Hány Lugosi Béla-filmet nézett meg a mintegy százhúszból? Hozzáférhetők egyáltalán ezek az alkotások? Milyen karakterekben tűnik föl legtöbbször a Drakula gróf megformálójaként elhíresült színész?
Többet néztem meg, mint amennyi jólesett, mert a többségük mai szemmel nézve azért nem éppen csúcsalkotás. Lugosi filmes karrierje három részre bontható. A magyarországi némafilmjeiből, amelyekben Olt Arisztid néven szerepelt, szinte semmi nem maradt fent. Októberben volt születésének a 140. évfordulója, és ennek alkalmából a Nemzeti Filmarchívum az 1918-as Küzdelem a létért című filmjéből egy másfél perces megtalált részt felújított és közreadott, mást nem láttam. A külföldi némafilmes korszaka…
Elnézést, de miért szerepelt Olt Arisztid néven, amikor már korábban lecserélte az eredeti Blaskó vezetéknevét szülővárosa, a bánsági Lugos után Lugosi Bélára?
Ennek két oka lehetett: egyfelől akkoriban a színészek még lenézték a filmezést, így ő is el akarta választani a színházi perszónáját a filmszínészétől. A másik ok a Pasaréten működő Star Filmstúdió kérése. A stúdió nemzetközi piacra akart dolgozni, ezért azt várta a színészeitől, hogy olyan művésznevet válasszanak, amin érezhető a kelet-európai, magyaros íz, de azért külföldön is működőképes. Akkoriban a dánok uralták az európai filmpiacot. Eredetileg Jávor Pál is azért jön el Aradról, hogy Dániába menjen filmezni, csak leszállították Pesten a vonatról – így maradt magyar filmszínész. Az Arisztidre tehát a dánok miatt esett a választás. Az Oltra pedig az Ady által is megénekelt folyó miatt.
Több mint érdekes, de térjünk vissza a filmes korszakaihoz!
A magyarországi után a Weimari Köztársaságban forgatott némafilmjei következtek. Tudtommal ezek közül is csak néhány maradt fönn. A delejes tekintetét már itt felfedezték, például olyan is akad, amelyben indiánt játszik, Csingacsgukot a Bőrharisnyában (1920). Amerikában először New Yorkban forgat némafilmeket – a filmgyártás csak később kerül át a nyugati partra, amikor felfedezik a filmesek, hogy ott az állandó napfény olcsóbbá teszi a gyártást, illetve Kaliforniában sokkal lazábban kezelik az európai regények szerzői jogait… Itt már egészen nagy produkciókban játszik, mint például a William Fox gyártotta The Silent Commandben (1923). Majd jönnek – harmadsorban – a hangosfilmjei. Ezekből sokat megnéztem, noha többségük bugyuta, olcsó produkció, tényleg csak egy-kettő akad, ami ma is nézhető. Lugosi általában az őrült, gonosz tudós szerepében tűnik fel.
Melyik filmjét ajánlaná mégis megnézésre, melyikben a legjobb? Az 1931-es kultikus Drakulát nem ér mondani.
Érdekességképpen említem, hogy három olyan filmjével is találkoztam, ahol magyarul beszél, ha csak egy-egy mondat erejéig is. Többször játszott arab sejket, és az amerikai közönség számára egzotikus, idegen, „arab” mondatok gyakran magyarul hangzanak el a szájából: „Gyerünk rohamra! Hozzátok az embereiteket!”
Az 1948-as Bud Abbott Lou Costello Meet Frankenstein mindenképp egy komolyabb produkció, jelentős szerepet kap benne, ami ráadásul vicces is. Az 1935-ben bemutatott The Mystery of the Marie Celeste a valóban legendák övezte tengeri hajó történetét dolgozza fel – s ebben nagyon furcsa szerepben láthatjuk ezt a legtöbbször arisztokratikusan szép férfiként mutatkozó színészt: egy lecsúszott öreg tengerészt játszik, lebomló hajjal, őszen, borostásan, egészen más arcát mutatva, mint általában. Aztán ott van az Ernst Lubitsch rendezte Ninocska (1939), amiben Greta Garbo a partnere a mindössze pár perces jelenetben. Egy orosz bolsevik vezetőt alakít, de annyira finoman, hogy ma, 2022-ben is elmenne a vásznon – amit, ahogy említettem, a többi szerepéről nem mindig lehet elmondani.
Milyen színész volt ön szerint?
Autodidakta volt, aki a „gyalogszínészek” között tanulta meg a szakmát, ez pedig a deklamáló színjátszásra nevelte – jó értelemben vett ripacs volt. De azt hiszem, ha megkapta volna a klasszikus képzést vagy az erős színészvezetést, akkor nagyon jó színész tudott volna lenni, minden adottsága megvolt hozzá. A beszámolókból, a színészkollégák nemcsak udvariasságból mondott véleményéből világosan leszűrhető, hogy nagyon erős színpadi jelenléte volt. A szép hangját is mindenki dicséri, és ez a filmjein is hallatszik.
Amit nagyon szerettem volna elkerülni, az az, hogy belecsússzak a Tim Burton által rendezett Ed Wood című filmben mutatott karikaturisztikus karakterbe, ami Martin Landau nagyszerű, de elrajzolt alakításával szerintem sokak fejében alakított ki téves képet Lugosiról.
A korábbi két regényében is egy-egy valós személy (Josef Mengele, Spiegel Ernő) kevésbé ismert története foglalkoztatta – Lugosi Bélát hogyan fedezte fel magának íróként?
Egyszer csak belebotlottam, már nem is tudom, mikor, de valami meglephetett róla olvasva, aminek révén elkezdtem, ahogy szoktam, utánaolvasni – és ennek végeredménye lett a regény. Angolul hatalmas irodalma van Lugosinak, elképesztően élő és tiszteletteljes a kultusza, olyan aprólékosan feldolgozták, hogy a magyarországi éveiről éppen nemrég jelent meg egy kétkötetes monográfia. A gótikus horrorban érdekelt szubkultúra is alaposan utánajárt az életének – erről számos blog tanúskodik. Ezeket olvasva, menet közben nagyon érdekessé vált számomra, hogy jó pár ismétlődő legenda található a korábbi életrajzokban, ám viszonylag jól adatolható, hogy ezek nem igazak. És mindig izgatott, miért terjeszt valaki magával kapcsolatban egy legendát, pláne, ha az nem is hízelgő rá nézve. Megpróbáltam kitalálni, mi indíthatta el, hogy ezekhez a hazugságokhoz ragaszkodjon.
Ezenkívül az újrakezdés mint motívum mindig is foglalkoztatott: országot váltani, elkezdeni egy új életet, ami óhatatlanul azzal jár, hogy társadalmilag-gazdaságilag sokkal lejjebb kerülsz a korábbinál, ám mégis vállalod, részben az utódokért, részben pedig, ahogy Lugosi esetében is, az amerikai álom teljesülésében bízva.
Ezért is az amerikai éveket, azaz az 1920–1956 közötti időszakát állította középpontba?
Igen, másrészt pedig, mert benne van a két világ határán, a senki földjén rekedt figura motívuma, aki már nem magyar, de még nem is amerikai. De a bukás- és leépüléstörténetek is nagyon vonzanak. Nem katasztrófaturistaként, egyáltalán nem élvezem mások nyomorát, hanem ellenkezőleg: együtt tudok velük érezni.
Ebből adódik, hogy a regénye időben visszafelé – Lugosi halálától a hajóra szállásáig az újvilág felé – halad? A végtől a reményig?
Mégiscsak egy feltámadó vámpír ikonikus megformálója volt – persze, ez volt a fő cél. Nem akartam, hogy a „nyomorpornó” legyen az utolsó élményünk vele kapcsolatban.
És ehhez a regény elbeszélőjének Zazit (Zoltánt), a szabadkai származású magyart, Lugosi asszisztensét tette meg, aki szinte együtt él a színésszel – ráadásul szerelmes is belé?
Valakitől megkaptam, hogy biztosan a trendeknek akartam megfelelni, amikor egy meleg karaktert tettem meg elbeszélőnek a regényben. Ez legalább olyan dilettáns, mint amennyire rosszmájú megjegyzés. Olyan elbeszélőre volt szükségem, aki nem a felesége a főhősnek (Lugosi ugyanis ötször nősült), de szinte végig vele van, még az ’50-es években is, amikor már csak kölcsönkért mindenkitől. Ez hihetően csak egy szerelmes rajongó alkalmazott lehet – Zazi alakját amúgy a harmadik feleség, Lillian Arch (Ács Ilona), ügynökei sokasága, és az utolsó éveiben mellette lévő szabadkai unokaöcs, Loósz Béla karakteréből gyúrtam össze.
A könyv címe Akcentus – ami Lugosi karrierjének legmeghatározóbb korlátait és végzetét jelentette Amerikában. Miért nem bírták a kiejtését?
Az amerikaiak fülének a magyar akcentus egyszerűen darabosnak, kellemetlennek hatott. De Lugosi esetében e mellett az angoltudásával is komoly bajok voltak. Még az ’50-es évekbeli televíziós szereplései alkalmával is ejt olyan nyelvtani hibákat, hogy a Rigó utcában feljajdulnának. Nem véletlen, hogy bármennyi időt is töltött a vásznon egy-egy filmben, feltűnően kevés dialógja van – a szerepeit valószínűleg eleve úgy írták át, hogy minél kevesebbet kelljen megszólalnia.
Színpadon előfordult, hogy az általa játszott ír maffiózót az akcentusa miatt inkább törökre írták át.
Vele szemben például Lukács Pál és Békássy István ragyogóan megtanult angolul, s mindketten nagy karriert futottak be amerikai filmszínészként, előbbi Oscar-díjat is nyert – igaz, ugyancsak egy idegen szerepkörében.
„Az írásnak nincs akcentusa. Vagy van? Lehet, hogy árulkodó a szórend, a nyelvtani hibák, a kifejezések!” – olvasható a regényben. Mit gondol, a könyve fordítható angolra? Élvezhető, érthető lenne az amerikai közönség számára? Én úgy hiszem, túlságosan dominál benne a magyar perspektíva…
Ez nagyon a szívemhez szól, jólesik, mert azt is megkaptam már, hogy direkt választok olyan témákat, amelyek a nemzetközi piacon is eladhatók, pedig nem hinném, hogy lehet úgy írni. Ez magyar könyv, és van akcentusa. Az utalásrendszerét nem értenék Amerikában, halomnyi lábjegyzet kellene hozzá. Lugosi nagyon a miénk.
Nagyon érdekes volt számomra olvasni Lugosi politikai ambícióiról – ami szintén rányomta a bélyegét a karrierjére –, szerepéről a Tanácsköztársaságban, az amerikai magyar kolónia politikai szerveződésében. A Népszava 1919. márciusi 7-i számában a színházak államosítása mellett érvelt, a május 3-i számban pedig a színészek proletár mivoltát taglalja egy nyílt levélben. Honnan eredt a baloldalisága?
Nem feltétlenül a családi háttérből: az apja pékmesterként kezdi, aztán bankár lesz Lugoson. Béla egyébként már 12-13 évesen elhagyja az otthonát, fizikai munkásnak áll a resicai bányánál, majd vándorszínészekkel barangol. Azt hiszem, a jó értelemben vett ripacssága miatt mindig a radikálist, az adott viszonyokkal szembenit választja – a meggyőződése mellett természetesen. Hogy 1919 előtt milyen politikai viszonyulásai voltak, még feldolgozatlan, de muszáj, hogy előzménye legyen annak, hogy
a Tanácsköztársaság idején kinevezik az Egyesített Színész Szakszervezet vezetőjének, ahol az a feladata, hogy a színházak államosítását levezényelje, bértárgyalásokat folytasson.
Az azonban bizonyos, hogy nem a Kun Béla-féle bolsevik vonalhoz tartozott ekkor sem. Amikor New Yorkba érkezik 1920-ban, az ottani kétszázezres yorkville-i magyarság nagy része balos, két-három baloldali napilap is szolgáltatja a híreket. Ott is nagyon benne van a mozgalomban, a második világháború idején pedig az antifasiszta magyarság szervezeteivel együtt már Károlyi Mihály felé orientálódik – ám őt és körét túlságosan kommunistának tartják Jászi Oszkárék. Nem teljesen alaptalanul. A Magyar Amerikai Demokratikus Tanácsra „Drakula Tanácsként” hivatkoznak az amerikai sajtóban, mert ő volt az elnöke – a Moholy-Nagy Lászlót és Lengyel Menyhértet is a soraiban tudó társaságot később az FBI kommunista fedőszervezetként azonosítja be. Amikor a mccarthyzmus előszele megcsapja Amerikát, különösen Hollywoodot, már mindent elkövet, hogy visszamenőleg eltüntesse politikai pártállása nyomait. A balossága az amerikai szakirodalomban is csak legújabban van említve.
1956 augusztusában hunyt el, mégis, játsszunk el a gondolattal: hogy reagált volna az októberi történésekre?
Sokat gondolkodtam rajta, miért nem jött soha vissza Magyarországra, holott két nagy brit turnén is részt vett. Azt hiszem, a Horthy-érában túlságosan tartott attól, hogy az 1919-es szerepvállalását nem felejtették el. Az ’50-es években pedig attól félhetett: ha a Rákosi-féle Magyarországra látogat, igazolja a kommunistaságáról szóló híreket. A második világháborút követően tudatosan elfordult a politikától, ’48 után semmi nyoma, hogy politikával foglalkozna – így szerintem, ha valamennyire lelkesítették is volna az októberi forradalom hírei, megadva az esélyt, hogy hazajöhet, nyilvánosan erről talán nem beszélt volna.
Gyurkovics Tamás
(Győr, 1974) író. Korábbi regényei: Mengele bőröndje – Josef M. két halála (ikerregény, 2017; színházi adaptáció: Spirit Színház, 2018), Migrén (2019; olasz fordításban is megjelent). Budapesten él, nős, két gyermek apja.
