Hatáskeltés szempontjából fontos szerephez jut egy kutya a filmben. Egy beagle gazdájaként nem tudok mással kezdeni: miért pont erre a fajtára esett a választása?
Nekem is volt egy beagle kutyám. Sőt, gyermekkoromban a szüleimnek is volt több beagle-je, de talán nem ez volt az oka annak, hogy ezt a kutyát választottam. Volt egy profi kutyaválogatás, mert a blökinek bizonyos dolgokat kellett csinálnia a jelenetekben. Szóval nem csak az volt a feladata, hogy aranyos legyen. Hogyan is fogalmazott? A hatáskeltés szempontjából is fontos a szerepe. A kutya nagyon zseniális, jól képzett volt, és megértette, mit akarunk tőle. Az meg, hogy beagle, valóban csak extra öröm volt.
A Club Zero provokatív, számos ponton zaklató alkotás. Mi volt a fő motivációja?
A film központi része a szülők, a tanárok és a gyerekek közötti kapcsolat bemutatása. Megpróbálom megfigyelni vagy megmutatni, ez a három társadalmi hogyan felel meg egymásnak, illetve hogyan nem felel meg. Ha nekem kell definiálni, akkor erről szól a film. A figyelem, a kommunikáció egyfajta hiányáról van szó a valóságban és a Club Zeróban is bemutatott fiktív iskolai környezetben. És ez a hiány teszi lehetővé, hogy Ms. Novak új tanárként színre léphessen a szélsőséges elképzeléseivel.
És azt mondaná, hogy ez a szakadék egyre inkább nő a fiatalabb generációkkal? Számos tanár azt mondja, egyre rosszabb a helyzet: a szülők egyre inkább átadják a felelősséget, miközben a tanároknak túl sok a dolguk, hogy igazán tudjanak foglalkozni a gyerekekkel. Talán más volt helyzet, amikor mi fiatalok voltunk.
Tényleg romlik a helyzet. Számomra ez azzal a kérdéssel függ össze, hogy mennyit kell dolgozniuk a felnőtteknek. Ausztriában például jelenleg arról folyik a vita, hogy a munkaidőt heti harmincöt, vagy akár harmincnégy órára csökkentsék. Néhány vállalat azt mondja, hogy igen, ez lehetséges, mások azt mondják, szó sem lehet róla, ez kivitelezhetetlen. És azt hiszem, ez tovább bonyolódik, hiszen összefügg a férfiak és nők közötti egyenlőség kérdésével is. Tehát, ha mindenki egy kicsit rövidebb ideig dolgozik, akkor talán jobban megosztható lenne a munka a férfiak és a nők között. És ugyanígy a gyermekgondozást is meg kell osztani a férfiak és a nők között. Mindezek a problémák egyáltalán nincsenek megoldva a mi társadalmunkban. Tehát mindenkinek meg kell küzdenie a maga sorsáért, miközben röpülnek felénk a kérdések. Hogyan boldogulok máról holnapra? Gondoskodni kell a gyermekemről, de nekem dolgoznom kell. Meg tudok-e bízni abban az emberben, akire a gyermekeimet bízom? Ezek a terhek és felelősségek a mi vállainkat nyomják, és társadalmi szinten nincs jó megoldásunk. Nagyon hamar meg kellene találnunk a megoldást ezekre, mert a tragédia felé masírozunk.
Akkor el vagyunk átkozva?
Erős szó. Miért mondja ezt?
Mert a Club Zero nagyon pesszimista világképet mutat, bármiféle megoldási lehetőség nélkül.
Nekem mint filmalkotónak a kérdéseket kell feltennem, és megmutatni a figyelem és a felelősség hiányát.
Ms. Novak arra biztatja a diákjait, hogy ne egyenek többet. Nem is gondolná az ember, hogy az étel mennyire érzékeny téma lehet.
Az étel általában véve minden egyes embernek fontos dolog, mert ez olyasmi, amit a szájadon keresztül a testedbe juttatsz. Nagyon intim, de egyben fontos tevékenység személyes szinten, de a társadalom számára is. Ugye, gyakran azért jövünk össze, hogy együnk. Ha vacsorázni megyünk, és az egyik ember azt mondja, hogy nem eszik, az furcsa: mindenki bűntudatot érez, vagy esetleg felháborodik és megsértődik. Tehát vannak bizonyos rituáléink, amelyek abban mutatkoznak meg, hogy hogyan eszünk együtt, mit fogyasztunk. Az evés hiánya vagy nélkülözése mindig is fontos része volt a vallásoknak, de a politikai tiltakozásnak is, például az éhségsztrájkok formájában. Úgyhogy szerintem ez egy elég összetett, érdekes téma – és igen, egy filmet is megér erről készíteni.
Ha már a hatáskeltés a cél: a világpremier után szinte nem volt olyan kritika, amely nem említette volna meg a drámai hányós jelenetet, megkockáztatva, hogy itt átlépte a Rubicont.
Ebben a bizonyos jelenetben a lány megpróbál valamit mondani. Egy radikális akciót választ, hogy kifejezze a véleményét. Amikor azt mondja, hogy az élelmiszeripar tönkreteszi a testünket és a bolygónkat, valószínűleg nagyon is igaza van. Aztán egy „fizikai” akciót hajt végre, hogy ez igazán megdöbbentő legyen a szülei számára. Ez tulajdonképpen egy segélykiáltás. Hangosan kiált, hallgassatok ide. Ezt teszi. Hála Istennek a kritikusok meg is hallották, nem gondolja?
Ebben a kontextusban én sem állítom az ellenkezőjét. A diákokat nem profi színészek, hanem azonos korú tinik alakítják. Mesélne róluk?
Különböző iskolákba mentünk el válogatni, sok fiatalt hívtunk meg a castingokra, ahol kiválasztottuk a megfelelő szereplőket. A felkészülés során átnéztük a forgatókönyvet. Beszéltünk a témák mögötti elképzeléseimről, arról, hogy mit értettek meg belőle, és mik voltak az észrevételeik. A felkészülési periódusban és a forgatáson is voltak pszichológusaink és kísérőink, mivel fontos volt számunkra, hogy a gyerekek közül véletlenül se vegye senki túl komolyan a dolgot.
Hogyan fogyasztotta le őket?
Sehogyan sem. Az alap volt, hogy senki sem fogyókúrázik a film miatt. Amúgy mindent sminkkel és a ruhákkal oldottuk meg. Például egyre nagyobb méretű egyenruhákba öltöztettük őket.
Az evésen és a testkérdéseken túl számos más fronton is provokatív a film. Például állítom: Ms. Novak tudományellenes. Sőt, ideológiával könnyen befolyásolni tudja a diákokat anélkül, hogy a tényeknek bárki utánanézne.
Természetesen ez különösen fontos szerepet játszott a forgatókönyv megírásában: hogyan történik meg a radikalizálódás? Egyre több radikális eszme jön szembe velünk, és az emberek szélsőséges pozíciókat vesznek fel, ez pedig veszélyt jelent ránk, mint társadalomra. Ezt a jelenséget fontos volna megérteni. Ahogy korábban is mondtam már több interjúban, szerintem meg kell hallgatnunk az embereket. Méghozzá addig, mielőtt visszafordíthatatlanul radikálissá válnak. Úgy vélem, minden radikalizmus az emberi tehetetlenség megnyilvánulása.
Ms. Novak diákjai esetében nem igazán látni a radikalizálódás fordulópontját. Egyszer csak megtörténik.
Mert ez egy nagyon lassú és összetett folyamat. Nem is tudnám, melyik konkrét fordulópontot mondhatnám, mert minden lépésről lépésre halad. Ha egy nagyon érthető ötletből indulsz ki, akkor igen, persze, egyetértesz, hogy ez király. Találkoztunk néhány szektataggal, sőt, kiugrott emberrel, akik korábban szektatagok voltak az életükben, de sikerült megszökniük, és azt mondták ők is: nem emlékeznek semmilyen fordulópontra. Ez tényleg egy fokozatos folyamat, amikor és ahogyan lépésről lépésre hirtelen egyre furcsább dolgokat hitetnek el veled. De mivel az első dolgot elhiszed, hajlandó vagy elhinni a következőt is. Szóval nagyon furcsa, ahogy belerángatják az embereket az elme manipulálásába.
A szekta is veszélyes téma. Ne adj Isten, vallásos emberek is magukra vehetik, mint sértést.
A különböző vallások már régóta velünk vannak, a katolicizmus az egyik legrégebbi a nyugati társadalomban. Tehát mindannyiunkat manipuláltak, ha a katolikus valláson belül nevelkedtünk. Ezt vagyunk hajlamosak hitként ismerni.
Már elnézést a privát kérdésért, de a kontextus megkívánja: ön hívő?
Nem hiszek Istenben. És nem vagyok katolikus. Ennek szellemében mindig hajlamos vagyok megkérdőjelezni a dolgokat. Ez az, ami művészként is a feladatom.
A cikk megjelenését a Budapesti Francia Intézet támogatta.
Infó
Club Zero. Forgalmazza a Vertigo Média
