Petőfi-ereklyék. Gyűjtötte és írta: Kéry Gyula – hirdeti a Vasárnapi Ujság 1901. szeptember 29-i címe, mely alatt többoldalnyi kedves apróság búvik meg 1845-ről a még élő visszaemlékezőktől, köztük A négyökrös szekér Erzsikéjétől, ekkor már özvegy Török Józsefnétől.
A ma Kölesdhez tartozó „Borjádon kellemesen telt el az idő. A Sass-család mindent elkövetett, hogy a költőnek vígan folyjanak napjai. És Petőfit csakugyan egészen fölvillanyozta a víg társaság. Jókedvében, mikor a szőlőhegyen sétáltak, nem egyszer még tótágast is állt a pincék előtt. De azért ő a jókedvet sohase vitte túlzásba. Ha szép idő volt, lejárt Petőfi a ház végén folydogáló Sióhoz, s ott megfürdött. (…) Egyszer ebédnél forgácsfánk került az asztalra. A leányok néha azt a csínyt követték el, hogy gyaluforgácsot csempésztek a tésztába, mégpedig olyképpen, hogy azt tojásban és zsírban kirántották, és úgy tálalták föl. Aztán visszafojtott nevetéssel lesték, midőn a vendégségben levő fiatalemberek a fenyőszilánkot egy ideig hiába rágva, végre titkon a tányér szélére csúsztatták abban a hiedelemben, hogy a forgács véletlenül keveredett a fánk közé. Petőfi sem kerülhette ki a rászedést, mire Sassné és a leányok kacagva világosították föl a valóról. Ő maga nevetett legjobban a sikerült tréfán.” (…)
„Petőfi két heti ott időzés után Sasséktól elbúcsúzott, hogy Pestre jöjjön. De a paksi állomásnál, ahonnan két hetenkint csupán egyszer indult a hajó, lekésett, s kénytelen volt visszatérni Borjádra. A kocsija szőlőhegyek közt vezetett, s ő leszállt és kalapját körülrakta szalmavirággal. Visszaérkezve a házhoz, Erzsinek és Zsófinak adott a virágokból egy-egy szálat, s ők megőrizték, mint drága emléket, ugyanabban a papirosban, amelybe akkor, csaknem 60 évvel ezelőtt begöngyölték. Mikor Petőfi Borjádra visszatért, leugrott a kocsiról, magához ölelte Sassnét, s azon való örömében, hogy a legközelebbi hajóindulásig újabb két hetet tölthet ismét körükben, földhöz vágta a kalapját.”
