Pál apostol a Korintusiakhoz írott második levelének egy helyén az alábbiakat mondja: „így megcáfoljuk az ellenérveket és mindazt, ami Isten megismerése elé akadályként tornyosul, minden értelmet hatalmunkba ejtünk…” (2Kor 10,5).
Felesleges lenne Pál apostol „tévedésére” felhívni a figyelmet, annál is inkább, mert nem tévedett, csupán megjelenítette a hitben élő ember habitusát. A „hatalmunkba ejtett értelem” azt jelenti, hogy Pál az értelmen túli, a racionálisan bizonyíthatatlan hit előfeltevéséből indul ki, amely minden értelmet felülír és feleslegessé tesz. A hittételek szabadon, „tetszés szerint”, azaz puszta hitből fakadóan elfogadhatóak vagy elutasíthatóak, ám semmilyen ismeretelméleti kényszert nem tartalmaznak, s semmilyen racionálisan végiggondolt és racionálisan belátható szempontot nem igényelnek. A hittételekkel szemben a rációra hivatkozó tudós az ész természetes fényében kutakodik, szigorúan követve a tudományos megismerés módszertanát, az érvelésnek, a logikai-következtetési formáknak a szabályait, az ellentmondásmentesség elvét, vagy szem előtt tartva az oksági viszonyokat stb.
A középkori keresztény gondolkodás – antik alapokon – zseniálisan ismerte fel a filozófiának, vagyis a tudásnak, azaz az emberi észnek a megismerésben betöltött nélkülözhetetlen szerepét, ezért a teológia és a tudomány között felmerülő ellentmondások eliminálása érdekében, s elkerülendő a „téves tanoknak” minősített gondolatoknak az egyházi hatalom általi tiltását, indexre tételét és üldözését, a filozófia tudományára bevezette az „ancilla theologiae”, a „teológia szolgálólánya” fogalmát, amely aztán a teológiai gondolkodásra is képes volt hatni, s azt olykor önkritikára is késztetni.
Mindezt azért érdemes számba venni, mert a hazai politikai gyakorlatból egyre inkább elveszni látszanak a szakpolitikai kérdések, a különféle szakterületek (a gazdaságtól a közegészségügyön át a tudománypolitikáig stb.) racionális-észelvű átgondolása, s a regnáló hatalom a racionális szakmai felvetéseket a politika és az ideológia furkósbotjával kívánja elrendezni és dűlőre vinni.
A diktatúrák hamisítatlan módszeréről van szó, ahol a politikai hatalom nem az észszerű, racionális, megvitatott és végiggondolt megoldásokban érdekelt, hanem kizárólag a saját politikai, gazdasági és személyes előnyeinek brutális és irracionális érvényesítésében.
Az orbáni politika nem az észérveket teszi saját szolgálólányává, nem a racionális argumentumokra hivatkozva hozza meg döntéseit, hanem kizárólag a folyton kedvére alakítható, újra és újra átgyúrható-átformálható kváziideológiára, amely a valóságos és érdemleges viták elfojtására, hárítására vagy megkerülésére szolgál. A gumiszalagszerűen rugalmas ideológia a politika szolgálólányává vált, vagy még pontosabban: a gondolattalanság, a gondolatnélküliség szolgálólányává. Ancilla incogitantiae lett, ám míg a középkori ancilla theologiae fogalma még a ráción túli teológiai gondolkodásra is képes volt termékenyen hatni, irányt mutatni a bölcseleti kutatásoknak és a teológiai megfontolásoknak, addig az ancilla incogitantiae a gondolattalanság szolgálólánya, ahol az ideológia csak arra való, hogy erőnek erejével távol tartsa az észérveket és a megfontolásokat.
A hatalom pajzsa.
Az elmúlt hetekben több emlékezetes formában is manifesztálódott a „gondolattalanság szolgálólánya”: a hatalom kizárólag önös anyagi és politikai érdekeit vette számításba akkor, amikor az állami egyetemek több ezer milliárdos vagyontömegét fideszes alapítványokba átpumpálva privatizálta, és a kuratóriumokat élethossziglan kinevezett fideszes klientúrával töltötte föl. Nem számított itt semmilyen racionális megfontolás: nem számított az egyetemek létfeltételét képező oktatási és tudományos szabadságra, autonómiára történő hivatkozás, amelyek hiányában mind az oktatás, mind a kutatás elsorvad és eljelentéktelenedik, s a magyar felsőoktatás behozhatatlan hátrányba kerül a nemzetközi versenyben. De nem számított a hatalomnak sem a Horizont program komoly pénzforrásainak elvesztése, sem a hazai egyetemistáknak az Erasmus program biztosította páratlan lehetőségtől való elesése, nem számított itt semmi más, kizárólag az, hogy a fideszes hűbéri lánc tagjai kerüljenek itt is pénzosztói szerepbe, s az ő ideológiai elkötelezettségük határozza meg a normális esetben autonóm, tehát az orbáni észjárásban veszélyes üzemnek számító egyetemek működését, oktatói állományát, tudományos érdeklődését és irányultságát. Elvégre Orbán világosan megmondta: világnézetileg elkötelezett, nemzeti szemléletű komisszárokkal szükséges teletömni az egyetemeket irányító kuratóriumi testületeket.
A Fidesz által világra segített gondolattalanság szolgálólánya olyannyira teszi a dolgát, hogy immár hallani olyan egyetemről, ahol jóval az alapítványi formába rendezés előtt megtörténhetett, hogy a politikai vezetés laza felsőbbséggel odaüzent – ennyit az egyetemi autonómia észelvéről –, hogy ki az, akit nem szívesen látna az egyetem oktatói, kiváltképp vezetői között, s a gondolattalanság szolgálólánya mindennemű racionális érv hiányában a rezsimhez illő zsarolásba fogott, az egyetemnek beígért anyagi támogatást ettől téve függővé.
Észérvek versus ancilla incogitantiae.
Ám a gondolattalanság szolgálólánya az elmúlt egy-két hét során különlegesen aktívnak bizonyult, kiváltképp az akkumulátorgyárak körül kirobbant vitában. Sok racionális gondolatmenet hangzott el az akkumulátorgyárakkal szemben, tudományosan bizonyított, levezetett, kimutatott és trendszerűen prognosztizálható ellenérvek, amelyek sorából kiemelkedett Győrffy Dóra közgazdászprofesszor átfogó, részletes és pontos számításokon alapuló szaktanulmánya (lásd Iparpolitika és akkumulátorgyártás Magyarországon és Svédországban – Közgazdasági Szemle, 2023. március).
A kormány erre rögvest mozgósította tudományhűbéreseit, a Professzorok Batthyány Körének debreceni csoportját, illetve két miniszterét, hogy rajtuk keresztül megfelelő válaszban részesíthesse az akkumulátorgyártással szembeni átgondolt észérveket és a tudományos racionalitást.
A válaszok megszülettek, s a tudományosan végiggondolt racionális érveknek újfent a politika ideológiai gondolattalansága feszült neki.
A Professzorok Batthyány Körének debreceni csoportja szakmai érveit felsorakoztatva előbb leszögezte, hogy „előrébb lépni, fejlődni, megújulni mindig csak áldozathozatal árán lehetséges. Ha a városunk javát akarjuk, akkor nekünk is föl kell áldoznunk valami keveset abból a földből, amelyet eleink örökségként hagytak ránk”. Aztán üdvtörténeti távlatokba helyezve és magyar sorskérdésként kezelve a vállalkozást, a tudós professzorok kiemelték, hogy „az akkumulátorgyár vállalásával mi, debreceniek az egész magyarság előmenetelét szolgáljuk”, hogy végül a feladatot abban láttassák, miszerint „őseinkhez méltóan mi is nézzünk bizakodva a jövőbe”, befejezésképp pedig arra intették a racionális érvelőket, hogy fejezzék be a számadatok közlését, mert „ezek megzavarhatják a közvéleményt”.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a fenti vitához egy hibátlanul felépített lenini dialektikával járult hozzá, azt hangsúlyozva, hogy direkt hasznos az ország energetikai kitettsége, hiszen aki „egy kicsit mindenkitől függ, az érdemben már senkitől”. Ő is rosszallóan állapította meg, hogy egyes „akadémikusok és baloldali politikusok” teljesen feleslegesen méricskélik „egyetlen üzem hozzáadott értékét”, ugyanis „a gazdasági siker nagyrészt politikai siker”, vagyis – szép marxi terminológiával élve – Nagy Márton szerint emitt a politika az alap, a gazdaság pedig a felépítmény.
Végül Lantos Csaba energiaügyi miniszter is letette névjegyét, s a gondolattalanság szolgálólányától az alábbi argumentumot kölcsönözte: „A Magyarországon már meglévő járműipari értéklánchoz ide kell hozni az üzemanyagot. Az új ipari beruházásokkal szükségképpen nő az áramfogyasztás, de ezt biztosan meg tudjuk oldani.”
Fő az optimizmus és a bizakodás. Számolni, adatokat gyűjteni, racionális érvekkel előhozakodni különben is csak a rongy hazaárulók és a magyarság előmenetelét hátráltató akadémikusok képesek.
A szakpolitikát nélkülöző hatalmi politika a gondolattalanság szolgálólányát magasabb beosztásba helyezte.
