Ezek a tüntetések nemcsak a tanárok béremeléséről, hanem a diákokat közvetlenül érintő, sarkalatos kérdésekről is szólnak. Ilyen az elavult tanterv, a poroszos oktatási modell, a tanulók leterheltsége, a rothadni hagyott állami iskolák – rendszerszintű problémák tömkelege.
Valamennyi jobboldali média elítélően nyilatkozik nem csak a tanárok, az őket támogató diákok akcióiról is. Azonban amikor már patkánynak nevezik az utcára vonuló fiatalokat, sejthetjük, hogy valami sokkal mélyebbről van szó, mint első ránézésre gondolnánk. Nemcsak a diákokat ítéli el és veti meg a jobboldal, hanem az egész generációt, amelybe ezek a tizen- és huszonévesek tartoznak.
Kormányzat akarásban
Szemtanúi lehettünk az elmúlt években, ahogy a kormány ráeszmélt az egyik legnagyobb gyengeségére: teljesen elveszítette a kapcsolatot a mai fiatalokkal. Talán a 2019-es budapesti főpolgármester-választás során elszenvedett vereség után tudatosult ez bennük igazán, innentől kezdtek módszeresen nyitni az ifjabb generációk felé. A 25 éven aluliak szja-mentességének bevezetése mellett irdatlan összegeket költöttek huszonéves „konzervatív” influenszerek kinevelésére és népszerűsítésére, létrehoztak több jobboldali gondolkodást népszerűsítő Facebook-, Instagram- és TikTok-oldalt, köztük a Megafont és az Axiómát. A már nem létező Pesti TV-t is azért indították, hogy elérje a fiatalokat.
Ezek a lépések mind azt kívánták elérni, hogy menővé és befogadhatóvá tegyék a kormány által vallott keresztény-konzervatív értékrendet, ami az ezredforduló után született Z-generációt szemlélve nem kis feladat. Gyökeresen más értékrenddel, világnézettel és szocializációval rendelkezik a célközönség, mint a többségben X-generációs, a rendszerváltás előtti évtizedekben szocializálódott szüleik. Így értelemszerűen kevésbé lesznek sikeresek ugyanazok az üzenetek, amelyek egy idősebb szavazótábor körében nagy hatást tudnak kifejteni. A jórészt virtuálissá vált világban a kormány foggal-körömmel küzdött azért, hogy jelen legyen a népszerű közösségi oldalakon, és végletekig egyszerűsített üzeneteivel megpróbálja megszólítani a fiatalabb szavazókat. Azonban amikor a mostani tüntetések résztvevőin végignézünk, pontosan azt a korcsoportot látjuk az utcán hetente, akiket oly nagy igyekezettel próbált a kormány elérni az utóbbi időszakban. Nemcsak középiskolásokat, hanem egyetemisták, huszonéves felnőttek is megjelennek a tüntetők soraiban, akikben még olykor felsejlik a megannyi traumatikus élmény, amelyet az iskolarendszer okozott a számukra.
Alattvaló-tanoda
Általános iskolás éveim során volt olyan eset, hogy a tanárunk nyíltan vállalta a kormánypárti véleményét, és ezt közvetítette valamilyen szinten a diákok felé is. De akadt olyan tanár is, aki taslikat osztogatott a tanteremben fegyelmezés céljából – emlékezik vissza Ádám, aki jelenleg az ELTE harmadéves joghallgatója. – Közösségi beleegyezés is volt ebben, ugyanis vidéken nem tudott kikopni ez a fajta poroszos nevelés az oktatásból. A vidék alapvetően konzervatív és provinciális. A közösségnek rendkívül erős kontrollszerepe van az ember életében. Aki tüntetni mer a tanárok mellett, azt megbélyegzik az adott környezetben, ami hosszú távon megnehezítheti a saját és a családja életét. Az apátia Budapesten és vidéken egyaránt jelen van.
Ádám szerint a mostani helyzet tarthatatlan. A tanárok nem csupán a fizetésükért küzdenek, van egy általános elégedetlenség a világgal szemben is. – A koronavírus, a recessziótól való félelem mind olyan feszültségeket generálnak, amelyek a mostani tüntetésekben nyilvánulnak meg. Budapest nyilván elfogadóbb, kevésbé érvényesül a közösségi nyomás, a paternalisztikus világnézet, és aktívabbak is politikai kérdésekben az emberek – véli Ádám a városi-vidéki létforma különbségéről.
A porosz modell nálunk úgy nyilvánult meg, hogy az igazgató szava szent, és a tankerület vezetőjét nem lehet megkérdőjelezni semmilyen körülmények között, még akkor sem, ha tanárokat rúg ki – magyarázza Ádám, aki anonim szeretne maradni. – Mindig elfogadták a föntről jövő utasítást a tanáraink, ezzel is példát mutatva nekünk, tudatosan vagy tudat alatt.
Ezért elnyomóbb közegnek érzem a vidéki oktatást, hiszen ezek az értékek, amiket átadnak az oktatáson keresztül, alattvalókat és nem állampolgárokat nevelnek.
A ELTE hallgatója úgy látja, a magasabb oktatási színvonalú intézményekben nagyobb valószínűséggel fognak tüntetni a tanárok, ugyanis ezek az iskolák nagyvárosokban vannak. Budapest után Székesfehérvár, Debrecen, Pécs, és még több nagyváros is ide vehető, ahol tüntetnek. – Valahol azt is traumaként éltem meg, hogy a városi rokonok jobb oktatást kaptak, mint mi, akik vidéken tanultunk. Ezek a dolgok akkoriban csak apróságnak tűntek. Mostanában, az egyetem falai közé bekerülve eszméltem rá, hogy mennyi hiányosságom van azokhoz képest, akik nagyvárosi gimnáziumokban tanultak. És ez a hátrány nemcsak az oktatásban, hanem a munkaerőpiacon vagy akár az élet összes területén megnyilvánulhat a jövőben. Azért nem szeretném megmondani a nevemet, mert a családomban vannak köztisztviselők, akiket negatívan érintene az, ha a fiuk véleménye a Népszavában szerepelne. Én is ki szeretném magamat próbálni az állami szférában, és attól tartok, engem is hátráltatna, ha az elmondottakat nyíltan, névvel és arccal vállalnám.
Lili után sem szabadon
Nem csoda, hogy a legtöbben nem merik nyíltan felvállalni a véleményüket, látván, ahogy Pankotai Lilit a teljes kormánymédia össztűz alá vette. Mindenféle jelzővel illették – bántalmazták – a Jövő slamje okán elhíresült végzős pécsi diáklányt. – Fontos, hogy a fiatal milyen településen él és melyik iskolába jár – emeli ki Fehérfalvi Levente, az ELTE harmadéves politológushallgatója. – Nagyvárosi középiskola diákjaként nyilvánítja ki a véleményét, vagy valamely kisebb településen tanul. Hiszen az utóbbi esetben sokkal nagyobb lehet a nyomás rajta, a zártabb és szűkebb környezet miatt. Ez nem feltétlenül hátrány, de azt gondolom, úgy is megélhetik ezt, mintha több ember figyelne arra, amit tesznek és mondanak. Ezáltal pedig szankcionálják őket a közösség részeként. Sajnos több olyan esetet hallottam, hogy inkább nem hangoztatták a véleményüket az iskolai vezetéstől tartva” – mondja a politológushallgató.
Pankotai Lili: Nem tudom, mit tudnék ezen megbánniÉs hogy szerinte hogyan lehetne jobban megérteni a mai fiatalokat? – Talán azzal, ha a hatalom meghallgatná a diákokat és például az oktatást érintő változtatásokat vezetne be. Szükségét látom a konszolidáltabb kommunikációnak is. Azonban azt gondolom, hogy a fiatalság nagy részének támogatását hosszú időre, talán véglegesen elveszítette a kormány. Ez a bizalomvesztés több dolognak is köszönhető, az oktatás helyzetén túlmenően, és láthatóan az szja-mentesség sem hozta közelebb a fiatalokat a kormányhoz.
Szavazóemlékezet
Ezeknek a heti szinten kirobbanó, részben spontán demonstrációknak olyan generációformáló hatása is lehet, amely hosszú távon meghatározza a mostani fiatalok politikai identitását, akik előbb-utóbb szavazóként többségben lesznek az idősebb korcsoportok megfogyatkozásával. És elnézve azt, ahogyan a kormány bánik ezzel a generációval, biztosra vehetjük: amikor belépnek a szavazófülkébe, eszükbe fog jutni, hogy ifjúságuk egy részét a világ sokszínűségének és a tudás örömének megismerése helyett ezreket megmozgató demonstrációk szervezésével, felszólalások tömkelegével és élőláncok formálásával kellett tölteniük. És amikor az iskolapadból kikerülve ezek az emlékek ismét előjönnek, kicsi a valószínűsége annak, hogy a mostani helyzet okozóját támogatnák majd a szavazatukkal.
Lehet, hogy a változás nem négy, nyolc vagy tizenkét év múlva fog bekövetkezni. Lehet, hogy el kell telnie két évtizednek is ahhoz, hogy érdemi fordulat következzen be, és a mostani rendszer elkezdjen roskadozni a saját súlya alatt, épp ennek a generációnak köszönhetően. De egy dologban biztosak lehetünk: ha a kormány saját fiatal szavazói ellen fordul az oktatás módszeres lerohasztásával és a tüntetések gyalázkodó elítélésével, annak komoly következményei lesznek hosszabb távon. De az, hogy ezek a folyamatok mekkora változást fognak eredményezni, csakis az ifjúság elszántságán, kitartásán és tenni akarásán múlik. Dönthetnek úgy, hogy megannyi kortársuk példáját követve külföldön próbálnak szerencsét és időben elhagyják ezt a „süllyedő hajót”. De arra is megvan a lehetőségük, hogy közösen, együttes erővel, kritikus tömegként formálják át a rendszert, hosszú és fárasztó harcok árán, amelynek sikerességére nincs biztosíték. Hogy melyiket fogják választani az előbbi két lehetőség közül, csakis rajtuk múlik.
