Bár az ukrán civilek elleni súlyos orosz légicsapások újrakezdésével régóta számolni lehetett, Ukrajna nyugati támogatói újra elkövetik tavalyi hibáikat. Az energetikai hálózat elleni tavaly téli támadások során, amelyek célja Ukrajna térdre kényszerítése volt, a nyugati segítség a berendezések pótlására összpontosított, idén pedig a hangsúly a légvédelmi rendszerek szállítására helyeződik. „A probléma azonban mindkét megközelítéssel az, hogy (…) semmit sem tesz a a csapások leállítása érdekében” – véli Keir Giles, aki a Chatam House (a brit Királyi Nemzetközi Ügyek Intézete) Oroszország és Eurázsia programjának vezető tanácsadója.
A CNN hírportálján néhány napja közölt írásában Giles rámutat, hogy Oroszországnak jelenleg semmilyen kára nem származik abból, ha folytatja az ukrán lakónegyedek és kritikus infrastruktúra elleni támadásait, miután a Nyugat egésze, és főként az USA úgy döntött, hogy Moszkva döntéseit nem tudja befolyásolni. Pedig, "ha azt akarják, hogy kevesebb civil haljon meg, Kijev szövetségeseinek rá kell jönniük, hogy átvehetik a kezdeményezést, ahelyett hogy tehetetlenül néznék a fejleményeket.”
Az elemző az Ukrajna elleni háború egyik leginkább égbekiáltó elemének nevezi azt, hogy „a világ és a Nyugat beletörődött a Moszkva által diktált játékszabályokba, vagyis megengedik, hogy Oroszország biztonságos zónákból indítson rakétatámadásokat (...) anélkül, hogy ellencsapásoktól kellene tartania” Ukrajnán kívül bárki más részéről. Ez egy mentális bénultság, írja, mely abból indul ki, hogy Oroszország túl nagy, túl erős, túl irracionális, vagy túl sok nukleáris fegyverrel rendelkezik ahhoz, hogy befolyásolni lehessen. Úgy tűnik, a putyini rezsim viselkedését természeti jelenségként kezelik, nem pedig olyan vezetők döntéseiként, akik ösztönző és elrettentő eszközökkel befolyásolhatók.
Az orosz csapások leállításához nem feltétlen az kell, hogy visszacsapjanak a rakéta- és dróntámadások indítópontjaira. Ez amúgy is nagyrészt kizárt, miután az Egyesült Államok megtiltotta, hogy az általa szállított fegyverekkel Oroszországot a határain belül támadják. De ez nem jelenti azt, hogy a Nyugatnak egyáltalán ne lehetne befolyása. Giles felidézi, hogy voltak már olyan nyugati döntések, amelyek egyértelmű választás elé állították Moszkvát. 2022 decemberében az Egyesült Királyság közölte, hogy Storm Shadow rakétákat szállít Ukrajnának, ha folytatódnak az ukrán polgári infrastruktúra elleni támadások. Oroszország folytatta, és mára a Storm Shadow jelentős szerepet játszott az orosz Fekete-tengeri Flottára mért vereségben és abban, hogy a Krímet képesek fenyegetésben tartani.
A Nyugat ennek mintájára kilátásba helyezhetné nagy horderejű fegyverrendszerek nagyobb mértékű szállítását, vagy elszántságot mutathatna a külföldön befagyasztott orosz állami vagyon lefoglalására, az Ukrajnának okozott károk jóvátételeként. „… ez hatással lehetne Moszkvára, de úgy tűnik, hogy ezzel az értékes lehetőséggel szinte soha nem élnek” – veti a szövetségesek szemére.
A Biden-kormányzat egyértelműen értésre adta azt a törekvését, hogy támogassa Ukrajnát. Ám sajnos azt is világosan elárulta, hogy komolyan tart az Oroszországgal való közvetlen konfrontációtól. Kétségtelen, hogy a háború során az Egyesült Államok elegendő fegyverrel és hadianyaggal segítette Ukrajnát ahhoz, hogy a megszállókat féken tartsa. „Most azonban ezeket a szállításokat is megakadályozták a Kongresszus azon elemei, amelyek a belpolitikai pontszerzést előnyben részesítik az USA boldogulását megalapozó globális rendszer jövőjével szemben.” Az ukrán katonai vezetés pedig nem tud reális terveket készíteni, amíg nem világos, milyen eszközök állnak majd rendelkezésére.
Bármilyen ellentétek is feszüljenek azonban a félénk Fehér Ház, az engedetlen kongresszus és az amerikai hadsereg között, (...) a bizonyítékok Washington tetteiben és nem szavaiban rejlenek. „Ezek pedig egyetlen következtetést támasztanak alá: az amerikai politikai vezetés úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államok szélesebb stratégiai érdeke nem az, hogy Ukrajna legyőzze Oroszországot.” Azaz nem ismerik fel, hogy az oroszok sikere milyen súlyos következményekkel járna az USA és vele együtt a Nyugat egésze számára.
A Chatam House elemzője szerint nyugtalanító párhuzamok mutatkoznak a második világháborút megelőző időszakkal. Az Egyesült Államokban erős elszigetelődéspárti hangok azt állítják, hogy a távoli háborúk odahaza nem érdekelnek senkit. „Mások azon civakodnak, melyik kihívással kell inkább szembenézni, mintha lenne választási lehetőség – (hiszen) Oroszország és Kína most az 1930-as évek Németországának és Japánjának helyébe lép.” Ha az USA azt remélte, hogy az eszkaláció kerülése – a gazdasági szankciók és Ukrajna felfegyverzésének fokozatos megközelítése – elég lesz az Oroszországgal való stratégiai konfrontáció rendezéséhez, nyilvánvalóan kudarcot vallott.
A konfliktus során végig következetes Egyesült Királyság legalább most is helyesen beszél, amikor azt kéri, Ukrajnát ne csak a túléléshez segítsék hozzá, de Oroszország legyőzéséhez is. Európa is felriadt a megszakadt amerikai támogatások miatt, s azt mondja, növelni fogja a fegyvergyártást Ukrajna megsegítésére – ez üdvözlendő, még ha megkésett is.
Mindez azonban nem helyettesíti az Oroszországgal való bánásmódban szükséges sokkal mélyebb váltást. Most, hogy az USA „mint az akarat nélküliek koalíciójának vezetője” kikerült a képből, „a Lengyelországhoz hasonló, a fenyegetés egzisztenciális jellegével tisztában lévő frontországok nagyobb szerepet vállalhatnak abban, hogy a Nyugat egésze megváltoztassa a konfliktus értelmezését – nem csak az ukrajnai harcok tekintetében, de abban a szélesebb háborúban is, amelyet Oroszország az Európát évtizedeken át biztonságban tartó globális rendszer ellen folytat" .
Ukrajna az ismeretlenbe ugorhat, az oroszok elleni győzelem is kétséges a a fogyatkozó európai és amerikai támogatás miatt„Az EU-országok bizonyára kidolgoznak majd egy döntéshozatali eljárást, amellyel megkerülhetik az akadályt jelentő tagállamokat”