A Kúria úgy találta, hogy igen, az Európai Bíróság (EUB) precedens értékű alábbi döntése (Köbler ügy) pedig úgy, hogy nem. Utóbbi a többi között rögzíti: „A végső fokon ítélkező bíróság fogalmából következik, hogy ez az utolsó igazságszolgáltatási fórum, amely előtt a magánszemélyek a közösségi jogban elismert jogaikat érvényesíthetik”. Az e jogok megsértését jelentő végleges ítélet ellen rendes úton fellebbezni már nem lehet, de a magánszemélyeket nem lehet megfosztani az állami felelősség megállapításának lehetőségétől, és ezáltal jogaik megfelelő védelmének lehetőségétől – érveltek. Kiemelték azt is: a tagállam még a kártérítési eljárási folyamatban sem hozhat olyan eljárási szabályozást, amely gyakorlatilag lehetetlenné, vagy rendkívül nehézzé tenné a kártérítés megszerzését.
November 29- én kedden, több mint százezer magyar állampolgárt, több ezer magyar vállalkozást érintő kérdésben, a 2015 tavaszán szinte egy időben csődbe ment három nagy brókercéggel (Quaestor, Hungária, Buda-Cash) összefüggésbe hozható esetleges állami felelősség vizsgálhatóságáról döntött a Kúria. Mivel a különleges per alperesei a Magyar Állam, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) voltak, joggal fogalmazhatunk úgy, hogy a jogállamiság létéről és/vagy nemlétéről vizsgázott a Kúria. És megbukott!
A 2016 óta folyó, 1622 károsult által pertársaságban elindított eljárásban a felperesek a bíróságtól kérték annak megállapítását, felelős-e az állam, az MNB és az ÁSZ az őket ért jelentős kárért.
A Fővárosi Törvényszék első fokon, majd a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon hozott döntést és a bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül utasította el a felperes károsultak keresetét. A Kúriának így az egyetlen jogszerű döntése kizárólag ezek hatályon kívüli helyezése lehetett, mert a bizonyítási eljárás elhagyását az EUB idézett – és számos további, kötelező érvényű – döntése egyszerűen kizárja.
Mivel minden magyar állampolgár egyben az EU állampolgára is, az unió szervezetei kötelesek az állampolgáraik jogait megvédeni akkor is, ha azok érvényesülését a saját kormányuk, a nemzeti hatóságaik, bíróságaik korlátozzák.
Az EU kötelezettsége különösen felértékelődik, ha az EU állampolgárok jogainak védelmét a nemzeti bíróságok tagadják meg. Ekkor lép be az EUB hatásköre azzal, hogy annak döntése kötelező a nemzetállamokra, sőt azok bíróságaira nézve is, azaz az Európai Unió joga elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, ideértve azok alkotmányát (nálunk alaptörvényét) is.
Az EUB döntései egy-egy konkrét ügyben, eltérően a magyar jogtól, a köznyelv szóhasználatában úgynevezett precedens döntések, amelyek más eljárásokban is kötik a bíróságokat mindaddig, amíg az EUB legfelső szervezete azt hatályon kívül nem helyezi, vagy nem módosítja.
Megjegyzem, hogy az Európai Bíróság az idézet „Köbler” ügyön kívül számos más ügyben is ugyanarra a következtetésre jutott, azaz az állami felelősség vizsgálata nem mellőzhető. A „Köbler” ügy teljes indoklása félre nem érthető módon fejti ki, hogy a Kúria jogszerű ítélete egyirányú utca.
Az indoklás 32. pontja szerint tévesek azon elterjedt jogi eszmefuttatások, sőt nem ritkán a nemzeti jogszabályokba is beemelt rendelkezések, amelyek teljes és vagy részleges felmentést adnak egyes hatalmi szervezeteknek, azok döntéseivel összefüggésben. Mint fogalmaznak, „a nemzetközi jogban az állam, amely felelős egy nemzetközi kötelezettség megszegéséért, egységes mivoltában szerepel, függetlenül attól, hogy a jogsértés, amelynek alapján a kár keletkezett, a törvényhozónak, az igazságszolgáltatásnak vagy a végrehajtó hatalomnak tulajdonítható‑e”. Majd úgy folytatják: „ennek annál is inkább így kell lennie a közösségi jogrendben, mivel minden állami hatóság, köztük a jogalkotó is, feladata ellátása során köteles tiszteletben tartani azokat a normákat, amelyeket a közösségi jog előír, és amelyek közvetlenül meghatározzák a magánszemélyek helyzetét.”
Az eljárás során az MNB és az ÁSZ védekezései visszatérően hivatkoztak a megkülönböztető jogaikra, immunitásra (perelhetőség kizárására). De miért is kellene ismerniük, betartaniuk a jogot, ha a hatalmi álláspontjukat gond nélkül érvényesíteni tudják a Törvényszéken, az Ítélőtáblán, és mint tapasztaltuk, a Kúrián is.
Az Európai Unió joga nem öncélú, hanem illeszkedik a demokratikus jogállami gondolkodáshoz, amely szerint egy bíróság ítélete csak akkor lehet jogszerű, ha az minden kétséget kizáróan az igazsághoz, az igazság kiteljesedéséhez vezet (Magyarország alaptörvénye, Nemzeti Hitvallás 19. pont). Így hangzatos, de a jog értését teszi kétségessé, amikor ügyvéd, illetve ítélkező bíró hangoztatja, hogy az ítéletnek a törvénynek kell megfelelnie, nem az igazságnak.
Az Európai Bíróság számos ítéletében, így a hivatkozott „Köbler- ügyben” is kimondta, hogy amennyiben a nemzeti jog nem vezet az igazsághoz, és/vagy akadályozza az odavezető utat, akkor az eljáró bíróságnak már első fokon is fel kell függesztenie az eljárását, és az Európai Bíróság állásfoglalását kell kérnie. Az EUB döntése majd kötelezi a nemzeti jogalkotót az érintett jogszabály megváltoztatására, és ahhoz kellő iránymutatás is ad. „Továbbá, különösen a magánszemélyeknek a közösségi jog által biztosított jogok védelme érdekében (…) az a bíróság, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, köteles a Bírósághoz fordulni.”
Az orbáni önkényuralomhoz simuló eddigi kúriai és ügyészi gyakorlattal szemben az Európai Bizottság előtt tett 17 kötelezettségvállalásban (sőt, most már 27 „szuperfeltételről” hallani) Orbán Viktornak vállalni kellett,
hogy a jövőben a Kúria, az ügyészség és jogszabály sem korlátozhat egy bírót abban, hogy felfüggeszthesse az eljárását, ha úgy érzi, hogy jogszabály gátolja az igazság, ideértve az uniós jog érvényesülését,
és ezért az EUB állásfoglalását kérje. A törvényi vállalásnak azt is tartalmaznia kellett, hogy a bírót semmilyen szankció nem érheti akkor sem, ha az EUB állásfoglalása szerint a vélelmezett akadály nem állt fenn, nem gátolta az igazság kiteljesedését, ezért a nemzeti szabályozás szerint folytathatja a felfüggesztett eljárást. Sajnos ezt a nyilvánvaló jogi magatartást az Európai Bizottságának kellett kikényszerítenie a legfelső magyar jogszolgáltatóktól (Jogalkotó, Kúria, Ügyészség).
Talán a legfontosabb vonatkozó EU szabály, hogy abban az esetben, ha az állam, vagy annak valamely szervezete tevékenységének jogszerűsége az eljárás tárgya, akkor az ítélkező bíróság ítélete, vagy az eljárás megtagadása nem alapulhat sem formai szabályok, előírások megszegésére, sem a felszólalók számára nem, vagy csak nagyon nehezen vállalható költségigények (perköltség) meg nem fizetésére, ha az nem ingyenes, mint a legtöbb országban. Jó példa és iránymutató az EUB és az EJEB (Emberi Jogok Európai Bírósága) szabályozása. E két bíróságon az eljárást kezdeményező, indítványt tevő magánszemély nem fizet illetéket vagy később más költséget akkor sem, ha végül az indítványa alaptalannak minősül. Ha az eljárásban a bíróság az államnak ad igazat, akkor az állam semmilyen költségigénnyel nem léphet fel az indítványozónál. Az állam számára az eljárás haszna abban jelenik meg, hogy immár bíróság által is megállapítottan az érintett szabályai nem sértik az állampolgárai emberi jogait. Abban az esetben viszont, amikor az indítványt megalapozottnak tartja a bíróság végső döntése, akkor az államnak meg kell térítenie az indítványtevőnél az eljárás kapcsán felmerült, méltányolható költségeket.
A nem túlzó formai elvárások körében pedig a bíróság kötelezettsége hiánypótlást, egyeztetést kezdeményezni a beadványozóval, ha valamit nem talál rendben. A költségfelvetéseket pedig különös tehervállalás nélküli összegben kell előre meghatározni, amelyek nagysága nem lehet fenyegető, a keresetindítástól eltántorító.
Az EU-s jog egyértelmű, az EUB kötelező döntései sem félreérthetőek. Ezért állítható, hogy a törvényszék ítélete, mely a bizonyítási eljárások lefolytatása nélkül a kereshetőségi jog és a kereset jogcímének megkérdőjelezhetőségére hivatkozott, biztosan nem megalapozott, azért sem, mert összeegyeztethetetlen az EU jogával, amire a felperesi kereset is kitért.
A törvényszék védhetetlen ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla pedig nem csupán helyben hagyta, hanem további, az Európai Unió joga által tiltott megállapításokat is tett, majd még a magyar ítélkezési gyakorlatban is példátlan módon a törvényszék által első fokon megállapított perköltség közel hússzorosában állapította azt meg másodfokon, az irányadó felezés helyett. Így került az eljárás a nemzeti jogrendszer legmagasabb szintjére, a Kúriára.
Határozott szakmai véleményem szerint a Kúria számára a törvényszék és az ítélőtábla ítéleteinek értékelése körében nem lett volna mérlegelési lehetősége, hiszen azok minden elemükben szembementek az EU-hoz való csatlakozásunkkor vállalt nemzetközi szerződéseinkkel, egyszerre többel is. Nyitva maradt viszont a Kúria számára annak eldöntése, hogy a bizonyítási eljárások lefolytatására, amit a Kúria nem végezhet el az alsóbb szinten eljáró Fővárosi Törvényszék helyet, oda visszautalja, nagyjából elölről kezdve az öt éve folyó eljárást, esetleg előbb megkéri az EUB előzetes állásfoglalását.
Lehetséges, ámbár szokatlan megoldásként jelen eljárásban az is ott volt a Kúria asztalán, hogy megváltoztatva az ítéleteket, a felperes károsultak keresetét elfogadva, megállapítsa az állam, az MNB és az Állami Számvevőszék felelősségét.
***
A felperesi kereset táblázatba szedve több, mint ötven bizonyítási indítványt tartalmazott, amelyeknek az állam, az MNB és az ÁSZ felelősségének megállapításához kellett volna vezetnie, de azokat a törvényszék, az ítélőtábla még megvizsgálni sem volt hajlandó. Köztük azonban 15-20 olyan bizonyítékot is bemutattak, amelyek már a kezdetekkor köztudomású tények voltak, vagy az alperesek maguk tették azokat közzé, illetve időközben köztudomású tényekké váltak. A köztudomású tények esetében ugyanis nincsen szükség a bizonyítás lefolytatására. Abban az esetben, ha a Kúria e tények összességét elégségesnek tartja az alperesek marasztalásához, akkor akár az ítéleteket érdemben megváltoztathatva, helyt is adhatott volna a keresetnek!
A Kúria tehát, ismétlem, vizsgázott és megbukott jogállamiságból és az EU-s jogból. Az ítélőtábla döntését helybenhagyva arra a kiinduló álláspontra helyezkedett, hogy nincsen joguk az állampolgároknak eldönteniük, hogy kizárólag felelősségmegállapítási keresetet nyújtsanak be, ha őket kár is érte, ilyen perhez nem fűződik társadalmi érdek, tehát követelniük is kell a kár megtérítésének megállapítását is, azonnal vállalva a milliárdos perköltség kockázatát.
A Kúria e jogfelfogása véleményem szerint jogilag nonszensz, védhetetlen, megmagyarázhatatlan.
Annyi tartás azért volt a Kúriában, hogy jogsértőnek tartsa az ítélőtábla büntető célú, véleményem szerint a politikai megfelelést kiszolgáló perköltség megállapítását, amely éppen ötvenszerese volt a Kúria által megállapítottnak, és amely egyébként azonnal végrehajtható lett volna, ha az alperesek nem várják meg a Kúria döntését, mielőtt végrehajtási igénnyel lépnek fel.
Ez az eljárás a magyar jogállamiság és a bíróságok függetlenségének fennállásáról vagy azok tényszerű hiányáról, állampolgárok vagyonának állam általi megkárosításáról, a tulajdonhoz, valamint a pártatlan bíróságokhoz fordulás emberi jogairól is szólt.
Ezért indokolt, hogy az egyes szinteken eljáró bírók neveit is bemutassam. Ki-ki maga ítélje meg, hogy ők már az orbáni önkényuralom hű kiszolgálói, vagy még a bírói esküjükhöz ragaszkodó független bírák.
Véleményem szerint a Fővárosi Törvényszéken Kovács András Tamás bíró cserbenhagyta az igazságot. A Fővárosi Ítélőtáblán a Hőbl Katalin által vezetett tanács és annak tagjai (Szabó Csilla bíró és Szentpáli Judit bíró) kacsingatva a kúriai bíráskodás felé, ugyanezt tették. A Kúrián Farkas Attila tanácsa és annak tagjai (Bajnok István előadó bíró és Simonné Gombos Katalin bíró) hozták meg a végső, jogilag védhetetlen, politikailag magyarázható magyarországi ítéletűket.
A pertársaságot az általam vezetett nemzetközi szakértői iroda fogta össze és alakította ki az eljárás pertaktikáját, készítette el az eljáráshoz csatolt szakvéleményeket, valamint Szabó Nagy Péter ügyvéd képviselte. Ezért most ránk vár a feladat, hogy az eljárást az Európai Bizottság közreműködése mellett, az Európai Bíróság elé terjesszük.
