;

Európai Unió;Kína;Egyesült Államok;demokrácia;illiberalizmus;

- Vannak korlátai az illiberalizmusnak, különösen hangzik, de a háború inkább megerősíti a demokratikus berendezkedést a világban

Bármilyen különösen hangzik is, a háború inkább megerősíti a demokratikus berendezkedést a világban, mintsem gyengíti, sokan egyre kevésbé hisznek a diktatúrák hatékonyságában.

Demokratikusabbá válhat-e a világ a háború árnyékában? A felvetés elviekben képtelenségnek hat, amikor Európában ropognak a fegyverek, százezernél is többen vesztették életüket a mintegy tíz és fél hónapja tartó konfliktusban. Oroszország erőszakkal kívánja egy demokratikus államra kényszeríteni saját autoriter rendszerét.

Francis Fukuyama, az amerikai külügyminisztérium akkor ifjú, ambiciózus tisztviselője a 1989-ben a The National Interest című folyóiratban úgy vélte, az erőszakot és a nyers hatalmi politikát hosszú távon meg lehet fékezni az ész és a jogállamiság szabályaival, a demokrácia győzni fog. Mára az elmélete megdőlt, túl optimistának bizonyult, hiszen még a demokratikus alapelvek alapján alakult Európai Unióban is létrejöhetett egy illiberális állam.

Paradox módon azonban a 2022-es év, amely sok tekintetben ismét megcáfolta Fukuyama tézisét, fordulópontként is értelmezhető: új erőre kapott a demokrácia és a szabadság eszméje.

Tekintsük át az egyes országokat, régiókat a demokratikus fejlődés szempontjából. Az összeállításból kiderül: a demokrácia nem halt meg, sőt, egyre erősebb életjeleket mutat a válságok bő egy évtizede után.

Európai Unió

Az Európai Unió összefogott, kilenc szankciót fogadott el Oroszország ellen, Vlagyimir Putyin befolyása viszont sosem volt ennyire csekély az EU-ban. A populista pártok, amelyeket anyagilag is támogatott az orosz elnök, is kénytelenek voltak elhatárolódni Putyintól. Olaszországban Giorgia Meloni feltalálta az emberarcú populizmust: miközben az új kormány ideológiai szempontból konzervatív törvényeket fogadtatott el, a külpolitika nem változott, továbbra is elkötelezetten támogatja Ukrajnát, s az olasz kormányfő februárban várhatóan Kijevbe látogat.

Olaszország mellett Svédországban is jobboldali fordulat történt a szeptemberi parlamenti választáson, ráadásul Ulf Kristersson új kormánya a jobboldali populista Svéd Demokraták (SD) támogatásától függ. A sors fintora, hogy az év első felében Stockholm tölti be az Európai Tanács soros elnöki tisztségét, de a programban nyoma sincs semmiféle populista hatásnak, az ország elkötelezett amellett, hogy tovább segítse Ukrajnát az uniós partnerekkel együtt.

Franciaországban nem történt populista áttörés a tavaly tavaszi elnökválasztáson, bár Marine Le Pen, a populista Nemzeti Tömörülés politikusa így is 41 százalékot szerzett a második fordulóban.

A háború árnyékában a populizmus erjedése is megkezdődött. Igaz, nem teljesen. Magyarország egyre jobban eltávolodik az európai alapértékektől, s a háború, az Oroszország által indított agresszió különösen szembetűnővé tette ezt a folyamatot.

A visegrádi együttműködés porladása megállíthatatlan, a széthullás folyamata 2023-ban sem áll meg. A V4 lassú halála elkerülhetetlen volt, ez a fórum sem lehet működőképes akkor, ha egy illiberális állam is a tagja. A magyar-lengyel viszony sem lesz olyan, mint korábban a magyar kormány oroszbarátsága miatt. Lengyelországban ráadásul komoly belpolitikai változások képzelhetőek el, a 2023 őszén esedékes parlamenti választáson az ellenzéknek minden esélye megvan a győzelemre, s ha valóban megbukna a populista Jog és Igazságosság (PiS), s Varsó ismét visszatér a demokrácia útjára, az végképp gyökeres változást jelentene a lengyel-magyar kapcsolatrendszerben. De bármi legyen is az eredmény, mivel Varsónak könnyebb feltételeket kell teljesítenie ahhoz, hogy megkapja az uniós támogatásokat, így ez a Brüsszellel szembeni érdekközösség is értelmét veszt.

Szlovákia jövője nagy talány várhatóan idén előrehozott választást rendeznek, bár egyelőre ez sem biztos. A kérdés, visszakerül-e a hatalomba Robert Fico. Ha igen, az aligha kedvez a közép-európai demokratikus folyamatoknak.

Egyesült Államok

Kiderült, hogy hiába tette meg saját túszává az amerikai Republikánus Pártot Donald Trump, az ő hazugságokra, a tények tagadására, álhírekre épülő politikának is megvannak a határai, az októberi félidős választáson a demokraták megerősítették pozícióikat a szenátusban, s bár a képviselőházban vereséget szenvedtek, messze nem olyan mértékben, mint az eredetileg jósolták.

Voltaképpen a választás győztese nem is a Demokrata Párt volt, hanem maga a demokrácia, hiszen az amerikai választók egy sor olyan jelöltet buktattak meg, akik Trump támogatásával lehettek a republikánusok jelöltjei és átvették a volt elnök azon hazug állítását, miszerint tömeges csalások történtek volna 2020-as amerikai elnökválasztás. Trump felemelkedésében két ideológia tévedésének volt nagy szerepe.

Az amerikai neokonzervatívok úgy vélték, hogy a liberális demokrácia szükség esetén fegyveres erővel exportálható; a neoliberálisok pedig meg voltak győződve arról, hogy a szabályok nélküli piac korlátlan növekedést garantál. Az első kísérlet kudarcot vallott Irakban és Afganisztánban, a második pedig a 2008-as pénzügyi válság során omlott össze, amikor világszerte több sok ezer milliárd eurónyi vagyon semmisült meg.

Azért fontos üzenet a novemberi időközi választás eredménye, mert Trump 2016-os megválasztása, majd kaotikus elnöksége a liberális demokrácia hanyatlásának megkérdőjelezhetetlen jele volt. Joe Biden elnöksége során eleinte úgy tűnt, nem sikerült megerősíteni a demokráciába vetett hitet. A jelek szerint azonban sok amerikai tart egy újabb antidemokratikus kísérlettől.

Brazília

A brazíliai történéseket szemlélhetjük úgy, hogy félig tele van a pohár, de úgy is, hogy félig üres, Jair Bolsonaro vereséget szenvedett hazája elnökválasztásán, Luiz Inácio Lula da Silva ugyan csak kis többséggel nyert, de gyökeres változást hozhat nem csak hazája, hanem az egész világ számára. Ha valóban megállítja az Amazonas erdőirtását, akkor az a Föld számra is megkönnyebbülést jelent. A brazil demokrácia erősnek bizonyult, nem arattak sikert Bolsonaro nem is annyira burkolt fenyegetései arra, hogy Lula esetleges győzelme esetén katonai puccsot robbant ki. Erre esélye sem volt, saját szövetségesei is ellene fordultak, a hadsereg pedig a vasárnapi zacargások idején is kiállt a demokrácia mellett.

Az azonban mégis aggodalomra ad okot a világ egyik legnagyobb demokráciájában, hogy Bolsonaróra 58,2 millió honfitársa szavazott, így alig több mint 2,1 millió vokssal maradt el Lula mögött. Ez ijesztő belegondolva, hogy a diktatórikus hajlamú Bolsonaro a pandémia tombolása alatt ügyet sem vetett az emberi életekre és olyan „gyógymódot” javasolt, amelyről bebizonyosodott, hogy csak kárt okoz és veszélyt jelent az emberi egészségre.

Kína

Mennyire lehet demokratikus fejleményekről beszélni Kínában? Elvileg adja magát a válasz: semennyire. Hszi Csin-ping tavaly harmadszorra is pártfőtitkárrá választatta magát, így Mao Ce-tung óta ő a leghosszabb ideig hatalmon lévő vezető. Hszi évek óta személyi kultuszt kiépítésén mesterkedik, vélt ellenfeleivel már 2015-től leszámolt a korrupcióellenes kampány keretében, az alkotmányt is módosították, hatalmának meghosszabbítása érdekében.

Bár Hszi Csin-ping hatalmát nem fenyegeti veszély, s Kína a legmodernebb technikai eszközöket is beveti, hogy minden „gyanús elemet” kiszűrjön, a kínai elnök az év vége felé súlyos vereséget szenvedett. Kiderült, hogy a némi jóindulattal demokratikusak nevezhető kezdeményezések még Kínában sincsenek eleve halálra ítélve. A zéró Covid-politika a kommunista párt egy mantrája volt, a vezetés hallani sem akart a szabályok enyhítéséről. Aztán az év végén egyre több városban fellázadtak a rigorózus intézkedések ellen, tüntetések törtek ki: a Tienanmen téri megmozdulások óta nem volt példa ilyen tiltakozásokra. s akadtak, akik már a rezsim távozását követelték. A vezetés meglepő módon kénytelen volt meghátrálni, s szinte egyik napról a másikra feloldották a szigort arra hivatkozva, hogy az omikron kevésbé veszélyes a Covid korábbi vírustörzseinél. Ez tehát azt jelezte, hogy még Kínában sem elképzelhetetlen egy demokratikus lépés, ha az emberek kiállnak az érdekeikért. Más kérdés, hogy a nyitást semmiféle előkészítés nem előzte meg: nem gondoskodtak a lakosság tömeges immunizálásáról, ráadásul a kínai oltóanyagok kevéssé hatékonyak. Ugyanakkor a modern nyugati mRNS vakcina ellen a hivatalos propaganda folyamatosan keltette a hangulatot. A rezsim egy elhibázott stratégia után egy veszélyes lépést tett, sok ember életét kockáztatva.

Összességében tehát akadnak biztató jelek a demokrácia szempontjából, bár egyebek mellett Irán (korábban Belarusz, Venezuela…) példája mutatja: ha az adott rezsim számára már a túlélés a tét, akkor a lehető legnagyobb kegyetlenséggel számol le a másként gondolkodókkal.

Ukrajna, a demokrácia védelmezője

A leginkább szembetűnő jele annak, hogy a demokrácia igenis életben van: Ukrajna szabadságharca Oroszországgal szemben. Az ukránok nem csak azért léptek fel kezdettől fogva egységesen az orosz betolakodókkal szemben, mert nem hajlandóak alávetni magukat egy másik nép uralmának, hanem mert továbbra is demokratikus berendezkedésű országban kívánnak élni. Amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem sokkal karácsony előtt Washingtonba látogatott, olyan legendaként tisztelték, mint Winston Churchillt, 1941. végi amerikai útja során, „Ez a csata határozza meg, milyen világban élnek a gyermekeink és unokáink" – hangoztatta Zelenszij az amerikai kongresszusban tartott nagy sikerű beszédében arra utalva: a demokratikus alapértékek forognak kockán. Ezután már azok a republikánusok sem fenyegethettek az Ukrajnának nyújtott segítség felülvizsgálatával, akik korábban még ezt pedzegették.

Orbán Viktor hoppon maradt, pedig ő is elkötelezett támogatója a szakadár szerb entitásnak.