Iglódi Csaba jelenleg vezetői tanácsadóként dolgozik, de volt már taxisofőr, tanító, újságíró – mellékesen említi, hogy maga Fenyő János rúgta ki a Népszavától –, szerkesztő, alapított marketingkommunikációs ügynökséget. Tavasszal megjelent első regénye, a Dreher-szimfónia, amely akkora sikert aratott, hogy már a második kiadásnál tart, a szerzőt jelölték a Margó-díjra. Nyughatatlan emberként jellemzi magát, szerinte az, aki nem kíváncsi, hamar megöregszik. A megismerés vágyát, a többet és mást tudást elengedhetetlen képességnek és feladatnak is tartja. Úgy gondolja, Steve Jobs a híres stanfordi diplomaátadó beszédében talán erre is utalt, amikor azzal engedte útjukra a fiatalokat, hogy maradjatok éhesek. A szó minden értelmében. Mert egy jóllakott ember kevésre képes. És még kevesebbre hajlandó.
Eddigi élete során elég gyakran váltott munkát, szakmát. Ennek mi volt az oka?
12 éves koromig pontosan tudtam, mi akarok lenni – sakkvilágbajnok –, azóta meg csak sodródom. Mindent feltettem a sakkra, aztán jött egy nálam fiatalabb lány, aki megvert egy versenyen, és ez annyira belegázolt a hiúságomba, hogy másnaptól nem sakkoztam. Ma már egyébként büszke vagyok arra, hogy ez a lány Polgár Zsuzsa volt. Azért próbálok ki mindig új dolgokat, mert nem vagyunk egydimenziósak, különböző okosságaink lehetnek. Az a legfontosabb, hogy kísérletezzünk azzal, miben vagyunk jók. Természetesen minden ember választását meghatározza az otthoni minta. Nekem nem abban határozta meg, hogy azt a területet válasszam, amit a szüleim, de meghatározó volt például az édesanyám olvasásszeretete, hogy sokszor láttam nála könyvet, hogy bár egy aprócska lakásban nőttem fel, de a vakablak mélyedésében a szüleim kialakítottak egy könyvespolcot – így ez valóban egy ablak lett a világra. És most oda került az én könyvem is, a Dreher-szimfónia – mert édesanyám ma is abban a lakásban él.
Teremtés és másolás – egymásnak ellentmondó fogalmak. Mikor melyiknek van szerepe?
Nem mindig teremtünk újat, sőt a tudományokban a legtöbb dolog másolás, csak valami icipicit hozzáteszünk a régi ismeretekhez. Miközben felnövünk, elkezdjük másolni azoknak a mozdulatait, szavait, akiket láttunk, halottunk. Később mintákat követünk, ha van egy olyan egyéniség a környezetünkben, akire felnézünk, rá akarunk hasonlítani. Ez lehet egy tanár, egy hollywoodi sztár vagy manapság egy Insta-influenszer. A másolással semmi baj nincs, csak akkor, ha ezt a saját eredményünkként akarjuk eladni.
Honnan tudhatjuk, hogy kitől érdemes tanulni?
Abból, ahogyan cselekszik, ahogy beszél, amilyen a hitelessége. Szerintem mindenkinek megvan a tudása arra, hogy azokat az idolokat, akiknek a tudása előtt meghajlik, a saját szolgálatába állítsa. Pontosabban jó lenne, ha mindenkinek meglenne erre a képessége, és minél többen lennének olyanok, akik ikonnak választhatók.
Mit ért varázslás alatt, és volt-e már szükség arra, hogy varázsoljon?
A varázslat az a pillanat, amikor az empirikus tudás megszűnik. Ilyen varázslat volt, amikor a covid alatt nem nagyon lehetett zárt térben találkozni, ezért nagyon sok emberrel úgy dolgoztam, hogy hosszú erdei sétákat tettünk, és kiderült, hogy az egy teljesen más diskurzus. Egy irodai konzultációs helyzetben nagyon nehéz csöndben maradni, állandóan kényszert érzünk a beszédre. Egy erdőben viszont percek telhetnek el, miközben csak némán bandukolunk egymás mellett. Teljesen más annak a tiszta levegőnek a hatása, amit belélegzünk, és felélénkít. De varázslás az is, amikor valakinél valami végre átkattan – nem tudjuk, mitől, nyilván van ennek egy hosszú előzménye, de ő egyszer csak hirtelen rádöbben valamire.
A cég neve magyarra fordítva: a te utad. Ön most már a végleges útját járja? Vagy tervez még más útvonalakat is kipróbálni?
A Your Way Consulting nevet egy barátom javasolta, én pedig megvettem tőle az akkori legkisebb értékű fémpénzért. A szakmai munkám mások útjának segítéséről szól, ha pedig nem csinálnám a saját mércém szerint a legodaadóbban, leglelkiismeretesebben vagy legmerészebben, akkor én térnék le róla. A your way persze a my way is. Néhány hónapja volt a negyvenedik érettségi találkozónk (rémes, de miért tagadnám?), ott mondtam azt: éppen úgy élek, ahogyan szeretnék. Nem vagyok milliárdos, nincsen földem, jachtom, nincsenek lovaim, de a négy gyerekem közül kettő már a saját útját járja, kettő még keresi, de meglehetős magabiztossággal. A feleségem mellett nem lehet unatkozni, a barátaim számítanak rám, és én is számíthatok rájuk. A Dreher-szimfónia pedig akkora ajándék, amit ma még felfogni sem tudok.
Ha a kezébe adnák az életéről szóló könyvet, elolvasná az utolsó fejezetet?
Régen úgy olvastam krimit, hogy elolvastam a végét. Úgyhogy igen. Ki nem szereti tudni a jövőt? Aztán eldönteném, hogy megvárom-e, hogy bekövetkezzen, ami meg van írva, vagy nem. Mert miért ne lehetne megváltoztatni? Az a mondás jut erről eszembe, hogy a vallás és a tudomány közötti vita eldőlt akkor, amikor villámhárítót szereltek a templomra. Én biztos, hogy küzdenék, villámhárítót szerelnék fel, ha olyan lenne a történet vége.
