Joe Biden szerint Antony Blinken „pokolian jó munkát” végzett minapi pekingi látogatása során. S valóban, külügyminisztere elmozdította a mélypontról a nagyhatalmi viszonyt, sőt még szívélyes nyilatkozatot is kicsikart Hszi Csin-ping kínai államfőtől. Kár, hogy az amerikai elnök Hszi lediktátorozásával belerondított az egészbe.
Az Egyesült Államok és Kína kapcsolatán a világ békéje, gyarapodása, a katasztrofális klímaváltozás megakadályozása múlhat. Konfrontációjuk vagy akár az együttműködésük hiánya is pokollá változtathatja a földet.
A két nagyhatalom nincs konfliktusra ítélve, ám ez csak akkor kerülhető el, ha ezt a vezetőik is belátják. Márpedig az utóbbi időben egyre csak fokozódott a bizalmatlanság kettejük között. Kína szerint a probléma gyökere, hogy Amerika ellenségként kezeli az ázsiai országot, de talán nem alaptalan ez a percepció.
A pekingi rezsim gátlástalanul visszaél gazdasági erejével, hogy külföldi országokat zsaroljon, aljas módon lopkodja az üzleti titkokat, és az átnevelőtáborokba zárt ujgurok kényszermunkájából is hasznot húz. Lábbal tiporja az emberi jogokat, még külföldön is vegzálja a kínai disszidenseket.
Amerikának is sok van a rovásán, ám a világpolitikában mostanság felelősen viselkedik – például a háborúban a megtámadott Ukrajnát segíti, míg Kína a béketeremtő álarca mögé bújik, de hallgatólagosan az agresszor Oroszország oldalán áll.
Peking Washingtont tartja a feszültség forrásának. Abban igaza van, hogy Biden és kormánya néha lehetne diplomatikusabb. De az orvosolna igazán a helyzetet, ha Hszi visszavenne az agresszív kínai küldés külgazdaság-politikából, s abbahagyna a kardcsörtetést Tajvan kapcsán. A szaúdi–iráni normalizáció elősegítésével Kína bebizonyította: képes felelősségteljes nagyhatalomként viselkedni. Nem lenne ördögtől való, ha ezt az irányvonalat folytatná.