- Egy Byron-kedvelő megjegyzései

Közeledik Lord Byron halálának kétszázadik évfordulója. Meglehet, tudat alatt ennek köszönhető Nádasdy Ádám 27. számú Londoni levele (Szép Szó, 2023. 12. 23.), amiben beszámol arról, miért kezdett olvasni Byront, akit szerinte egyetemista korában (a múlt század hatvanas éveiben) nem tanultak és nem is tanítottak a budapesti egyetemen. Akit komolyan érdekel Byron alakja és költészete, annak nem ajánlom a kitűnő nyelvésznek és fordítónak ezt a több adatot tekintve pontatlan, vagy csak rosszul tájékozott írását.

Nádasdy azzal kezdi, hogy megállapítja Byron egyik fő művéről, a „Don Juan” című elbeszélő költeményről, hogy „terjengős” mű. Mai olvasatban, meglehet, ez a verses regény és a korában elképesztő sikerű „Childe Harold zarándoklata” is „terjengős”, bár ez kicsit furcsán hangzik Dante „Isteni komédiájának” magyar fordítójától. Elfelejti, hogy a huszadik és igen, a huszonegyedik században már úgyszólván senki sem olvas verses regényt, mert az valóban „kiment a divatból”. De nem Byron életműve. Az a mondat, hogy az első világháború óta (!) George Gordon Byron nem érdekli sem a nagyközönséget, sem az angol és amerikai irodalmárokat, egyszerűen tévedés. Igaz, Nádasdy megírja, milyen nagyra tartotta még a harmincas évek közepén is Babits Byront. Ehhez hozzátehetnénk, hogy Szerb Antal „A világirodalom történetében” (elérhető elektronikusan az OSZK honlapján) öt oldalt szentel Byronnak, többet, mint Petrarcának vagy Keatsnek. Lehet persze, hogy Nádasdy Szerbet sem nagyon olvas, mert az is „elavult”. De akkor is tudnia kellene arról, hogy 1971-ben Amerikában és Angliában megalakult a The Byron Society, amelyik külön, évente kétszer megjelenő folyóiratot ad ki 1974 óta. És hogy a magyar fogadtatásnál maradjunk, Cs.Szabó László egy szellemes, évfordulós esszében írt Byronról, ami olvasható a szerző „Alkalom” című, Budapesten 1982-ben kiadott gyűjteményében.

De lépjünk tovább. Byron (akkor még erősen cenzúrázott) leveleiről már Szerb Antal írt, de úgy látszik erről Nádasdy nem tud, vagy nem akar írni, mert őt csak a korában hihetetlenül népszerű és nagy hatású költő és szabadsághős verseinek mai olvasata érdekli. Goethe, Puskin, Lermontov, Petőfi, Norwid és Szerb Antal véleménye nem. Mégis tudhatna arról, hogy Leslie A. Marchand pár éve 13 kötetben kiadta Byron naplóját és cenzúrázatlan leveleit, s hogy ennek az óriási anyagnak egykötetes, Richard Lansdown által szerkesztett 2015-ös kiadása milyen kritikai és közönségsikert ért el Angliában. Ahol ugye Byront már régen nem olvassák...

A rendkívüli olvasottságú Szerb Antal szerint a „Don Juan” egy új életérzés kifejezője és az „ottava rima” (nyolcsoros, rímelő versszak) remek alkalmazásával „ő viszi be a költészetbe a relativizmust”. Magát az egész költeményt lehet, hogy ma csak az irodalomtörténészek olvassák, de az Oxford Dictionary of Quotations című tekintélyes idézet-szótár mintegy 186 sort idéz belőle. Nádasdy szerint Byronnak az a baja, hogy „túlságosan élvezte,hogy milyen ügyesen költ”. Nem hiszem, hogy ez a vélemény zavarná a lírában és epikában egyaránt kiváló angol költő mai olvasóit. Számos angol egyetemen ma is tanítják a formaművész Byront, és mint prózaírónak, éppen most van a reneszánsza. Esetleg egész költészete is újra „divatba jön”? Nem tartom lehetetlennek.