Vas vármegye;arborétum;riport;virágzás;

- Örökké zöldell a virágos gróf hagyatéka a Jeli Varázskertben

Érezték már azt, hogy azonnal meg kellene állítani az időt, mert éppen a tökéletes helyen vannak a tökéletes időpontban? A virágrajongók, botanikus kertek szerelmesei, természetimádók számára májusban mi más is lehetne tökéletesebb hely, mint a Jeli Varázskert, ahol pünkösdig tart a csúcsvirágzás, amikor az illatos lombhullató rododendronok (más néven azáleák) együtt virágoznak a később nyíló, nagy virágú, örökzöld rododendronokkal. Szavak, fotók, videófelvételek – erőtlen próbálkozás valamit visszaadni a katartikus élményből, ami az arborétumban zúdul ránk, ahol valódi lombokra néző lombkoronasétányt is találtunk.

Már a parkolóban hökkenünk: gondosan letérkövezett terület helyett óriási fák lombkoronája nyújtotta árnyék óvó hűvösében hagyhatjuk a járművünket a kertlátogatás idejére.

Az igazi ámulat persze a kapun belépve kezdődik, és ki is tart a több­órás séta végéig. Színek vad tobzódása, illatok buja orgiája ünnepli itt a tavaszt, az életet, emel ki a hétköznapok rohanásából, csendesíti le a lelkünket. Csak hagyni kell, hogy hasson ránk, hogy megérintsen, átjárjon ez a szelíd őserő, amely körül­ölel és elvarázsol.

Újjászületés után

A Jeli Varázskert 101 éves történetéről Ruborits Tamás, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. közjóléti műszaki vezetője mesélt. Gróf Ambrózy-Migazzi István az utazásain szeretett bele földünk sokszínű növényvilágába, a különböző népek kertkultúrájába. Kám község határában, Jelihálás-pusztán 1922-ben látott neki a növények telepítésének öthektárnyi területen. Az arborétum sorsa a gróf 1933-ban bekövetkezett halála utáni zavaros időkben szomorú fordulatot vett. A második világháború alatt és azt követően az arborétumot a honos és a telepített növényekkel egyetemben csaknem teljesen magára hagyták, elhanyagolták. A tündérkert lassú, szomorú haldoklásba kezdett. Szerencsére néhány évvel később,

1953-ban megtörtént az áhított változás, amely megmentette a gazdag flórát a kegyetlen elmúlástól: a kertet védetté nyilvánították, és folytatták óvó gondozását. 

Hogy ez mennyire sürgős lépés volt, jól mutatja, hogy egy nem sokkal későbbi összeírás során kiderült, a hagyatékból mindössze 15 fenyő és 19 lombhullató fás növényfajta maradt. Az 1960-as években aztán olyan erdészeti rekonstrukció vette kezdetét, amelynek segítségével az egész arborétum újjászülethetett.A következő évtizedben folytatódott a telepítés, egyre több fafaj kapott otthont a varázslatos birodalomban. Botanikusok sora dolgozott azért, hogy a mára már 102 hektárosra bővült területen több mint 50 fenyő, 39 nyír, több mint 100 lágyszárú hagymás, hagymagubós és gyöktörzses faj színesítse az arborétum növénypalettáját.

Harangláb formájú kilátó

Ebben az időszakban készültek el a sétautak, az esőházak, a padok és az útba igazító táblák is. Ezek a kertépítő, -szépítő munkák mind a mai napig folytatódnak a Szombathelyi Erdészeti Zrt. munkatársainak köszönhetően.

Csúcsforgalom csúcsvirágzáskor

A fő látnivaló az a 20 hektáros erdei fenyvesterület, ahol több mint 7000 tő rododendron ontja a virágát a májusi csúcsvirágzás idején. Az arborétum április 1-jétől szeptember 30-ig tart nyitva, éves látogatottsága 50 ezer fő – ebből 35 ezren májusban keresik fel a Varázskertet. Az egyik legfontosabb fejlesztési irány emiatt a szezon elnyújtása. Ennek érdekében 2016-ban telepítettek még 60 fajta magnóliát, több mint 300 példánnyal, amelyeknek virágzása húsvét környékén igen látványos.

A gróf születésének 150. évfordulójára pedig 150 fajta nárcisz hagymáját ültették el, mindegyikből 100 darabot a magnóliás területre.

A 2015-ben átadott, csaknem 20 méter magas kilátó, amely az Őrségre jellemző haranglábformát mutatja, a Tájövezetek elnevezésű részen található. Itt tíz mérsékelt övi erdőt mutatnak be, és itt épült 2019-ben a 130 méter hosszú, 10 méter magas lombkoronasétány is, ahonnan betekinthetünk a több mint 400 éves háborítatlan bükkerdőbe, ahol két évvel ezelőtt kidőlt egy ikonikus, 27 méteres bükkfa, miután odvas törzse fölött kettétörte a szél.

A terület ritka odúlakó madárfajoknak is otthont ad: fekete harkály, macskabagoly fészkel itt, kis szerencsével megpillanthatjuk őket. Róka, aranysakál és őz is él a kert területén, részben az ő nyugalmuk érdekében, részben a kutyavizelet növénykárosító hatása okán az arborétum területére nem lehet kutyát bevinni. A kertben szemetesek sincsenek, a fenntartó azt az elvet vallja, hogy a túrázók vigyék ki a park területéről a hulladékot, és a büfé közelében elhelyezett szelektív kukákba dobják ki. Gondoltak a látássérültekre is: egy másfél kilométeres akadálymentesített ösvény mentén Braille-írásos táblák nyújtanak információkat az állat- és növényfajokról, emellett lehetőséget adnak arra, hogy a vakok és gyengén látók megtapinthassák a növényeket, érezzék a különböző kéregstruktúrákat.

A felvetésre, hogy a rododendronok olyan kényesek, mint a mesében Borsószem hercegkisasszony, Ruborits Tamás mosolyogva csóválja a fejét, és kiigazít. „Nincsenek kényes növények, az evolúció során alkalmazkodtak az adott körülményekhez, inkább specialistáknak hívhatjuk őket. A rododendronok az erikafélékhez tartoznak, ahová például az áfonya is. Ezen növénycsalád nagy részének magas a vasigénye, a talajban lévő vas pedig alacsony pH-értéken oldódik ki, az úgynevezett savanyú talajokon. Ezek a növények klasszikusan magashegységekben élnek, Kínában, Japánban, Észak-Amerikában. Az, hogy Vas megyében is megtalálják a megfelelő életkörülményeket, annak köszönhető, hogy a Rába folyó az Alpokból savanyú talajt hordott a területre, illetve a fenyőállomány segít szinten tartani a talaj megfelelő kémhatását. Az itteni rododendronállomány különlegességét az adja, hogy a nyugati arborétumoktól eltérően itt nem fajtákat telepítettek, hanem mageredetű növényeket. Ha belenézünk egy állományba, láthatjuk, hogy eltérnek a színárnyalatok, a növekedési formák, ezért egy adott faj foltjai sem unalmasak. Ez egyrészt értékes génkészletet jelent, másrészt rendkívül látványossá teszi a bokrokat, valósággal vibrálnak a színek.”

„Mennyivel boldogabb a névtelenség, mint a rang és az istenverte társadalmi kötelezettségek. Ezért gondolom, hogy a rám maradt vagyonnak csak úgy adok értelmet, ha elvetem. Ha leszek a virágos gróf, a bolond.”

Gróf Ambrózy-Migazzi István

Gróf Ambrózy-Migazzi István

Elhozta az örök tavaszt

A „virágos gróf” 1869-ben született báró Ambrózy Lajos és gróf Erdődy Agathe gyermekeként Nizzában, Franciaország mediterrán vidékén. Később a Vas megyei Tanán nevelkedett, édesanyja különleges módon plántálta belé a növények szeretetét: marékszám hordta kastélyuk parkjába a vadvirágokat, amelyek fia lelkes közreműködésével el is szaporodtak ott. Így nem meglepő, hogy a bécsi középiskolában a botanika lett a legkedvesebb tantárgya, majd jogi tanulmányai mellett is e tárgyban mélyült el még jobban. A legváltozatosabb tájakon utazván rabul ejtették Anglia parkjai, Algéria buja flórája, a Földközi-tenger mediterrán növényei, lombhullató örökzöldjei. A csodálatos élményektől elbűvölve, lehetetlent nem ismervén tűzte ki életcélját: elhozni a kontinentális éghajlatú Magyarországra az örök tavaszt. 1892-ben házasságot kötött Migazzi Antónia grófnővel, akivel még kanári-szigeteki nászútjukon is különleges délszaki növények magjait gyűjtötték, s azokat hazahozván megvetették a jövő örökké zöldellő kertjének alapjait.

A szerető hitves támogatásával, annak felvidéki, malonyai birtokán a gróf létrehozta első arborétumát, mintegy 1500, többnyire külhoni fajtából. Ám első csodakertje történetének az I. világháború véget vetett: a házaspár magyar állampolgárságához ragaszkodván elvesztette otthonát. A Malonyai Arborétum ma is látogatható, napjainkban a Szlovák Tudományos Akadémia Dendrológiai Intézetének központja.

Ambrózy a világháború időszakában már a Vas megyei Tanán élt, s a megyét járván keresett egy új arborétum létesítésére alkalmas földterületet. Ezt a helyet végül Kám község határában, Jelihálás-pusztán találta meg. A gróf 1932-ben súlyosan megbetegedett, de eleinte titkolta családja elől, és a szokottnál is nagyobb ütemben szorgalmazta a kertben a vetést, dugványozást, ültetést. Majd egy augusztus eleji napon szólt erdészének, legkitartóbb munkatársának, Vörös Lajosnak. Sokáig bujkáltak az őserdő sűrűségű borókásban, míg egy eldugott helyen Ambrózy meg nem állt. „Jelölje meg ezt a helyet, kérem, hogy majd meg tudja mutatni a családomnak. Azt akarom, hogy ide temessenek” – mondta. Néhány hét múlva, 1933. augusztus 31-én fejezte be alkotásokban gazdag életét. Síremlékén jelmondata olvasható: „Semper vireo” – örökké zöldellek.

Mindig is érdekelt, hogy fideszes szavazóként hogyan éli meg az ember gyereke, hogy minden egész eltörik. Vagy szétrohad, elmállik, elporlad, és utána törik el.