A Mezőkövesden született 43 éves alkotó szerint mindebben nincsen semmi különös, ő csupán a dolgát végzi: – Az életutam során minden magától alakult. Már az egyetem alatt voltak eladásaim, idővel pedig azt vettem észre, ha az ember elég energiát fordít a festészetre, akkor sikeres lehet. A karrieremen azonban nem stresszelem magam, hanem mindig a következő képemre koncentrálok.
Más művészekkel ellentétben Csatót gyerekkorában nem érdekelte a festészet, inkább a biológia és az irodalom kötötte le, és csak évekkel később, a mezőkövesdi Szent László Gimnáziumban került közelebb az alkotáshoz egy rajzszakkörben, melyet Laczkó Pető Mihály festőművész tartott. Ezután már adta magát, hogy ezen a pályán haladjon tovább, és bár szülei nem művészek, mindenben támogatták tervét. Csató először az egri Eszterházy Károly Főiskola rajz-vizuális kommunikáció szakára járt két évig, majd jelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ahol Maurer Dóra osztályában tanult.
– A mesterünk egyes órákra kamerát is hozott magával, nekünk pedig el kellett mondanunk az aktuális munkánkról a gondolatainkat, illetve hogy az miként kapcsolódik a korábbi alkotásainkhoz. Ezzel Maurer Dóra valójában már a diplomamunkánkra készített fel minket lélekben, de erre csak akkor jöttünk rá, amikor elvégeztük a szakot.
Csató már a képzés alatt világot látott: egy félévet a Nürnbergi Képzőművészeti Egyetemen tanult Erasmusszal, ahol az újonnan megismert barátai emberi és szakmai szempontból is hatottak rá. Ezután a budapesti Artus Stúdióban kapott műtermet, a magyar művészeti szcéna pedig szépen, lassan felfigyelt rá.
– A kétezres évek elején a fiatal művészek kilátásai egészen mások voltak, mint manapság. Akkor nem volt egyértelmű a sikerhez vezető út, én mégis azt gondoltam, ha az alkotásra fordítom az energiámat, és mellékállást sem vállalok, akkor több esélyem lehet – mondja Csató. Először az egykori NextArt Galéria, majd a Virág Judit Galéria művésze lett, 2017-ben pedig a Deák Erika Galériához került. Utóbbival párhuzamosan Csató művészetére Ausztriában is felfigyeltek: 2017-ben a bécsi Galerie Krinzinger egy rezidenciaprogramra invitálta, mely a művész első komolyabb külföldi megkeresése volt. A pandémia alatt újabb helyekről találták meg, így 2021-ben kiállíthatott a párizsi Semiose Galériában, illetve leszerződött egy belga és egy dallasi galériával is, aztán Hongkongban, majd idén Berlinben nyílt tárlata, jövő nyáron pedig Los Angelesben fog.
– Ezek a megkeresések mindig kívülről érkeztek. Én sosem kerestem a lehetőséget, a képeimnek köszönhetem, hogy megtaláltak. Egy művész akkor lesz sikeres, ha időt és energiát fektet az alkotásba. Ezért nemcsak akkor kell dolgozni, amikor megszállja az embert az ihlet, hanem folyamatosan. A festés kemény munka, aminek nap mint nap neki kell állni – vallja Csató. Úgy véli, ha egy művész erre koncentrál, akkor idővel láthatóvá válik a piacon és egy komolyabb helyen is kiállíthat, amire a többi galéria is felfigyel. Másrészt egy csoportos kiállításon a szakemberek arról is meggyőződhetnek, hogy a kiszemelt művész alkotásai élőben is jól mutatnak-e. Csató szerint az önpromócióban viszont az Instagram szerepe még mindig markáns, ezért egy festőnek nem árt az oldalára feltennie a műveit, pláne hogy a pandémia alatt a galériák az online térben is aktívabbak lettek, közvetlenül kapcsolatba léptek az alkotókkal.
Csató művei másfelől azért is kelendőek, mert egyszerre szólítják meg az absztrakt és figurális festészet rajongóit. A képeinek egy része csendéletként is értelmezhető, a rajtuk feltűnő használati tárgyak és növények azonban elvont, amorf alakzatokként is működnek.
– A lelkem mélyén az absztrakt műveket kedvelem, és szívesen is festenék ilyeneket, de egy ponton ez kevés lenne, hogy kifejezzem magamat. Ennél jóval bőbeszédűbb vagyok, ezért a köztes utat választottam: figurálisan ábrázolok, de az alakjaim nem teljesen konkrétak. Egy tárgy lehet pohár, de lehet henger is – mondja.
Inspirációt bárhonnan gyűjt, legyen az egy lakberendezési tárgy, egy cserepes virág vagy a gyerekeinek rajza. – Ezek a hatások persze nem tudatosulnak bennem, de a részemmé válnak, így amikor dolgozom, megjelennek a műveimen. Ez amúgy minden ember életében így van, csak egy művésznél az alkotásait nézve könnyebben visszakövethetők a benyomások.
