszünet a Gázai övezetben

Sir Keir Starmer miniszterelnök bejelentése szerint a tűzszüneten kívül a Netanjahu-kormánynak más feltételeket is teljesítenie kell. 

Donald Trump elismerte, hogy éhínség van a Gázai övezetben

Az Egyesült Államok is élelmiszerközpontokat létesít, az európai szövetségesekkel közösen.

Donald Trump amerikai elnök

A korábbi riogatás után méltányos kereskedelmi importvámban egyezett meg Washington és Tokió

 A japán piac cserébe szélesebbre tárja kapuit az amerikai termékek előtt.

Isiba Sigeru japán miniszterelnök, akit februárban fogadott Donald Trump, egyelőre előzetes tájékoztatást kapott kereskedelmi főtárgyalójától a nyélbe ütött dealt illetően

Magyarországi befolyásolási kísérlettel vádolja a brit külügyet a Lánczi-féle Szuverenitásvédelmi Hivatal

E szerint a londoni diplomácia 22 országban vásárolt influenszereket, hogy az Egyesült Királyság által elvárt állami propagandát terjesszék – állapította meg a Lánczi Tamás által vezetett szervezet.

Lánczi Tamás

Irán lépéskényszerben

A héten új tárgyalások kezdődnek a perzsa állam atomprogramjáról. Iránnak nagy árat kellene fizetnie, ha ellenáll.

Az Egyesült Államokban az iráni rezsimváltásért tüntettek néhány hete

Alakul az új szövetség Európáért, egyre szorosabb Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság viszonya

Ez pedig az Európai Unió biztonságát is jelentősen javíthatja.

Politikai szempontból ugyan nem áll feltétlenül közel egymáshoz Starmer és Merz, biztonságpolitikai szempontból közös nevezőre jutottak

Összehangolja nukleáris elrettentő erejét Franciaország és az Egyesült Királyság

Minden eddiginél szorosabb együttműködés jöhet a két európai atomhatalom között.

Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit kormányfő 2025. július 9-én

Pompa, ragyogás és reálpolitika

A Brexit óta Emmanuel Macron az első európai vezető, aki meghívást kapott hivatalos állami látogatásra az Egyesült Királyságba.

Keir Starmer brit miniszterelnökkel is tárgyalt Londonban Emmanuel Macron francia elnök

A brit Munkáspárt göröngyös első éve, Sir Keir Starmer kormányfő a kisebbik rossz a választók szemében

A kormánypárt egy évvel ezelőtti 37,5 százalékos népszerűségéből mára 23 százalék maradt.

Taktikai atomfegyverek hordozására alkalmas vadászbombázókat vásárol az Egyesült Királyság

Az orosz fenyegetés miatti fegyverkezik a szigetország, ahol generációk óta nem volt példa az elrettentő képesség hasonló mérvű fejlesztésére.

F–35A vadászrepülőgép

Barnamedvék rontottak be egy mézboltba, miután kiszöktek egy angol vadaspark kifutójából

A két megtermett, 180 kilós állat nem teketóriázott, egy hétre elegendő mennyiségű mézet fogyasztottak el, miközben a park látogatóit, köztük gyerekeket bezártak egy játszótérre.

Tüntetni fognak szombaton Londonban a magyar nagykövetség előtt a Budapest Pride betiltása miatt

Brit és magyar aktivisták is felszólalnak a rendezvényen. 

Lovagi rangra emelte David Beckhamet a brit uralkodó

A szombati ceremónia előestéjén ismertetett 161 oldalas születésnapi kitüntetési listán 1215 név sorakozik; közülük 19-en részesültek a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangban.

„Robbanásveszélyes a helyzet a térségben” – Önmérsékletre szólítják fel Izraelt és Iránt a világ vezetői

Meg kell előzni, hogy olyan szituáció alakuljon ki, amit a régió aligha engedhet meg magának – hívta fel a figyelmet az ENSZ főtitkára. Keir Starmer brit miniszterelnök leszögezte, az eszkaláció senkinek sem szolgálja az érdekét.

Teherán az izraeli támadás másnapján, június 13-án

Újrafegyverkezik a NATO Moszkva elrettentésére

Mark Rutte szerint a tagállamok júniusban elfogadják védelmi kiadásaik megemelését, hogy a szövetség lépést tarthasson a Kreml rohamos fegyverkezésével.

 „Ne áltassuk magunkat, most mindannyian a keleti szárnyon vagyunk” – jegyezte meg a NATO-főtitkár, utalva az Ukrajna ellen nap mint nap bevetett orosz rakéták hatótávolságára

David Beckhamet lovaggá ütik III. Károly születésnapján

Belőle Sir Beckham, feleségéből Lady Beckham lesz.

David Beckham, Kamilla brit királynő és III. Károly brit király társaságában 2025. május 19-én

Egy 15 éve eltűnt lengyel nő maradványait találhatták meg egy angliai ház kertjében

Gyilkosság gyanújával zajlik a nyomozás, több embert le is tartóztattak már.

Képünk illusztráció

Az Egyesült Királyságban is igazágszolgáltatás elé állítják a Tate-fivéreket

Amint Romániában lezárult az ellenük folyó eljárás. 

III. Károly erős üzenetet küldött az ottawai parlementből: Kanada erős és szabad marad

A brit király anélkül tette világossá, hogy egyértelműen kiáll az észak-amerikai állam szuverenitása mellett, hogy egy szóval sem említette az amerikai elnök nevét és annak kinyilvánított szándékát, hogy szomszédját az Egyesült Államok 51 államává tegye.

Feloldják az Ukrajnának szállított fegyvereik hatótávolság-korlátozását a nyugati partnerek

Válaszul Moszkva fokozódó ukrajnai légicsapásaira Berlin bejelentette: a szövetségesek nem korlátozzák tovább Ukrajnának szállított fegyvereik oroszországi bevetésének hatótávolságát.

Trump vasárnap rosszallását fejezte ki az orosz eszkalációs lépések miatt, internetes bejegyzésében pedig hozzátette, hogy Putyin elnök „teljesen” megőrült. Ismét bírálta ugyanakkor a megszólalását sürgető Zelenszkijt is

Tömegbe hajtott egy autó Liverpoolban, amikor a csapat a bajnoki címét ünnepelte

Egyelőre azt sem tudni, vannak-e halálos áldozatok. Egy brit férfit tartóztattak le. 

Benjámin Netanjahu enged is, meg nem is

Az izraeli miniszterelnök a blokád és a harcok beszüntetését követelő nemzetközi nyomás hatására szerdán kijelentette, nyitott egy „ideiglenes tűzszünetre” Gázában, ugyanakkor megerősítette, hogy kormánya az egész területet ellenőrzése alá akarja vonni.

Izrael a segélyek beengedése közben folytatta légicsapásait, a gázai hatóságok szerint legalább 52 ember halálát okozva tegnap az övezetben

Az Egyesült Királyság átadta Mauritiusnak a Chagos-szigeteket, de legalább 99 évre bérli az ottani katonai bázisát

Az ügyben egykori lakosok, akik a mai  brit támaszpont helyén születtek, tiltakoznak. Állítják, az életüket, kultúrájukat vették el a britek.

Egy ukránokból álló csoport állhat a brit miniszterelnök ingatlanjai ellen elkövetett támadások mögött

Egyikük sem ismerte el bűnösségét. 

Keir Starmer brit miniszterelnök 2025. május 21-én

Újra közeledik az EU-hoz az Egyesült Királyság

Sir Keir Starmer Albániában kudarcot vallott, legközelebb Szerbiában, Boszniában vagy Észak-Macedóniában próbálkozhat a kitoloncoltak befogadtatásával.

Sir Keir Starmer Albániában kudarcot vallott, legközelebb Szerbiában, Boszniában vagy Észak-Macedóniában próbálkozhat a kitoloncoltak befogadtatásával

Szegényebbek lettek a brit szupergazdagok

Nem kellett vasárnapig várni, máris napvilágra került a The Sunday Times éves összeállítása a szigetországban élő 350 legtehetősebb egyénről és családról. 

A brit uralkodó, III. Károly vagyona immár majd’ a kétszerese annak, amivel két és fél éve elhunyt édesanyja, II. Erzsébet királynő rendelkezett

"Az Egyesült Királyság nem akar az idegenek szigete lenni"

Sir Keir Starmer kormányfő sajtótájékoztatón mutatta be a migrációs számok radikális visszaszorítását célzó legújabb terveket, melyek a rendszert "ellenőrizettebbé, szelektívebbé és tisztességesebbé" teszik. 

 Keir Starmer brit miniszterelnök saját híveit is meglepte a reformmal

Börtönre ítéltek hat bolgárt Londonban, mert Oroszországnak kémkedtek és újságírók elrablását tervezték

Büntetésük felét Nagy-Britanniában kell letölteniük, utána visszatoloncolják őket Bulgáriába.

Képünk illusztráció

Tűz volt a brit miniszterelnök londoni házánál

Vélhetően egy Molotov-koktélt dobtak a kormányfő házára. 

Most éppen a londoni metróban volt áramszünet

Kitört a káosz, miután elszakadt egy kábel. 

Képünk illusztráció.
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang