Egynek jó volt. S ez se kevés. A fővárosi önkormányzatnak mára már olyan szűk mezsgyén kell haladnia, hogy akármit is csinál, óhatatlanul beleakad a kormányzati hálóba. Nem volt ez másként az első Budapesti Lakógyűléssel sem. Valójában már az alapötlet is orbáni. A kifejezést Orbán Viktor a 2005-ös „országértékelő beszédében” vezette be, de a nemzeti konzultáció intézményesítésével meg kellett várniuk a megnyert 2010-es országgyűlési választást. Azóta már tucatszor játszották le ugyanazt a gusztustalan forgatókönyvet milliárdokért.
A nép hangjának felerősítését tűzte ki célul az ellenzéki városvezetés is. Azzal az aligha titkolható várakozással. hogy az majd alátámasztja a saját nézőpontját. Karácsony Gergely szerint a lakógyűlés és a nemzeti konzultáció között az a legnagyobb különbség, hogy az önkormányzat valós, Budapest életét meghatározó kérdések eldöntéséhez kért segítséget a fővárosiaktól. Formai különbség ugyan, de a lakógyűlésen már 14 éves kortól lehetett szavazni, ami hivatalosan a demokráciatanulás okán fontos, valójában finom háló a fiatalok befogására. A kérdések – legyünk őszinték – faék egyszerűséggel rágták a budapestiek szájába a várt válaszokat. Mert ki lenne az, aki tízszer annyit fizetne adóként az államnak, mint az elődje, főként, ha közben járatritkítással fenyegetik? A kormányzati sarcpolitika sulykolása fővárosi mantrává sűrűsödött, hatását a jövő évi voksoláson mérhetik le a politikai marketingmágusok. A másik kérdéskör több izgalmat rejtett. Pontosabban az, amelyik a Lánchíd végleges forgalmi rendjére vonatkozott. A 6 milliárdos kormányígéret szintén része a fentieknek. Az autók kitiltásának kérdése azonban rejtett némi kockázatot. Alakulhatott volna úgy is, hogy a Fidesz által hergelt autósok trollként vetik rá magukat a kérdőívre, ezen picit a zöldebb Budapestért lobbizó szakemberek is aggódtak, de végül nem így lett. A Fidesz tényleg elengedte Budapestet. Karácsony győzött. Kicsit magyarosan, kicsit trükkösen. De hol vagyunk mi már a tiszta játszmáktól.