Ott voltam 2018 februárjában a Vuk sörözőben a hódmezővásárhelyi ellenzék gyülekezőhelyén, ahol az időközi választás eredményváróját is tartották. Kívülállóként léptem be, látni akartam saját szememmel, amiről addig csak hallottam. Lassan magával ragadott a helyiek eufóriája. Mire késő este lett és Márki-Zay Pétert polgármesterként ünnepelte a fullasztóan levegőtlenné vált, zsúfolt helyiségben a tömeg megértettem: ezek az emberek a csodát élik át, azt, hogy felszabadultak, új korszak jön számukra.
Sodort, mint az ár a hitük, részese akartam lenni, bízni abban, hogy ha ez ment egy vidéki városban, talán máshol is sikerülhet, és ha egyelőre le nem is váltható a Fidesz, valami apró lépést hátha tehetünk, mondjuk kiegyensúlyozottabbá válhat a Tisztelt Ház ülésrendje.
A három nap, amíg a csodák tartani szoktak, elmúlt, az alagút végén látott fényről kiderült, hogy vonat, vagy inkább tram-train,
ugye, ha már Hódmezővásárhely. Öt éve a mámor közepette is arra intettek mindenkit a közéletet átlátó vásárhelyiek, hogy azért csak okosan, mert a Fidesz helyi, illetve azóta egyre határozottabban országosan is erős embere, Lázár János ezt nem fogja annyiban hagyni, nem vesztes típus, a revanssal nem szokott adós maradni, legfeljebb kivár vele. És az alkalom most jött el: ha a vásárhelyiek jövőre ismét Márki-Zayt választják meg, semmilyen támogatásra ne számítsanak a kormánytól, ígérte a napokban. Ilyet nem mondhat egy politikus, haragudjon egy emberre, de ne egy egész városra, csóválták a fejüket azok, akik még hisznek a demokráciában. Pedig de, mondhat, mert a kormánypárt bármit mondhat, bármit megtehet, arról meg, hogy Lázár - igaz, a jót se, de a rosszat meg pláne nem - sosem felejt, legendák keringenek az alföldi városban.
Ebben a helyzetben megjósolhatatlan, hogy az ellenzéket megfenyegető Lázár előre tolt embere, a fideszeseket rendre kigúnyoló Márki-Zay, vagy egy nevető harmadik nyer majd. Vesztes viszont már most is van: a vásárhelyiek azok.