Emmanuel Macron túlvan a nehezén. A népszerűtlen nyugdíjreform miatt, melynek során 62-ről 64 évre emelték a nyugdíjkorhatárt, országszerte tiltakozó akciók indultak a köztársasági elnökkel szemben, ám a megmozdulások alábbhagytak. Sokan beletörődtek abba, hogy a döntés megmásíthatatlan. A tiltakozások során sokan azt vetették az államfő szemére, hogy a kabinet az alkotmány 49.3-as cikkelyét alkalmazva léptette életbe a reformot, ami lehetővé teszi, hogy egy jogszabályt a parlament megkerülésével fogadjanak el. Ezért a nyugdíjreformot sokan antidemokratikusnak tartják.
Macron azonban minden jel szerint egyértelmű győztese a reform körüli kötélhúzásnak. Ebben nagy szerepe van az ellenzék megosztottságának. Múlt héten újabb bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a baloldali Nupes szövetség képviselői Élisabeth Borne kormánya ellen, már 17. alkalommal próbálták megbuktatni a kabinetet az ellenzéki honatyák, ám a kezdeményezés ezúttal is kudarcba fulladt. A Nupes nem tudja megnyerni a jobboldali képviselők támogatását a kormány menesztéséhez. A kabinet másik szerencséje, hogy ugyan nincs többsége a törvényhozásban, de sok parlamenti szavazásnál rendre mellé állnak a jobbközép Republikánusok (LR). A nemrégiben letöltendő szabadságvesztésre ítélt egykori köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy, az LR egyik legismertebb alakja egyenesen azt szorgalmazza, hogy a párt lépjen koalícióra a kormányt támogató erőkkel, bár a jobboldali politikai erő vezetése egyelőre elzárkózik ettől.
Tizenkilencre húz lapot, nem vonja vissza a nyugdíjreformot Emmanuel MacronÉlisabeth Borne-nak egyelőre tehát nem sok félnivalója van a baloldaltól. Az igazi veszélyt inkább azok a posztjára pályázó kormányon belüli körök jelentik számára, amelyek azt híresztelik, hogy a nyári szünet előtt nagyszabású kormányátalakítás várható, beleértve egy új miniszterelnök kinevezését is. A francia média napok óta hevesen találgat Borne állítólagos leváltásáról. Vélhetően nem is csak pletykáról, ennél azért többről lehet szó. Macronnak is érdeke lenne, hogy a szeptemberi időszaknak már csapattal kezdjen neki, s újraépítse imázsát.
Egy ilyen lépés az elnök attitűdjébe is beleillene: ha úgy érezte, személyes érdekeinek megfelelne a kormányfő leváltása, nem volt rest megtenni ezt a lépést. Amúgy is, Franciaországban régi hagyományai vannak annak, hogy a mindenkori államfő beáldozza a kormányfőt a népharag csillapítása érdekében. Borne mindössze a második nő a miniszterelnöki bársonyszékben. Tavaly májusi kinevezése azonban nem csak ezért keltett feltűnést, azért is, mert politikai pályafutása során inkább a baloldalhoz állt közel, míg Macron választása előzőleg inkább a jobboldalhoz húzó kormányfőkre esett. Borne miniszterelnökként egyetlen egyszer sem hagyott kétséget az elnök iránti lojalitása felől, még akkor is követte Macront, amikor nem értett egyet vele száz százalékban így leváltása nem lenne túl hálás lépés az elnök részéről. Ugyanakkor a jelek szerint Borne sincs meggyőződve arról, hogy még sokáig maradhat a kormány élén. A Le Figarónak adott hosszú interjúban szűkszavúan értékelte a menesztéséről szóló híreszteléseket. Mint fogalmazott, „a feladás nem része a DNS-ének”.
Borne sorsa mellett a nagy kérdés az, hogyan kormányozhat majd a jövőben Macron. Elnökségéből még mindig hátra van majdnem négy év, kellemetlen lenne ennyi időn keresztül minden egyes törvényjavaslatot hosszasan egyezteni a kormányon kívüli pártokkal,
így a leggyümölcsözőbb az lenne az államfőnek, ha valóra válna Nicolas Sarkozy álma és a Republikánusok valóban csatlakoznának a kabinethez. Macron pártjában, az Újjászületésben is egyre komolyabban merül fel az LR befogadása, a párt szerdán tárgyal erről a kérdésről. Sarkozyt pedig az Elysée-palitába hívták konzultációra.
A Republikánusok számára azonban kockázatos lenne belépni egy ilyen koalícióba. Legfőképpen azért, mert a párt tagsága nagyon megosztott az elnöki többség támogatását illetően, így a lépés az Eric Ciotti által irányított tömörülés széteséséhez vezethet. Igaz, az ezzel kapcsolatos pártbéli ellentétek eddig is nyilvánvalóak voltak, hiszen előfordult, hogy bizonyos törvényjavaslatoknál egyes republikánus képviselők támogatták a kormányt, mások pedig nem.
Egy új jobbközép szövetségért a kormányzó többségnek is nagy árat kellene fizetnie, hiszen ha az LR mégiscsak úgy döntene, a kormánykoalíció része lesz, nemcsak fontos minisztériumokat követelne magának, hanem akár a miniszterelnöki tisztséget is. Elviekben még akár annak a lehetősége is felmerülhet, hogy Sarkozy kormányfőként tér vissza, de erre az esély minimális. A vele szembeni ítéletek, eljárások miatt aligha esne rá Macron választása, ráadásul egy volt elnök számára is visszalépést jelentene a kormányfői tisztség elfogadása. Arról nem is beszélve, hogy már a Republikánusokon belül sincs olyan tekintélye, mint egykor.
Az LR kormányzati szerepvállalásának még egy komoly veszélye lenne. A párt erősen jobbra tolná a kormány politikáját, ami például egy kirekesztő menekültpolitikában mutatkozhat meg. Ez azonban Macron nemzetközi megítélésének is árthat. Az elnök régi szövetségese, a centrista Francois Bayrou is e kockázatra mutatott rá, amikor kijelentette: "Emmanuel Macront centristaként választották meg, és csak ez teremti meg azt az egyensúlyt, amely garantálja, hogy mind a republikánus jobboldallal, mind a szociáldemokrata baloldallal képes tárgyalni és együttműködni". Macron tehát elveszíthetné "politikai koherenciáját", ha politikája jobbra tolódna.
