– Több kiköltözési hullám volt – mondja Vasárus Gábor geográfus. – Az első a rendszerváltás után, két változata párhuzamosan zajlott, más-más okból. Az egyik volt a jóléti szuburbanizáció, amikor a középosztálybeli családok menekültek a városból, a zajból. A másik, amikor a legszegényebbek kiszorultak a városokból a költségek miatt és vidékről érkeztek sokan a városok peremére a munka reményében. A felkapott helyekre a tehetősebbek, az olcsóbbakra a szegényebbek költöztek.
Kis faluból nagy faluba
A falusi csok nem hozott sok újdonságot. Ugyanaz történik, mint korábban: az emberek faluból faluba költöznek, de úgy, hogy közelebb legyenek a városhoz, azaz a falusi csok mégiscsak a városokba áramlást könnyíti meg. Vasárus Gábor, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) munkatársának szakmai állásfoglalását mintha a számok is alátámasztanák. A Központi Statisztikai Hivatal tavaly népszámlálást végzett, és bár egyelőre csak előzetes adatok vannak, azok beszédesek. Ezek szerint a községek 100 ezres bevándorlási többletet könyvelhettek el, de úgy, hogy az összlélekszám ezeken a kisebb-nagyobb településeken tíz év alatt 2,92 millióról 2,87 millióra csökkent.
A kutató mindezt azzal is árnyalja: a kiköltözők nem is feltétlenül egy adott „célváros” szomszédságát választják, hanem a közlekedést is figyelembe veszik. A Kecskeméten dolgozó talán azért vesz Kiskunfélegyháza mellett házat, mert busszal kényelmesen eljut a megyeszékhely ipari parkjába. A másik irány, amikor falvak helyett a városokhoz tartozó külterületekre mennek, mert az olcsó, csak még rosszabb az infrastruktúra. Ráadásul a statisztika őket nem is számolja bele az elővárosi migrációban.
A kutyafajtáját!
A kiköltözés konfliktusok forrása néhány helyen.
Jellemző feszültséggóc például, hogy a városiak viszik a faluba a korábbi szokásaikat: buli hajnalig, grillezés a teraszon.
A helyiek pedig a megszokott életformát igyekeznek folytatni: állatot tartanak, reggel 6-kor kezdik a flexelést, fűnyírást. Egy-egy eset még nem tűnik súlyosnak, de amikor már századszor vesznek össze, valódi gyűlöletcunami alakul ki. A vizsgált települések némelyikében a helyi közösség teljesen ketté szakadt, és egyáltalán nem álltak szóba egymással. Erre példaként a kutató akár ötven különböző lakóterületet is felsorolhatna, de nem teszi: senkit nem akar megbántani.
Az építkezés is megér egy misét. Főleg az Alföldet érintő probléma, hogy sokan nem számolnak a belvízzel.
– A városból kiköltözők amerikai mintára frankó kocsibeállókat álmodtak a ház elé, betemették a vízelvezető árkot, befüvesítették. Ez nagyon klassz volt. Egészen az első esőig.
Tavasszal aztán nem folyt el a csapadék, feláztak a gipszkarton házak, a szomszéd vályogháza, és ebből ordas viták lettek. Nem akarom megnevezni a települést, de volt, hogy konkrétan ilyen ügy miatt vasvillával hasba szúrt egy ember egy másikat – mond extrém példát az ellenlábasság szélsőségére Vasárus Gábor.
Máshol meg az autók okoznak súrlódást. A falvakban általában az évtizedekkel korábban épült, leromlott állagú, sok helyen egysávos utak vannak, amelyek a helyi autó- és kerékpárforgalmat korábban gond nélkül kiszolgálták. Aztán megjelennek a beköltözők a súlyos terepjárókkal, akár gyorshajtással tetézve, és az utak fénysebességgel kezdenek tönkre menni. Vagy amire nem is gondolnánk, feszültségforrás a két tábor között: a kutya. A helyieknek általában házőrzésre alkalmas németjuhászaik vannak, a városiaknak ölebeik.
A baj abból van, ha a két fajta vitába keveredik, és az egyik általában nem éli túl a találkozást.
A kutató tapasztalatai szerint ott alakultak ki a durva konfliktusok, ahol rosszul kezelte a helyzetet a falu vezetése és a helyi közösség, ahol nem volt koncepció a beérkezők integrálására. Ilyenkor nem szeretik a falu lakói bevallani, hogy nem barátságos a légkör. Amikor kérdi, azt mondják, a közvetlen szomszéddal jó a viszony, ha egy távolabb élőről érdeklődik, akkor az már az „ott fulladjon meg” kategória.
Trendinek lenni stabilan
– Amikor Győr, Szeged, Zalaegerszeg és Hódmezővásárhely környékén készítettem felmérést, a kiköltözők 70 százaléka azt válaszolta, hogy tudja, mibe vág bele. Néhányan már csak a váltás után szembesültek a valósággal. Sok válaszadó a kert miatt költözött, de mivel napi két órát ingáznak a munkahelyükre, éppen a kertre nem marad energiájuk. Ez a szegényebbeknek a nagyobb gond, akik a saját terméssel spórolni szerettek volna. Ráadásul a régi, reciprocitáson alapuló közösség – amikor szívességből kisegítették egymást: adok egy lisztet és ha én leszek megszorulva, én is kapok – szintén megszűnt az újak beköltözésével – összegez a KRTK munkatársa.
A kiköltözők körében rendkívül népszerű falura kiváló példa a három város viszonylagos közelségében fekvő Csongrád-csanádi Derekegyház. Szabó István polgármester azt mondja: az elmúlt években talán 20 fiatal család telepedett le náluk, mert a közösség befogadó, a szolgáltatásokat megtalálják. A legkisebb gyerekek száma körülbelül 40, a bölcsődében sorba kell állni a helyért, a faluban 30-35 óvodás is van. Ám a trendet csak akkor lehet megtartani, ha az elkövetkező évtizedekben ugyanilyen vonzó marad a település, vonjuk le a következtetést Vasárus Gábor magyarázatából. Külföldi példára hivatkozva mondja,
a gyerekek felnőve nagy valószínűséggel nem fognak a faluban maradni.
Érzékletes példa az amerikai Detroit, ahol a szuburbán rész teljesen kiürül, mert a lakosság százezerszám ment el a munkahelyváltás és a kiöregedés miatt. Véleménye szerint Magyarországon is ez lesz a jellemző: egy időszakos megfiatalodást jelentős elöregedés követi majd, és a szétszórt területeken sokkal nehezebb lesz az idős embereket ellátni majd e század végén.
„Pestiek” dobták össze a traktorra valót
Az idei lélekszámháborút a borsodi aprófalu, Debréte nyerte, hiszen tavaly óta 31 százalékkal nőtt a lakosok száma: 13-ról 17-re. Csak papíron, hűti le a kedélyeket Csigó Tibor polgármester. Valójában hat az állandó lakosok száma, a többieknek csak a lakcímkártyája szól a festői településre, hétvégi házak tulajdonosairól van szó. Debréte ugyan nem profitál a falusi csokból, de mind a 42 ingatlanuknak van gazdája. Náluk nyoma sincs a beköltözők és helyiek közötti konfliktusnak. Olyannyira nincs, hogy amikor elromlott az önkormányzat traktorja, „a pestiek” összeadták egy új árát, de a templom felújításába is beszálltak.
Törvényszerű a kolomphang és az állatszag
Néhány éve egy franciaországi esettől volt hangos a nemzetközi sajtó. A városból falura költöző réteg beilleszkedése nem ment zökkenőmentesen, számos konfliktus lett a dolog vége. Ott végül jogszabályba írták egyebek között, hogy a kolomp hangja, az állatok szaga a vidéki élet része, nem pedig vita tárgya.
Hazánkban is született hasonló elgondolás. Két éve egy emberként hökkentek meg a helyiek, amikor balatonberényi nyaralók nyomására beszüntették a faluban a hajnali harangozást. Ezt hozta fel Nagy István agrárminiszter, amikor közleményben jelentette be: nálunk is szükség van a francia úthoz hasonlóra, és a vidéki élet hagyományainak védelme érdekében társadalmi párbeszédet kezdeményez, melynek törvényalkotás lehet a vége. Lapzártánkig kétszer kérdeztük az agrártárcát, hogy az ötlet szárba szökkent-e, de úgy tűnik, nem állnak készen a válaszra.
A települések addig is saját eszközeikkel igyekeznek menteni a menthetőt. Mint a Szegeddel szomszédos Algyőn, melynek népszerűsége már-már teher kezd lenni az őslakosoknak. Lapunk is megírta: helyi rendelettel vetnek véget a 720 négyzetméternél kisebb porták sokasodásának, illetve kötelezővé teszik a zöldfelület kialakítását és a kocsibeálló-építést.
