Nem szükséges jól kormányozni, ha a sajátjaid szemében megnyered a kultúrharcot, leuralod a médiát, és a kampányban a közös kasszából lekenyerezed a bizonytalanokat - ezt a tanulságot vonhatjuk le a sorsdöntő török választások nem hivatalos végeredményéből. Jelen állás szerint Erdogannak minden esélye adott ahhoz, hogy az elnökválasztások két hét múlva esedékes második fordulójában újabb öt évre kapjon felhatalmazást, a parlamentben pedig a kormánypártok a korábbiaknál szűkebb többséggel ugyan, de nyertek. A magas infláció, a török líra mélyrepülése és a kormány elhibázott döntései miatt a kelleténél is pusztítóbb februári földrengés fényében ez komoly győzelem - a török elnök és a mögötte álló pártok felülmúlták a várakozásokat.
Tízezrek életével fizettek a törökök a korrupcióértA helyzet ismerős: az idei török voks mintha csak a tavalyi magyar választás késve megszületett ikertestvére lenne. Mindkét országban a 2019-es helyhatósági választáson elért áttörésen felbuzdulva nagy reményekkel vágott neki a kampánynak a hatpárti összefogás és támogatóik, hogy aztán nagyot koppanjanak. Odaát más módszerrel döntöttek a zászlóvivő személyéről, aki egy tapasztalt szociáldemokrata politikus lett, nem konzervatív kívülálló, mint nálunk. A kimért szeretetkampányt folytató Kilicdaroglu viszont a végén ugyanúgy megmérettetett és könnyűnek találtatott, mint a forrófejű s harcias MZP. A sokszínű ellenzéki koalíció képtelen volt megszólítani a csalódott kormánypárti szimpatizánsok tömegeit - talán azért, mert nincsenek ilyenek.
A tekintélyelvű rendszerekben egy korrupt és inkompetens vezető bántalmazó kapcsolatra emlékeztető viszonyt ápol szavazóival, akik saját bőrükön tapasztalják a rossz döntések következményeit, ám mégis hűségesek maradnak hozzá. Vakon hisznek neki, mert az akarnok pátoszos, szép szónoklataival a szívükig hatol. A gazdasági nyaklevesek között legalább különlegesnek érzik magukat. Különben is, mindenhonnan azt visszhangozzák, hogy a pofonokról nem is - az egyébként kvázi teljhatalmú - imádottjuk tehet, sőt a rivális jelölt még szándékosan verné is őket. S milyen szép, hogy a kedves vezető a közös kasszából néha ajándékokkal is kényezteti a népet!
Az identitásalapú populizmus működik, mert az emberiség eddig képtelen volt kilépni a törzsi alapú gondolkodás csapdájából. Erdogan katasztrofális gazdaságpolitikai rögeszméi gödörbe juttatták Törökországot, de konzervatív török muszlimok milliói mégis rá szavaztak, mert elfogadták őt főmuftijuknak. Kilicdaroglu kiszámíthatóbb és nyugalmasabb jövőt kínált, de a többség egyszerűen nem adott hitelt az ajánlatának. Ellene szólt, hogy etnikailag kurd származású, vallásilag az alavita kisebbség tagja és nem túl karizmatikus, de a döntő tényező mégis az lehetett, hogy a mindent túlharsogó propaganda pedofilok és terroristák jelöltjének állította be őt. Ilyen ellenszélben nemcsak leleményre, kitartásra és feddhetetlenségre van szükség, hanem a csillagok kedvező együttállására is. A török és magyar ellenzéken számon lehet (és kell) kérni a hibáit, de azt egyiknek sem lehet felróni, hogy csodát nem tudnak tenni.