– Apám parasztember volt, én sosem akartam gazdálkodni. Fiatalként nem gondoltam volna, hogy egyszer majd visszatérek a gyökerekhez. Géplakatosnak tanultam, jó pár évet húztam le a százhalombattai olajfinomítóban, majd más vállalatnál. A cég megszűnt és én munkanélküli lettem, de nem bántam, mert akkor már évek óta minden vágyam az volt, hogy megszerezzem ezt a birtokot – mutatott körbe mindszent tanyáján Kaczor István. Ő egyike annak a számítások szerint 600-700 ezer embernek, akik ma külterületen élnek. Többségük az Alföldön.
Kaczor István a Csongrád-Csanád megyei kisváros, Mindszent határán túl telepedett le a feleségével. A tanyán van közel húsz szarvasmarha, megszámlálhatatlan baromfi, egy „nyugdíjas” versenyló, mindez 16 hektár földdel körbeölelve – ma már semmi pénzért nem mennének vissza a városba.
– Sok a nehézség, de arról nem kell beszélni – legyintett derűsen a nyugdíjas korú férfi. – Az ivóvizet a városból hozom palackban. Van fúrt kutunk, az megfelel háztartási célokra és az állatoknak. Áramunk van, de a nagy teljesítményű berendezések miatt jó lenne, ha bekötnék a 380 voltot. Pár éve igényeltem a szolgáltatótól hálózatfejlesztést, befizettem a pénzt. Egyelőre nincs hír arról, hogy mikor lesz belőle valami. Gáz sosem volt, nem is kellene. Főzni elég a palack, fűteni meg van itt elég tüzelő.
Kaczorék az állattartás mellett növénytermesztéssel foglalkoznak. A földjeiken megterem az állatoknak szánt takarmány, a burgonya, az eladásra szánt paprika. A gazdaságból hús, tojás is kerül elég, boltba nem sok mindenért kell menniük. Tejért például igen, nevettek, mert hiába legel náluk ennyi tehén, a tejet inkább meghagyják a borjaknak. A nap korán kezdődik, és szinte sosincs megállás.
– Bármerre megyek, mindenhol van munka – vette át a szót Kaczor István felesége, Pannika. – A tojás összeszedése is komoly túra, mert a tyúkok szabadon vannak, ott tojnak meg, ahol éppen gondolják. Könyvelő voltam annak idején, ez a mostani nehéz életforma, de már nem vágyok vissza.
Persze, hogy sok a nehézség egy tanyán, erősítették meg a felvetésünket, de azokon felül lehet emelkedni, vagy át kell szervezni annak megfelelően az életet. A nyomtatott lapokat például azért mondták le, mert hozzájuk nem megy ki a kézbesítő, hát megveszik az újságot a városban, ha arra járnak. Néha a levelek is kerülőúton érnek el hozzájuk. A tanyát csak saját zsebből tudják fejleszteni, eddig egy pályázat sem volt, ami nekik megfelelt volna. Arról meg, hogy az ember a saját hibáját kamatostul kapja vissza, regényt tudnának írni, állította a gazda. A „majd holnap megcsinálom” elv nem működik, a hibás villanypásztort a marhák éjjel szinte biztos, hogy felfedezik, aztán lehet, hogy reggelig kell keresni őket a határban.
– Azt azért be kell látni, hogy mi már későn kezdtük. Ahhoz, hogy egy tanya kész legyen, több generáció kell. Az egyik unokát már kinéztük, hátha ő majd átveszi tőlünk – összegezte.
A Csongrádhoz közeli egyik dűlőben élő Beáta így összegezte a több, mint egy évtizedes tanyai tapasztalatait:
– Előre kell gondolkodni, az itt kint nem megy, hogy elfelejtettem valamit, vasárnap délben elszaladok a boltba.
A főúttól gyalog 20 percnyire olcsó házat találtak, egy kis háztáji gazdaságot szerettek volna, ezért költöztek ki a családdal. A valóság azonban más lett, mint amit elképzeltek.
– Tévedés azt hinni, hogy tanyán élni sokkal olcsóbb. Minden villannyal működik. Rájöttünk, hogy nem éri meg zöldséget-gyümölcsöt termelni. A víz elfolyik a homokon. Fúrt kutunk van, de ha annyit locsolnánk szivattyúval, amennyit kell, az egekben lenne az áramköltség. Ha nincs autód, sokkal nehezebb az élet. Márpedig nekünk nincs.
Egy nagy bevásárlás után, ha nem tud éppen rokon, barát segíteni a szállításban, 15-20 kilós csomaggal gyalogolunk a busztól a földúton. Télen mindezt már délután is vaksötétben, mert itt nincs közvilágítás
– mesélte a középkorú nő.
– A tanyai életben a legjobb a csend és a nyugalom. Ugyanakkor a legrosszabb is a csend és a nyugalom – ezt már egy Szentes környékén élő asszonytól, Erzsébettől hallottuk. Neki és a családjának a kerékpár a közlekedési eszköze, ha sár van, kétszer meggondolják, elinduljanak-e. A környékükön zömmel hozzájuk hasonló családok élnek. Napközben dolgozni járnak, van egy kis konyhakert, pár csirkét, egy-két disznót tartanak. A biztonsággal nincs gond, az emberek figyelnek egymásra, észreveszik az idegent. Ennek ellenére úgy tapasztalta, tanyán inkább a felnőttek jól érzik magukat.
– A gyerekeknek nem jó itt, nekik a pezsgő élet kellene, szinte minden kamasz menne innen. Kevés, amelyik szívesen jön haza este zseblámpával őzek, rókák, kutyák kíséretében.
Tehát vagy az utolsó buszhoz igazítják a városi programokat, vagy bent alszanak a barátoknál. Aztán egyszer végleg ott maradnak.
Papíron nem léteznek a tanyák
A tanyák jogi szempontból nem önálló közigazgatási egységek, valamely városnak vagy községnek a külterületéhez tartoznak. Vasárus Gábor geográfus, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársa lapunknak úgy fogalmazott:
– Az, hogy tanya, képlékeny fogalom. A folyamatot érdemes az elejétől vizsgálni. A rendszerváltás után a munkahelyek közelsége és megfizethető ingatlanok miatt a városok külterületeinek a népessége nagyon nőtt. Ennél is érdekesebb a zártkertek sorsa. Ezek eredetileg hobbikertek, üdülők voltak, a népszerű helyekre áramlottak a lakosok. A rosszabb külterületekre szorulnak a „szegények”, aki vagy valóban nincstelenek, vagy nem tudják a városi rezsit megfizetni. A jobb külterületekről ők viszont kiszorulnak – mutatott rá a kutató. A szociális és életkori jellemzőkről úgy fogalmazott, a városperemek külterületei viszonylag fiatalosak, a távolabbi, kevésbé népszerű helyeken inkább idősek, vagy nagyon szegény emberek élnek. Nem egyszerű arra válaszolni, hányan élnek tanyán, külterületen. Vasárus Gábor és munkatársai egy dél-alföldi felmérés során úgy találták, hogy az egyik zártkertben az ingatlanok negyede feketén épült. Kérdőíveztek olyan külterületen, ahol papíron 12-en laktak, a valóságban több mint százan.
– A valamivel több, mint 3100 településen túl Magyarországon 16 ezer lakott külterület van. Becsléseink szerint papíron nagyjából 300 ezer ember él külterületen és ugyanennyien „egyéb belterületen”, de úgy sejtjük, a valóságban ennél akár 20 százalékkal többen lehetnek a városperemek esetében – foglalta össze.
Népszámláláskor gyűjtenek arról adatot, hogy hányan élnek külterületen. A legutóbbi 2011-ben volt, a külterületi népesség akkor 306 ezer fő volt, kétharmaduk 15 és 59 év közötti. A lakosok közül 6 ezernél nem volt bevezetve a villany, 31 ezren nélkülözték a vezetékes vizet, 30 ezer fő lakását csatlakoztatták a közműves csatornahálózatra. A tavalyi cenzus eredményre még várni kell.
