Sokan már azon meglepődnek, hogy létezik egyáltalán olyan szolgáltatás, amely a manapság trendi, de sokszor felületes Facebook-bölcsességek helyett a 2500 éves bölcseleti hagyománnyal próbál motiválni és különböző élethelyzetekben segíteni. Pedig a filozófiai tanácsadás nem mai találmány.
Az első „hivatalos” praxist Németországban az 1980-as években nyitotta meg Gerd B. Achenbach. Vállalkozása leginkább az orvosok, a pszichológusok, illetve a szociális munkások praxisához hasonlított, de személyében egy filozófiában jártas szakember támogatta meg páciensei életvezetési döntéseit, mégpedig a bölcselet segítségével.
Filozófiai kávéház
A filozófiai praxis, azon belül is az egyéni tanácsadás jelensége ezután sem tűnt el, igaz inkább külföldön – hogy úgy mondjuk, a filozófiailag (is) fejlettebb országokban – kezdett el terjedni. A filozófiai tanácsadás (vagy terápia) egyik legismertebb, bár ellentmondásos kortárs képviselője az amerikai Lou Marinoff. Szerinte teljesen jogos lehet az igény a filozófiai tanácsadásra, hiszen – mint azt az ezzel a témával foglalkozó Plato, Not Prozac! (Platónt, ne Prozacot!) című könyvében is megjegyzi – sokszor találkozik olyan esettel, amikor egy segítőhöz forduló páciens nem orvosi értelemben vett problémával néz szembe, hanem filozófiaival. Marinoff úgy véli, hogy mint minden területnek, a pszichiátriának is korlátozottak a lehetőségei, így nem tud mindenki számára megoldással szolgálni, ezzel szemben a filozófia az a diszciplína, amely képes hosszú távon is működő lehetőségeket felmutatni. Mind a filozófia, mind a pszichológia művelői között akadnak bírálói, az azonban kijelenthető, Marinoff sokat tett azért, hogy a filozófiai tanácsadást jobban megismerjék az emberek a tengerentúlon.
Az „intézményesült” filozófiai praxisnak két fajtája van. Az egyik a már említett tanácsadás, amely alatt elsősorban egyéni konzultációt értünk, míg a másik a csoportos, közösségi filozófia. Ennek az egyik legnépszerűbb formája az úgynevezett filozófiai kávéház – egy olyan esemény, ahol a résztvevők közös elmélkedésben vesznek részt. Ennek a formának a hazai meghonosítója Nemes László filozófus, aki a 2000-es években találkozott először a filozófiai praxissal.
„Akkoriban úgy éreztem, hogy a filozófia elvesztette a vonzerejét és hogy az akadémiai közegből eltűntek a beszélgetések, amiket szerettem volna visszahozni” – meséli a filozófus, aki 2009-ben kezdett el filozófiai kávéházakat szervezni.
Mint mondja, új utakat akart találni a filozófiában. Arra a kérdésre, hogy ma mennyire népszerű egy ilyen kávéház, Nemes pozitívan reagál. Elmondása szerint a koronavírus-járvány idején egyre több blog és fórum kezdett el foglalkozni a témával, és még az egyéni tanácsadás iránt is megnőtt a kereslet.
Bár Nemes László maga is filozófus, az általa szervezett kávéházakat – illetve magát a filozófiai kávéház „intézményét” – ne úgy képzeljük el, mint egy bölcseleti előadást az egyetemen, ahol a professzor leadja az anyagot a hallgatóknak. A filozófiai kávéház fontos eleme, hogy (egy időre legalábbis) mindenki filozófussá válhat. Persze jó, ha az esemény szervezője, az úgynevezett facilitátor rendelkezik filozófiai műveltséggel és készségekkel, az általa vezetett beszélgetés nem a tanár-diák viszonyt idézi. A kávéház vezetője ugyan kontrollálja a beszélgetést és a bölcselet medrében tartja a diskurzust, de a filozófia hagyományos terét mégiscsak kitágítja.
Praxis a kutyafuttatóban
Nemes rendszeresen tart filozófiai kávéházakat online és személyes megjelenéssel Budapesten, de Gödön is lehet vele találkozni, ahol Csonka Libertával közösen szervezik az eseményeket. Liberta PhD-hallgató a PTE Filozófia Doktori Iskolában. A filozófiai praxishoz a kutyákon, pontosabban a kutyatartáson át vezetett az útja.
Tíz éve alapította meg a felelős kutyatartással foglalkozó érdekképviseletet, az EB OVO Közhasznú Egyesületet. Később egyre inkább előtérbe kerültek számára az ember és a kutya kapcsolatából adódó társadalmi jelenségek, köztük a nagyvárosi kutyatartásnak és korunk állattartásának a kérdései. S mivel ezekre reflektál a filozófia, megjelent életében a bölcselet és a praxis is. Meglátása szerint a kutyatartás már önmagában véve gyakorlat, hiszen az, akinek kutyája van, tulajdonképpen praxist vezet. Ebben a praxisban a filozófia szintjén is fejlődhet a kutyatartó.
„Felmerülhet például az emberi minőségek kérdése, vagyis rákérdezhetünk arra, hogy emberként miben vagyunk mások, mint egy kutya”
– mondja a fiatal doktorandusz, hozzátéve: ide tartozhat a XXI. század ideális államának kérdése is, amelyben a kutyatatásnak, illetve az ember-kutya kapcsolatából adódó kérdéseknek is van keresnivalójuk.
Liberta szerint a kutyatartás rávezet arra, hogy közösségben is megélhessük a filozófiai élményeket a kutyasétáltatás során: a városi környezetben a kutyafuttató egy meghatározó helye annak, hogy a társadalom különböző szereplői találkozzanak, kapcsolódjanak egymáshoz. Liberta úgy véli, már önmagában különleges alkalom, amikor az emberek összejönnek és beszélgetnek. A filozófiai praxis pedig éppen itt kezdődik: a beszéd képességénél, pontosabban a filozófiai beszéd képességénél, ami viszont csak másokkal együtt élhető meg. Persze egy kutyafuttatóban való diskurzus sem feltétlenül filozófiai beszéd, egy olyan facilitátorral azonban, aki ebbe a mederbe tudja terelni az eszmecserét, könnyen azzá válhat. Elvégre – ahogy Liberta fogalmaz – a „filozófiai minőség bennünk van, a kor filozófiájáról pedig sokat megtudhatunk abból a viszonyulásból, amelyet a nyugati ember gyakorol ember és kutya között.”
Az igazság idebenn van
Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, a hazai egzisztenciális pszichológia egyik legnagyobb képviselője. Mivel az egyik leglátványosabb átjárás a filozófia és a pszichológia között az egzisztencializmusban mutatkozik, őt kérdezzük arról, hogy megjelenhetnek-e filozófiai kérdések egy pszichológiai tanácsadásban. A szakember véleménye szerint nem csak, hogy megjelenhetnek, de van, hogy a filozófiai aspektus gyakorlatilag kiiktathatatlan egy terápiás folyamat során, és a segítő enélkül csak részeredményeket tud elérni. Egzisztencialista szellemű pszichológusként ő maga is épít a filozófiai hagyományra, hisz – úgy véli – a létezés adottságaival való szembesülés elkerülhetetlen.
„Már a híres pszichoanalitikus Otto Rank is a túlzottan medikális keretei közül próbálta kiszabadítani a terápiás tanácsadást. Carl Rogers, Rollo May és követői is az emberben nyugvó potenciál kibontása mellett tették le voksukat, azon szókratészi gondolat alapján, amely szerint az önmagunkkal kapcsolatos igazság bennünk van”
– jegyzi meg a szakpszichológus.
Sokan vannak tehát olyanok, köztük neves szakemberek is, akik szerint a bölcseleti hagyomány fontos szerepet kaphat egy terápiában. Így történhet meg ugyanis az, hogy a páciensnek a saját világban való létére is rá lehet világítani. Ezt erősíti a kortárs egzisztencialista pszichológia egyik legnagyobb alakjának, Irvin D. Yalomnak az a meglátása is, miszerint szorongásaink mögött végső (egzisztenciális) aggodalmaink állnak.
Végtére is pszichológus a filozófiai tanácsadó?
Bár valóban lehetséges bizonyos átfedés a pszichológia és a filozófia között – Lou Marinoff szerint például a két tudományág a XX. századig „ikerdipszciplínák” voltak és Kőváry Zoltán szerint is erős filozófiai gyökerei vannak a pszichológiának – nem beszélünk „intézményesült” filozófiai tanácsadásról akkor, amikor egy pszichológus beemeli a bölcseleti hagyományt a terápiájába. Ugyanígy nem válik pszichológussá a filozófiai tanácsadó sem. Mint Nemes László megjegyzi, a filozófiai tanácsadás során nem lelki folyamatokról, hanem filozófiai kérdésekről folyik az együttgondolkodás. Fontos kitétel tehát, hogy a filozófiai tanácsadó nem mentális problémákkal küzdő pácienseket vállal, hanem olyanokat, akiknek az individuális életbölcselet kialakításához van szükségük útmutatásra. Talán ezért is van, hogy az ilyen tanácsadás kapcsán a filozófiai praxis megjelölést használjuk és nem a filozófiai terápiát. Legalábbis Magyarországon nem, nálunk ugyanis a terápia szó egybeforrt az egészségügyi kezelésekkel, így kevés kivételtől eltekintve (biblioterápia, családterápia) valamiféle orvosi gondozásra asszociálunk. Nincs ez azonban mindenhol így, Ausztriában például logoterápiát vagy daseinanalízist (mindkettő filozófiára épülő módszer) olyanok is végezhetnek terápiaként, akik nem egészségügyi szakemberek.
