Ugyan még javában zajlik a háború Ukrajnában, hosszabb távon a világpolitikát sokkal inkább a Kína és az Egyesült Államok közötti konfliktus határozza majd meg. Azóta, hogy múlt év végén Peking kilépett a Covid miatti elszigeteltségből, nem csak felgyorsult a gazdasági növekedés – az első negyedévben a vártnál gyorsabban, 4,5 százalékkal gyarapodott a GDP –, hanem Peking egyre nagyobb önbizalommal lép fel a nemzetközi színtéren, komoly fegyvertényként például elérte, hogy a két nagy rivális, Szaúd-Arábia és Irán helyreállítsa diplomáciai kapcsolatait, sőt már a megoldhatatlannak tűnő Izrael és a palesztinok közötti konfliktusban is közvetíteni akar.
A kínai önbizalomnak azonban más jelei is vannak. Peking egyre inkább a nyugati érdekeltségeket kezdi célba venni. Mint a Financial Times a napokban beszámolt róla, az elmúlt két hónapban kínai tisztviselők új szankciókat vezettek be a Lockheed Martin és a Raytheon amerikai fegyvergyártó cégek ellen, vizsgálatot indítottak a Micron amerikai chipgyártó céggel szemben, rajtaütöttek az átvilágításokat végző Mintz amerikai vállalaton, őrizetbe vették a japán Astellas Pharma csoport egyik vezetőjét, és rekordösszegű bírsággal sújtották a londoni székhelyű Deloitte-ot. Hszi Csin-ping elnök kormánya most azt fontolgatja, hogy korlátozza a Nyugat hozzáférését a globális autóipar számára kritikus anyagokhoz és technológiákhoz. Kína így akar csattanós választ adni az Egyesült Államok által vele szemben elrendelt technológiai blokádra.
Washington ugyan Peking politikai elszigetelésére törekszik, s erre ösztökélné partnereit is, ezt a törekvését nem koronázta siker, sőt a jelek inkább arra utalnak, hogy az USA folyamatosan veszíti el nemzetközi vonzerejét. Egyik fontos közel-keleti szövetségese, Szaúd-Arábia számára például már inkább Peking a vonatkozási pont. Ám Európa sem kívánja követni Washington Kína-politikáját. Ennek látványos megnyilvánulása volt Emmanuel Macron francia elnök kijelentése, aki a minap azt közölte, Európának a saját útját kell járnia Tajvan kérdésében, és nem Washingtonét vagy Pekingét.
Hogy Kína mennyire befolyásos nemzetközi szereplővé nőtte ki magát, az is jelzi, vezető külföldi politikusok egymás kezébe adták a kilincset Pekingben. Tavaly novemberben Olaf Scholz német kancellár, idén Pedro Sánchez spanyol kormányfő, Macron mellett Ursula von Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője, Annalena Baerbock, a német diplomácia vezetője is a kínai fővárosban járt. Nagy feltűnést keltett Luiz Inácio Lula da Silva tavaly megválasztott brazil elnök múlt heti vizitjével, hiszen az ukrajnai háborút illetően egyértelműen Kína különutas politikája mellé állt, de más kérdésekben is az Egyesült Államok bírálójaként lépett fel.
És ez még csak a kezdet. Peking fontosabb szereplővé válhat a világpolitikai palettán, annál is, mint amilyen egykor a Szovjetunió volt. Gazdasági vonzerejét – 120 állam számára már a legfontosabb kereskedelmi partner, ez a világ lakosságának úgy kétharmada – ravaszul használja fel politikai érdekszférájának fokozatos kiépítésére.
