;

infláció;keresetek;nyugdíjak;Kentaurbeszéd;

- Herczog László: Infláció, keresetek, nyugdíj

Hosszú idő óta mindennapi életünk kísérője az árak növekedése, az infláció és hatása a keresetekre, illetve a nyugdíjakra. Nap mint nap olvashatunk híreket, új statisztikai adatokat, bizakodó és aggasztó nyilatkozatokat. A sok adat és értékelés között nem könnyű eligazodni, különösen ha a kormányzati propaganda mindig csak az érem egyik – pozitív – oldalát igyekszik megvilágítani.

A sokféle statisztikai adat létét nem kell kárhoztatni. Mindegyik hasznos, csak jó tudnunk: nem ugyanarra a kérdésre válaszolnak. A növekedést mérő mutatók leginkább a vizsgált időszakra vonatkozóan térnek el. Leggyakrabban háromféle típussal találkozunk: (1) az előző hónaphoz képest bekövetkező változás; (2) az előző év azonos időszakához (hónap, negyedév) képest mért változás; és (3) az úgynevezett éves adat, ami az év 12 hónapjának átlagos változását mutatja meg. Az előző hónaphoz képest bekövetkező változás (1) jól mutatja a pillanatnyi helyzetet; ugyanakkor nem ad információt a változások tendenciájáról, valamint nincs tekintettel arra sem, hogy a gazdasági ciklusok miatt az egyes hónapok „teljesítménye, esélye” nem azonos. (Például a nyáron a megnövekvő turizmus miatt megugrik az árbevétel, nő a foglalkoztatottság, majd a szezon elmúltával ugyanezek az adatok csökkenést mutatnak.) Ezért inkább az előző év azonos időszakához viszonyított változást (2) tekintjük fontosabbnak, amely a ciklikus hatásokat értelemszerűen nem tartalmazza, és egy hosszabb időszak változásairól ad információt. Az éves adat (3) valójában csak az előző mutató egyik al-variánsának tekinthető. Megkülönböztetett jelentőségét az adja, hogy az éves költségvetési törvényben ezzel az adattal számolnak: minden döntés – nyugdíj, szociális kiadások tervezése stb. – erre a mutatószámra épül, illetve ehhez kell viszonyítani.

Az éves adattal történő szabályozás mindenkori problémája, hogy amikor elfogadják a költségvetési törvényt, akkor csak tervezni, becsülni lehet a következő év várható mértékét. Így pl. a 2023. évi költségvetési törvény, amelyet 2022 júliusában fogadtak el, 5 százalékos éves inflációval számolt. 2022 második felében az infláció erősen meglódult: júniusban – ez az adat volt ismert a döntéshozók számára – az infláció 11,7 százalék volt, decemberben azonban már 24,5. (Költői kérdés: miért júliusban fogadták el a jövő évi költségvetést, amikor még az előjelet, az infláció változásának irányát sem tudták felmérni és nem decemberben, amikor mégiscsak több információ áll rendelkezésre?) A kormány ezért először rendeletben(!), majd később törvényben is módosította a költségvetési törvényt, immár 15 százalékos inflációval számolva. Ennek megfelelően a nyugdíjakat is 15 százalékkal emelték meg 2023 januárjától. Csakhogy a 2023. januári infláció eközben már 25,7 százalékra szökkent, a nyugdíjasokat inkább érintő nyugdíjas-infláció pedig 27,4-re emelkedett. Ezt követően az infláció hónapról hónapra csökkent, de még augusztusban is (ez az eddigi utolsó adat) 16,4, a nyugdíjas-infláció pedig 17,2 százalékos volt. Ezek a számok állnak szemben a 15 százalékos nyugdíjemeléssel, vagyis a nyugdíjak reálértéke az év minden hónapjában csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

A média minden hónapban foglalkozik a havi infláció (2) alakulásával. Az igazi kérdés azonban mindig az, hogy mennyi lesz az éves átlagos infláció (3), hiszen a nyugdíjak emelése, reálértékük megőrzése ettől függ. Az éves inflációt természetesen nem ismerhetjük, azt csak 2024 februárjában tudja közzétenni a KSH, amikor már a decemberi adatokat is tudjuk. A várható érték alakulását azonban a KSH folyamatosan figyelemmel kíséri, amennyiben minden hónapban közli a rendelkezésre álló hónapok inflációjának átlagát – először a január-februári összevont adatot. Jelenleg 8 hónap adata ismert: a január-augusztusi időszak alatt az infláció 22, a nyugdíjas-infláció 23,3 százalékos volt (2022 első 8 hónapjához viszonyítva). Ahogy haladunk az év vége felé, annál jobban közeledik ez az adat a 12 havi tényleges értékhez. Az első 8 havi inflációs adatnak azért van különleges jelentősége, mert a többször módosított 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról ezt az időszakot jelöli meg, amikor a kormánynak meg kell vizsgálnia, hogy a januári nyugdíjemelés megfelel-e az éves infláció várható mértékének. Jelenleg ott tartunk, hogy ahhoz, hogy az éves átlagos infláció a költségvetési törvényben szereplő 15 százalékos legyen, az év hátralévő 4 hónapjában az infláció átlagosan 1 százalék lehetne. Ráadásul, a törvény szerint, ha a nyugdíjas infláció nagyobb, mint az általános infláció, a korrekciónál ezzel, tehát a nyugdíjas inflációval kell kalkulálni. Ahhoz viszont, hogy a nyugdíjas infláció 2023-ban 15 százalék legyen, az év hátralévő 4 hónapjában átlagosan -1,6 százalékos inflációs index kellene, vagyis a 2023. IX-XII. havi átlagos árszínvonalnak 1,6 százalékkal alacsonyabbnak kellene lenni, mint a 2022. IX-XII. havi átlag. Ennek valószínűségéről nyugodtan kijelenthetjük: nulla. Ez az adat persze nem érhette váratlanul a kormányzatot: már március-áprilisban látszott a 15 százalék irrealitása. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa ezért kezdeményezte már akkor, hogy 2021 és 22-hez hasonlóan, már nyár elején kerüljön sor a januári emelés korrekciójára, azonban a kormány ettől következetesen elzárkózott. Most már ezt nem teheti meg, előbb-utóbb be kell jelentenie, hogy az első 8 hónap adatai alapján mekkora inflációval számol, és ennek megfelelően a különbözetet januárig visszamenőleg ki kell fizetni, illetve a különbözettel meg kell emelni a nyugdíjakat.

Az időseket is
sújtja az infláció.
A nyugdíjak
reálértéke az év
minden hónapjában
csökkent az
előző év azonos
hónapjához
viszonyítva

A döntéshez szükséges tényadatok tehát rendelkezésre állnak. A kormányzati kommunikációban persze számíthatunk a kormányzati munka nagyszerűségét hangoztató nyilatkozatokra. „Ismét emelik a nyugdíjakat” – lesz várhatóan a fő üzenet, pedig valójában csak annyi történik, hogy azt az emelést, amit januárban elmulasztottak, most pótolják. (Ezért használom a cikkben több helyen a korrekció kifejezést: korrigálják az eddigi tévedést.) Hangsúlyt kap majd a „nyugdíjemelés” magas mértéke. Valójában azonban semmi más nem történik, mint a reálérték megőrzéshez szükséges hiányzó összeg pótlása. A reálérték pedig ugyanakkora, ha nincs infláció (0 százalék) és ezért a nyugdíjakat sem emelik, mintha pl. 20 százalékos infláció mellett 20 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Csak a 20 százalékos emelés sokkal szebben hangzik, mint a 0.

Az előbb tévedésnek neveztem a 2023. évi inflációs prognózist. A méltányosság azonban megkívánja, hogy rámutassunk: prognózist készíteni mindig nehéz, bonyolult feladat, és a legnagyobb körültekintés mellett sem zárható ki, hogy a tényleges folyamatok eltérnek a tervezettől. Ez még akkor is igaz, ha szeptemberben – 8 hónap adatainak ismeretében – nyilván sokkal nagyobb biztonsággal készíthető prognózis, mint amikor még egyetlen tényadat sem állt rendelkezésre. Mindezt azért muszáj felvetnünk, mert 2021-ben a nyugdíjemelés 4,8, az infláció pedig 5,1, 2022-ben a nyugdíjemelés 14, az infláció pedig 15,2 százalékos volt, vagyis – bár a nyugdíjak reálértékének megőrzése kormányzati nyilatkozatok szerint becsületbeli ügy (szerintünk is az) – 2021-ben 0,3, 2022-ben 1,2 százalékkal adós maradt a kormányzat. Azonban ezt nem hajlandó elismerni és kifizetni, noha törvény írja elő. Nem lepődnénk meg, ha ismét alábecsülnék az éves inflációt, az ezt követő gyakorlatot pedig ismerjük. Vagyis szükség lenne egy olyan törvénymódosításra is, amely előírja a végelszámolást, azaz: ha februárban kiderül, hogy a tényleges infláció meghaladta a nyugdíjemelés mértékét, akkor előző év januárig visszamenőleg kötelező legyen a korrekciós emelés.

Jelenleg az a fő kérdés, hogy mekkora korrekció várható novemberben. A szakértői becslések 17,5-18 százalékról szólnak, de a nyugdíjas infláció várhatóan mintegy 1 százalékkal nagyobb lesz, vagyis 18,5-19 százalékos nyugdíjas-infláció valószínűsíthető, ami 3,5-4 százalékos korrekciós emelést jelent januárig visszamenőleg.

 A kormányzati kommunikációban emellett hangsúlyosan szerepel, hogy mikor lesz a havi inflációs ráta egy számjegyű. Ez várhatóan az év vége felé bekövetkezik – bár az emelkedő üzemanyagárak okot adnak némi aggodalomra –, de nem árt emlékezni, hogy a szabályozás nem erre, hanem az éves inflációra épül. Amúgy az infláció csökkenése pl. 11,5-ről 10,5 százalékra éppen akkora jelentőségű, mintha 10,5-ről mérséklődne 9,5-re (csak hát a lélektani hatás!). A havi infláció (2) csökkenése azonban nem jelenti az árak (1) csökkenését is. Csupán arról van szó, hogy miközben – május kivételével – az árak valamelyest minden hónapban nőttek, addig a 2023. II. félévi infláció viszonyítási alapjául szolgáló 2022. II. félévi infláció meredeken emelkedett. Vagyis az inflációs ráta (amely egy törtszám) nem azért csökken, mert a számláló (a 2023. II. félévi árak) mérséklődik, hanem a nevező (a 2022. évi II. félévi infláció) lényegesen megnőtt. Ezt nevezzük bázishatásnak.

Amíg a nyugdíjak alakulását a kormány közvetlenül befolyásolja (persze számos pénzügyi korlát, így a mindenkori költségvetés keretei közepette), addig a kereseteknél ez a befolyás kisebb: pontosabban a versenyszférában közvetlenül csupán a minimálbérrel és a középfokú végzettséghez kötött munkakörökhöz kapcsolódó, úgynevezett szakmunkás bérminimummal tud a kabinet közvetlenül szabályozni. A költségvetési intézmények esetében azonban még a nyugdíjakhoz képest is erősebb, közvetlenebb a kormányzati befolyásolás, miután itt egyik évről a másikra is lehetséges jelentős változtatás.

Érdemi párbeszéd hiányában gyakorlatilag a kormány határozza meg az éves minimum béremelések mértékét.

2023-ban a minimálbér a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma megállapodása alapján 16, a bérminimum 14 százalékkal emelkedett – nyilvánvalóan a 15 százalékra tervezett éves infláció volt a tárgyalások kiindulópontja. Miután az éves infláció ezt a mértéket meg fogja haladni, felvetődött egy évközi emelés indokoltsága; ennek megtárgyalását az eredeti megállapodás is tartalmazza.

A keresetek alakulásáról egyelőre az első féléves adatok állnak rendelkezésre. Eszerint a nemzetgazdasági átlagkereset 13,6, közfoglalkoztatottak nélkül 13,2, a versenyszférában 17,8, a költségvetési szférában azonban csupán 0.5 százalékkal emelkedett. Itt rögtön meg kell jegyezni, hogy a költségvetési szféra szélsőséges adatát erőteljesen befolyásolta „a 2022 februárjában a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett, hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, az ún. fegyverpénz. Ennek hatását kiszűrve a bruttó átlagkereset …2,8 százalékponttal lenne magasabb.” (KSH Gyorstájékoztató 2023. I-VI. hó.) Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor a nemzetgazdasági átlag 16,4, közfoglalkoztatottak nélkül pedig 16 százalékkal emelkedett, vagyis a keresetek reálértéke így is csökkent. A kormányzati kommunikáció mostanában azt hangsúlyozza, hogy a következő hónapokban a reálkeresetek (a havi mutatók) pozitívra fordulnak, azonban az éves átlagkereset növekedése valószínűleg így is elmarad az éves infláció (17,5-18 százalék) várható értékétől. A keresetek alakulását jelentősen befolyásolja a kialakult munkaerőhiány. A vállalkozások foglalkoztatáspolitikáját egyre inkább a szükséges munkaerő megtartása, illetve megszerzése határozza meg, ami kikényszeríti a munkavállalók számára is elfogadható kereseteket. Bár a munkaerőhiány egész Európát jellemzi, a hazai helyzetet elemezve nem hagyható figyelmen kívül a képzett munkaerő jelentős mértékű elvándorlása, és ezzel szemben a migrációellenes hangulat (amihez a kormány jelentősen hozzájárult), illetve az extenzívnek nevezhető gazdaság- és iparfejlesztési politika, amely a technikai fejlesztés helyett a foglalkoztatottak számának a bővítésére épít.

A költségvetési intézmények reálisnak mondható keresetnövekedését nem említi a KSH (mekkora lenne a keresetek növekedése, ha a fegyverpénzt figyelmen kívül hagynák, ami miatt a 2023. februári index 65, a 2022. februári viszont 193,4 százalékos – lásd még választási költségvetés). A havi adatok alapján azonban annyi megállapítható, hogy az első félév további 5 hónapjában a keresetek növekménye 10,4 és 13,6 százalék között alakult, vagyis ez a szektor lényeges reálkereset-csökkenést szenved el. Közfoglalkoztatottak nélkül számolva, 2023. I. félévben az oktatásban 11,9, a humán-egészségügyi ellátásban 5,8, a szociális ellátásban 13,5 százalékkal emelkedtek a keresetek. Nem meglepő, hogy ezen ágazatokban – de pl. a tűzoltóknál is – komoly munkaerőhiány akadályozza a feladatok teljesítését.

Semmi nem
tiltja, hogy a
tanárok fizetését
ne EU-s, hanem
hazai forrásból
fedezzék

A szektor kilátásairól az elégtelen kormányzati kommunikáció következtében nehéz nyilatkozni. A közoktatásban a szakmai bérpótlék emelésével 10 százalékkal nőttek a keresetek. Ezen túl szó van további 11 százalékos emelésről Európai Uniós támogatásból, ami szemmel láthatóan nem érkezik meg. Kérdés, hogy „nem a kormány odázza el, hanem azok a baloldali képviselők, akik Brüsszelben azért lobbiznak 6 millió forintos fizetésért, hogy a pedagógusok ne kapják meg a 800 ezer forintos fizetést” (Gulyás Gergely, 2023. 09.13.), vagy egyszerűen arról van szó, hogy a kabinet nem teljesíti a kifizetés feltételeit. A béremelés mindig nemzeti hatáskör, korábban elképzelhetetlen volt, hogy az EU ilyet finanszírozzon. De ha az EU erre vállalkozott, akkor a figyelmünket a kifizetés feltételeire fordítsuk! Egyik feltétel pl., hogy a béremelés szakaszait – 3 évről van szó! – törvény tartalmazza. „A 2025-re elérendő 80 százalékos arány és a bérszínvonal tartós rendezésének egyéb paraméterei…törvényben kerülnek meghatározásra.” - olvashatjuk az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz 2021-2027) dokumentumban. A Pénzügyminisztérium a törvénytervezetet elkészítette, sőt, a szakszervezetek is megkapták egyeztetésre, a kormány azonban nem terjesztette az Országgyűlés elé – hogy miért, nem tudjuk.

A tervezet szerint „a köznevelési intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak átlagbére el kell, hogy érje a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett felsőfokú végzettségűek tárgyévi átlagkeresetének 2023. évben 64,7 százalékát, 2024. évben 71,8 százalékát és 2025. évben 80 százalékát, azzal, hogy a végrehajtás évében a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi tényadatok és a Pénzügyminisztérium hivatalos előrejelzései alapján a bérfejlesztés mértékét évközben szükség esetén korrigálni kell adott év január 1-jétől visszamenőleg. Korrekciót első ízben 2023. évben a 2022. évi tényadatok alapján kell végrehajtani 2023. január 1-jétől visszamenőleg.” A törvény csak akkor lépne hatályba, ha az EU-s támogatás megérkezett, amit a tervezet igen gondosan fogalmazott meg: „(1) Ez a törvény a Magyarországot megillető Európai Uniós források biztosítását követő napon lép hatályba. (2) Az (1) bekezdés szerinti feltétel bekövetkezésének naptári napját a pénzügyminiszter – annak ismertté válását követően – a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg.” Röviden: a feltétel teljesülését a pénzügyminiszter állapítja meg. Ami az alkalmazott szabályozást illeti, itt is lehetnek – ha nem is megoldhatatlan – technikai nehézségek: a támogatás fix összegű és euróban van meghatározva, miközben a forint árfolyama folyamatosan változik, a bérdöntés meghozatalakor a felsőfokúak éves átlagkeresetét nem ismerjük, és akkor az infláció alakulásáról még nem beszéltünk.

A feltételek között érdemes megemlíteni az EFOP Pluszban olvasható vállalást is: „A Kormány és a Parlament nem fog egyoldalúan bevezetni a pedagógusok munkaterheit növelő, a meglévő szakmai autonómiát korlátozó vagy a szakma vonzerejét csökkentő szabályokat. Ilyen intézkedésre kizárólag a legnagyobb pedagógus szakszervezetekkel folytatott érdemi társadalmi párbeszéd alapján, különösen a szerzett jogok tekintetében konszenzusra törekedve kerülhet sor.” Ha a státusztörvény körüli vitákra gondolunk, itt is lehetnek aggodalmaink. A tervezet tehát tervezet maradt. Azt azonban senki és semmi sem tiltja, hogy a béremelést hazai költségvetési forrásokból valósítsák meg – ahogyan ez minden más esetben is történik.

Így lett az előnyből – pénzt kapunk az EU-tól béremelésre – hátrány: a kormány arra használja az EU-s támogatás lehetőségét, hogy elfedje felelősségét a pedagógusok béremelésének megvalósításában.

A helyzet az egészségügyben sem jobb. Az orvosoknak január 1-jétől 11 százalékkal emelkedett a fizetésük. Júliustól 18 százalékkal növekedett az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére, és 2024. márciustól további emelés várható. Ami a júliusi 18 százalékot illeti, ez az éves statisztikában 9 százalékot jelent (az első félév 0, a második 18 százalék), ezt kell összevetni az éves infláció nagyjából kétszeres értékével. Persze a másik 9 százalék sem vész el: 2024-ben 9 százalékos növekedésként megjelenik az éves statisztikában (ezt nevezik áthúzódó hatásnak).

A szociális ágazatban megvalósított 20 százalékos emelés egyfelől a minimálbér, valamint a garantált bérminimum év eleji emeléséből, másrészt az ágazati bérpótlékból jött össze. Ez utóbbit a kormány az év elejétől úgy növelte meg, hogy a minimálbérrel és a garantált bérminimummal együtt adja ki a 20 százalékos emelést. Itt is látszik, hogy a kormány valamilyen oknál fogva következetesen kerüli az alapbérek emelését, másrészt minél jobban érintett valaki a minimálbér és bérminimum kötelező emelésében, annál kevesebb további emelésben részesült.

A köztisztviselők 2023-ban egyáltalán nem kaptak béremelést. Meg kellett elégedniük azzal, hogy „a kormány részéről a jóindulat fennáll a kormánytisztviselők bérhelyzete miatt” (Bordás Gábor közigazgatási államtitkár).

Akárhogyan is nézzük, az állam és az őt megjelenítő kormány, mint munkáltató – mégiscsak az ország legnagyobb foglalkoztatója – igen gyenge teljesítményt nyújt.

 A verseny- és a közszféra munkaerőpiaca között ugyanis van átjárás, nem beszélve a külföldi munkalehetőségekről. A költségvetési intézmények pedig ezekkel a bérekkel egyre kevésbé tudják megtartani az alkalmazottakat, ami az alapvető közszolgáltatások ellátását veszélyezteti. Ugyanakkor tudjuk, hogy az intézmények béreit sohasem lehet függetleníteni az állami költségvetés mindenkori helyzetétől. A költségvetés helyzete ma valóban nehéz. Másfelől – mindig, nemcsak most – a felmerülő jogos igények jelentősen meghaladják a lehetőségeket. Egy dologról azonban nem szabad elfelejtkezni: a költségvetés a kormánypolitika, a kormányzati preferenciák legtisztább megjelenítése. Az a kérdés mindig feltehető, hogy stadionokra és élsportra, külföldi szervezetek vagy (NER-közeli) gazdasági vállalkozások támogatására, társaságok felvásárlására, tömegkommunikációra, vagy a közszolgáltatások, így az oktatás, az egészségügy, a szociális helyzet, a vasúti hálózat és a többi fejlesztésére kívánják-e inkább fordítani a rendelkezésükre álló közpénzt. A kormány döntött, a következményeket látjuk.

Nagyot változott a világ 1954. június 30. és 1955. szeptember 17. között. Az előbbi napon rendezték a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjét a magyar és a címvédő uruguayi válogatott között Lausanne-ban, míg az utóbbin barátságos mérkőzést játszottak hazánk fiai a svájciakkal ugyanott.