Egyes filmrendezők ragaszkodnak hozzá, hogy a forgatás megkezdése előtt a stáb és kivált az operatőr egy rajzolt képkockákból álló sorozaton kövesse végig az adott jelenet felépítését. Az úgynevezett storyboard ezáltal orientálja a csapatot, hogy vágóképről vágóképre lássa az alkotó vízióját, illetve annak szellemében álljon neki a munkának. Hasonló képsorokat láthatunk mi is a budapesti INDA Galéria projektszobájában, annyi különbséggel, hogy az itt látható alkotásokat két képzőművész, Szépfalvi Ágnes (mai nevén: Uray-Szépfalvi Ágnes) és egykori férje, Nemes Csaba készítette azzal a szándékkal, hogy azok műtárgyak legyenek – a képeken szereplő történetekből sosem készült film. Emellett még egy sorozatot láthatunk a Magyar Nemzeti Galériában rendezett TechnoCool című kiállításon is, mely a kilencvenes évek magyar képzőművészetében megjelenő új irányokat mutatja be.
Mielőtt azonban rátérnénk, mi is szerepel ezeken a műveken, érdemes szót ejteni a születésükről, amely szintén filmbe illő. 1996-ban Nemes Csabát meghívta Mészöly Suzanne kurátor a Săo Paulo-i Biennáléra, melyre a művész egy nagy méretben kivetített videoinstallációval készült. Kiderült azonban, hogy a helyszínen drágán lehetett projektort bérelni, Magyarországról Brazíliába szállítani pedig szintén csak borsos áron lehetett volna. A művész ezért a filmjét tévéken vetítette le, illetve egy régebbi tervét valósította meg, mivel eszébe jutott, hogy korábban szeretett volna storyboard formájában elmesélni egy történetet. Ennek elkészítéséhez egy grafikust, vagy egy képregényrajzolót kért volna fel, ám az idő hiányában akkori feleségét, Szépfalvi Ágnest bízta meg, hogy rajzolja és fesse meg a jeleneteket.
– Mindketten közel állunk a filmek világához, mivel én kísérleti filmezéssel foglalkoztam a Balázs Béla Stúdióban, Ágnes pedig tényleg készített storyboardokat a filmgyárban – meséli Nemes. A közös munka végül megszületett: a férj elképzelése szerint a feleség megalkotta a harminc darab huszonnégyszer harminckét centiméteres képet, melyek pont belefértek a repülőre felvihető kézipoggyászba.
A képek által elmesélt történet a görög sorstragédiákat idézte: a férfiszereplője egy vidámparkban félállásban dolgozó, munkanélküli művész volt, aki egy médiaművészeti kurátorként dolgozó nővel alakít ki szerelmi kapcsolatot, később azonban rádöbbennek, hogy ők egymás testvérei. A műalkotás a Common Name (Közös név) nevet kapta – így utalva a két személy közös családnevére –, mely később Nemes és Szépfalvi storyboardokat készítő együttműködésének lett a neve (Common Name Production).
– A művet a biennálén a kettőnk neve alatt állítottuk ki, a sikeren felbuzdulva pedig úgy döntöttük, hogy folytatjuk a közös munkát
– mondja Nemes, aki volt feleségével később szoros együttműködésben valósította meg a storyboardokat. – A műveket mindig csak felkérésre készítettük, mivel alapjáraton mindketten a saját munkáinkon dolgoztunk – mondja Uray-Szépfalvi, hozzátéve, ötleteik persze lapultak a fiókban. Nemes szerint azért is izgalmasak ezek a művek, mert a kilencvenes években divatosak voltak a helyspecifikus alkotások, így a storyboardok történetét a kiállítások helyszínéhez igazították, sőt, ha külföldi intézmény invitálta őket, akkor más nyelven írták meg a történetet. Az INDA Galériában két ilyen szériát láthatunk, a Sonntag (Vasárnap) című sorozat németül mondja el egy focicsapat történetét, a 2001-es L'ame est un marcheur (A lélek gyalog jár) pedig franciául mesél egy, a lemezeit elvesztő DJ-ről, egy magát kereső nőről és egy pszichoanalitikusról.
Az 1996 és 2004 között született tizenhat storyboard általában valamilyen drámai történetet mutat be, melyek többségében szerelmi szál is megjelenik.
– Nekem szívügyem a happy end, ezért azt akartam, hogy a történetek is pozitívan végződjenek. Emiatt Csabával kellett is küzdenünk, mert őt inkább a társadalom- és médiakritikus problémák érdekelték
– mondja Uray-Szépfalvi. Ezt a kettősséget tapasztalhatjuk a TechnoCool tárlaton látható 1996-os Közös sebesség című alkotáson, melyből akár egy thrillert is lehetne forgatni. A történetben egy felsőosztálybeli házaspár gyermeke kábítószer-túladagolásban meghal, mire a férj és a feleség olyannyira elhidegül egymástól, hogy mindketten bérgyilkost fogadnak fel, aki azonban ugyanaz a személy, ráadásul a halott gyermekük barátja. Amikor a házaspár erről tudomást szerez, úgy határoz, végez a férfival, amikor pedig ez sikerül, újra közelebb kerülnek egymáshoz.
Az INDA Galériában látható Sonntag című alkotás már globális szintű történetet mond el: egy atomháborúval fenyegető világban játszódik, ahol a háborúkat a focimeccsek helyettesítik – a mérkőzések vérre mennek, a vesztes csapatot halállal büntetik. Ezzel szemben a 2001-es A lélek gyalog jár című képsorozat már a pszichológia területére evez: az említett DJ a pszichoanalitikus lánytestvérével arra keresi a választ, mi legyen a művészneve, míg egy lány arról beszél a szakembernek, hogy mi sújtja a lelkét. Az utolsó képkockán a három szereplő végül úgy dönt, hogy filmet forgatnak, amely átvezeti őket egy másik történetbe.
Infó: Uray-Szépfalvi Ágnes és Nemes Csaba: „Frissítés” – „Storytelling”. Kurátor: Kozma Zsolt. INDA Project Room (Budapest, VI. kerület, Király utca 34.). Megtekinthető január 26-ig, kedd-péntek: 14:00-18:00, vagy előzetes bejelentkezéssel.
Sokrétű képek
A tárlat megnyitóján Fehér Dávid művészettörténész kiemelte, hogy a Nemes–Szépfalvi alkotópáros 1996 és 2004 között készült tizenhat storyboardja akár egy áttekintő igényű bemutatást is megérdemelne a közelmúlt művészettörténetének fontos epizódjaként. A szakember szerint a képsorok számos nézőpontból értelmezhetők, hisz azokat a médiaelmélet, a pszichoanalízis és a narratológia, vagyis az elbeszélés működésmódjának aspektusából is lehet elemezni, de megközelíthetők a korszak vizuális kultúrájában ábrázolt társas kapcsolatok és nemi szerepek sztereotípiái felől is.
