Nincs romantikusabb program augusztusban, mint álmodozva csillagokat kémlelni a meleg nyári éjszakában, hallgatni a történeteket különféle égitestekről és tágabb otthonunkról, a makrokozmoszról. Ahol talán nem is vagyunk egyedül, legalábbis az emberiség kétharmada, köztük a magyarok 70 százaléka hiszi, hogy létezik földön kívüli intelligens élet, bár a térbeli távolság mellett az idő is könnyen elvághat bennünket attól, hogy találkozhassunk hozzánk hasonló vagy fejlettebb civilizációkkal.
Még a nagy számok törvénye alapján lehet ebben bízni, másrészt a témát övező misztikum is repíti a képzeletünket, a Pentagon ufóaktáitól a sci-fi- és a filmirodalomig. Noha már Tesla és Marconi is azt hitték, a rádió segítségével kapcsolatba léphetünk majd „marslakókkal”, a SETI, azaz a földön kívüli civilizációkat kutató tudományág ma még éppúgy megmosolygás tárgya, mint a földön kívüli élet evolúcióját, valamint a földi élet esetleges földön kívüli eredetét vizsgáló asztrobiológia, holott ezek akár a jövő nagy felfedezéseit tartogathatják.
Csillagporból lettünk
A csillagászat azonban a világ legrégebbi tudományága, melyet már a sumerok is műveltek, a mindennapi életünkben is jelen van, a naptártól a tájékozódáson át a természeti jelenségekig. Ebben elmélyülve jobban megérthetjük az univerzum működését, s egyszer talán „az életre, a világmindenségre meg mindenre” is választ kaphatunk. Csillagporból lettünk – ahogy Joni Mitchell gyönyörűen megénekelte, ám a csillagászoktól tudjuk, hogy
az elemek, amelyek a testünket alkotják, valaha tényleg egy csillag belsejében jöttek létre, s ami a lítiumnál nehezebb, átutazott legalább egy szupernóván is.
A szupernóvákat, azaz a Napnál nagyobb tömegű csillagok végső, nagy robbanását is kutatják a Szegedi Egyetemen, ahonnan három évvel ezelőtt az Egy hét a csillagok alatt programsorozat elindult, hogy mindenkihez eljuttassa a kozmológiával foglalatoskodás örömét és szerteágazó, színes tudását.
Az idén országosan immár több mint 80 helyszínen „csöveznek” és tartanak előadásokat, vetítéseket a hivatásos és amatőr csillagászok. Az eseményeiket el lehet csípni még ezen a hétvégén, és pár napig a meteoreső is csúcson pörög. Aki lemaradna, annak december közepén nyílik újabb megfigyelési lehetőség, a Geminidák érkezésekor, bár a téli égbolt nagyobb eséllyel borús, és kevésbé mókás olyankor kifeküdni egy mezőre, akárcsak január elején, mikor a Quadrantidák törmeléksávján fogunk áthaladni. Májusban már kifoghatunk jobb időt, hogy az Aquaridák meteorrajban gyönyörködjünk, de tény, hogy az augusztusi hullócsillagok örülhetnek a legjobb PR-nak.
Egy távcsővel kezdődött
A Szegedi Csillagvizsgáló, ahová a megnyitóra igyekszünk, a város újszegedi részén, hivatalosan a Szegedi Füvészkert területén található. Az odaúton már nincs közvilágítás, ami az égi jelenségek megfigyeléséhez kifejezetten előnyös. Pár éve egy nagy vihar után a füvészkertből szedték össze a csillagvizsgáló kupolájának a tetejét, darabokban, miután a szél letépte. A csillagászok nagy összefogással mentették a távcsöveket, és kétkezi munkájukkal is beszálltak a rekonstrukcióba – meséli Barna Barnabás adjunktus, az esemény főszervezője, aki tavaly lapunknak járdacsillagász-bemutatót is tartott a budai Duna-parton. Közben a teraszon kollégája, Kelemen Tamás csillagász magyaráz a napfoltokról, melyeket gyorsan meg is lehet nézni, mielőtt még a nap lebukik a tiszai ártér óriás fáinak lombkoronája mögött.
Barnabás bemutatja a Gombóc Artúrnak keresztelt távcsövüket, ami nevéhez híven kicsi, kék és dundi – plusz ha ismerné a csokit, ő is biztosan szeretné. A hetvenes években még nem is volt csillagász Szegeden, egy odesszai vendégoktató járta ki, hogy az akkor már komoly távcsöveket gyártó és a kozmológiai kutatásban élenjáró Szovjetunióból egy negyven centi átmérőjű műszert adományozzanak az akkori József Attila Tudományegyetemnek. (A csillagászok közt ma is tartja magát a mondás, bármilyen műszerről legyen szó, hogy ami nehéz, az orosz, ami régi, az meg szovjet.) A távcső hírére megérkezett a városba a tanszékalapító Szatmáry Károly csillagász, akiről később kisbolygót is elneveztek, és első hallgatóival a változócsillagokat kezdte kutatni. Eltelt jó pár év, mire 1985-ben megjött végre Odesszából a távcső, csak épp még nem volt hova tenni. A Bajai Obszervatórium fogadta be ideiglenesen, ámde minden mérésért oda kellett buszozni, így a tanszéken lobbizni kezdtek, hogy Szegeden is épülhessen csillagvizsgáló. 1990-ben végül helyi adakozók támogatásával „a távcső köré” megépült az épület és a kupola, ahol másfél évtizeden keresztül folytattak kutatásokat a fényességüket változtató, majd később a felrobbanó csillagokról. Innen indult el a világ egyik legsikeresebb aszteroidavadász projektje is, melyet Sárneczky Krisztián fémjelez. Az időközben a Piszkéstetői Csillagvizsgálóba áttelepült kutató később Ordasi András csillagász, vlogger előadásában is felbukkan: tavaly, 36 év után először, ő fedezett fel Magyarországról üstököst, melyet természetesen róla is neveztek el. – A felfedezők adhatnak persze más nevet, lehet akár spagettiszörny is, csak épp meg kell indokolni, és ezt azért kevésbé jól lehet – ugrat minket András.
Üstökösdarabkák
A szegedi csillagászok nemcsak a világ asztrofizikusainak élvonalába tartoznak, de a tudományos ismeretterjesztésben is élen járnak. Péntekenként és kérésre más napokon is szórakoztató és izgalmas előadásokat tartanak az égitestekről, az űrutazás jövőjéről, idegen világok felfedezéséről – pedig a csillagvizsgáló privát szobájának ajtaján egy ufó áthúzott képe üzeni, „idegeneknek tilos a bemenet!”. Mindezt merő lelkesedésből és elhivatottságból teszik, mert hiszik, hogy a világegyetem mindenkié – aki vevő a tudományos humorra, az anekdotákra, a közösségépítő élményre, a munkájukat adományokkal támogathatja.
Most épp a hullócsillagok, vagyis a meteoritok az este sztárjai, melyeket csak bizonyos méretig szeretünk, annál nagyobbakat már nem lenne jó látni, különben kárt tehetnének kis földi életünkben.
Ezek az égből érkező kis kövek és porszemek egy-egy üstökös leszakadt darabkái – a Perseidák például a 133 évenként visszatérő Swift–Tuttle-üstökös törmelékei –, hatalmas sebességgel lépnek be a földi légkörbe, ott felizzanak (valójában súrlódás közben a levegőt ionizálják, ez tűnik fénycsóvának), majd az esetek többségében egy szempillantás alatt megsemmisülnek. Előfordul, hogy hangrobbanással is járnak, ezeket hívjuk bolidáknak, a leghatalmasabb tűzgömböket pedig szuperbolidáknak – meséli Ordasi András, aki képeket is mutat az észlelésekről, melyeket ma már akár egy jobb kamerájú okostelefonnal is meg lehet örökíteni, ennek köszönhetően szépen gyarapodik a hobbicsillagászok és asztrofotósok száma.
A következő szint a vadásztávcső, amelyet Kelemen Tamás a kezünkbe is ad, ha ígérjük, hogy nem ejtjük el, innen már a több százezer forintos, de még otthonra is beszerezhető csillagászati távcsövek következnek, majd a fél méter körüli átmérőjű góliátok, amelyeket a hazai csillagvizsgálókban megtalálhatunk. Mesélnek a tízméteres átmérőjű, a Kanári-szigeteken felállított Gran Telescopio Canarias távcsőről, ami jelenleg a világon a legnagyobb – összehasonlításképp a Hubble űrteleszkóp tükörátmérője 2,4, a James Webbé 6,5 méteres –, és a chilei Atacama-sivatagba tervezett Óriás Magellán-távcsőről, mely még sokkalta hatalmasabb lesz, hét tükrének fénygyűjtő felülete egy 24,5 méter átmérőjű tükörének felel majd meg, ami fantasztikus új felfedezéseket hozhat, ha 2029-től üzembe helyezik.
Az est fénypontjai
Miután a hatalmas szegedi vihar, melynek fotói bejárták az internetet, csak másnap érkezett meg fölénk, a szép, derűs időben lehetőségünk volt a „Galilei-élmény” megtapasztalására is: a távcsövekbe kukkantva megpillanthattuk a Tejútrendszert és távolabbi galaxisokat, csillagködöket, ikercsillagokat. Aztán lézeres csillagképtúrára indultunk az égbolton, azon morfondírozva, ugyan kinek juthatott eszébe pár fényes égi pöttyről egy medve vagy egy szekér. – Miután előbukkan felettünk a Nagy Göncöl, a két hátsó kerekét adó csillagot ha összekötjük, kijelölik az irányt, melyre a távolságukat ötször rámérve eljutunk a Sarkcsillagig, és megkapjuk a pontos északot – magyarázza Barnabás egy lézertollal a kezében. Mennyivel könnyebb így, mint a fák mohos oldalát keresgélni!
Végül az est (számos) fénypontja a kupolában vár bennünket, miközben már potyognak is a hullócsillagok, melyeket látva kisebb verseny alakul ki, ki mondja előbb, hogy „top!”. A magyar csillagászok is ezt a nemzetközi kifejezést használják, ami egyszerűbb, mint óránként százszor kurjantani, hogy „hullócsillagot láttam!”, a jelenség méretét pedig elég hangerővel jelezni.
