A II. kerületi Képező galériában találkozunk, erős energiákkal teli a próbaterem. Ilyen, amikor négy karizmatikus női művész dolgozik együtt: intenzív és érzelemgazdag, precíz és maximalista, érzékeny és egymásra figyelő. Mintha mindannyiunk valamennyi idegszála szabadon lobogna a térben, a különleges színházi élményre kíváncsian, mely ebben az összművészeti térben megszülethet. Kicsi a világ: a Keleti Károly utca túloldalán még Fábián Évi Nők Magyarországon 3. kiállításának zseniális portréi láthatók, értékteremtő, inspiráló magyar nőkről, köztük az előadás látványát tervező Fajgerné Dudás Andreáról. Az alkotók közül neki a nevében is szerepel, mi több, művészi identitásának része a férje – de mindannyiunknak lehet „férje”, még ha nem is vagyunk házasok, s ha nem is heteroszexuális, vagy akár nem monogám kapcsolatban élünk. Buzsarovszka novelláiban a férjek és a feleségek archetípusok, időtlen történeteket mesélnek a párkapcsolatokról, könnyed és pikírt öniróniával édesítve meg az olykor keserű valóságot.
A balkáni amazon
– „Észrevetted már, hogy minden nagy művészember férfi? (…) Azért, mert a férfi a szellem, a nő a test. A férfi a kreativitás, a nő a praktikum. A férfi a magasba néz, a nő lesüti a szemét. A nő nem lehet művész, az nem sajátja a természetének” – idézi képzeletbeli férjétől Száger Zsuzsanna, mintha csak a konyhában sürögve mondaná monológját a láthatatlan nőkről, akik legyenek bármilyen zseniálisak a területükön, hátránnyal indulnak a férfiak által dominált művészi vagy tudományos pályákon. Mert míg a férj konferenciákon fejti meg a világ nagy titkait, vagy ihletet gyűjtve utazgat, a feleség főz, mosogat, a gyerekek fenekét törli. Buzsarovszka szövege egyszerre groteszk és kíméletlenül politikus, Rajsli Emese bravúros fordításában, de az alkotók szerint a macedón szerző még ha szókimondó is, sosem bántó, inkább humorral mutat rá a nemek közti egyenlőtlenségre.
Száger Zsuzsanna a KV Társulat alapítója, nemrég ünnepelték a 15 éves születésnapjukat. Levko Esztellával, az Artificial Moon (Műhold Színház) nemzetközi társulat tagjai is, angol nyelven is játszanak a világban sokfelé. Most mégis a hazai közönségnek készítenek tabudöntő, műfaji határokat feszegető előadást.
– Zsuzsa New Yorkban is tanult, én Londonban, emellett évekig játszottam külföldön, mindketten kozmopolita világban mozgunk. Volt egy vágy bennünk, hogy itthon csináljunk valami nemzetközit – meséli Levko Esztella színművész. – Olyan anyagot kerestünk, amivel a hazai közönséggel megismertethetünk egy izgalmas kortárs külföldi írót. Karafiáth Orsolya verseinek macedón fordítója ajánlotta nekünk A férjem című novelláskötetet, melybe azonnal beleszerettünk. A szerző, Rumena Buzsarovszka tavaly Budapesten járt egy fesztiválon. Rendkívül inspiráló volt találkozni a „balkáni amazonnal” – meséli Esztella. Egyik karaktere, egy fordítónő, a megismerkedésüket meséli el a széles vállú, erős karú Gorannal, aki egy irodalmi fesztiválon egy szomorú népdalt „kukorékolt”. A fordítónő estére már a költőt vigasztalta a szobájában, a többi pedig történelem. – Rumena írása hihetetlenül erős. Nem volt kérdés, hogy dolgunk van vele, de miután novelláskötetről van szó, nem tudtuk, hogy a történetek és karakterek milyen formában élhetnek meg színpadon. Első körben hangjáték készült négy novellából a KuglerArt Szalonnak, amit a Klubrádió adott le. A felvételkor döbbentünk rá Zsuzsával, hogy a történetek és a karakterek életre kelnek. Ösztönösen éreztük, hogy megvan az anyag.
Ekkor keresték meg a számos alkotói díjjal elismert Pass Andreát, aki dramaturg és rendező is, hogy alkalmazza színpadra a művet, és „mindenben telitalálat volt”.
Makacs mintázatok
Miközben átsétálunk egy kávézóba, egy plasztikai sebészet plakátját látjuk: nőket alakítanak át, szebbre, fiatalosabbra. Együtt lázadunk föl, miért nem szól férfiaknak is a hirdetés? Ne csak minket szabassanak át egy gyémántlakodalomra ajándékba adott kuponnal, miután az ember lánya leélt a férjével negyven évet. Erről is szól az előadás: hogyan lehet valaki mellett évekig, akár évtizedekig kitartani, miközben nem biztos, hogy mindketten ugyanolyan súllyal érezzük a befektetett energiát.
– A szövegnek különleges nyelvezete, időtlensége van – avat be Száger Zsuzsa. – Keveredik benne a kortárs városi létezés, ahol már azt hisszük, túl vagyunk a balkáni szerepfelfogásokon, és akkor még nem is beszéltünk a vidékről. Mindannyiunk életéből vannak az előadásban motívumok, melyekre ráismerünk, együtt nevetünk rajtuk vagy kibeszéljük ezeket. Több novellával kapcsolatban van olyan érzésem, hogy ez még az anyáink világa, aztán rádöbbennek, hogy nem: ez itt és most, a mai párkapcsolatokban ugyanígy megy. Van olyan tervünk is, hogy középiskolás lányoknak játszanánk a darabot, drámapedagógiai foglalkozással. Kíváncsi vagyok, ők mit visznek majd a puttonyban, és ehhez képest mi lesz velük húsz év múlva. Meddig nézegetjük még ezeket a mintákat magunk előtt?
– Lehet, hogy a mai fiatalok azt mondják, igen, ilyesmit látunk otthon, de mi másképp szeretnénk élni – folytatja Pass Andrea. – A mintákat észrevétlenül tanuljuk és követjük, de izgalmas kérdés, hogy a mai harmincas-negyvenes korosztály lassan nagykorúvá váló gyerekei tudnak-e változtatni ezen.
– Én arra is kíváncsi vagyok, kik jönnek el az előadást megnézni. Nők? Férfiak? Esetleg házaspárok? Ki hoz el kit, és ki mire döbben rá? – teszi fel a kérdést Fajgerné Dudás Andrea. Az ismert feminista képzőművész örömmel csatlakozott a projekthez, bár ez az ő komfortzónájának kitágítását is jelentette. Először készített színpadi látványt, noha a női szerepminták, vagy a házimunka és a művészet összefonódása rendszeresen megjelenik festményein és performanszaiban. – Van például egy rész, amikor a nőgyógyászok is lelepleződnek. Benne van a „férfi bajtársiasság” is. Nekem van egy ilyen feliratú tányérom is, nagyjából annak a metaforája, amikor a férfiak összefognak és titkos szövetséget alkotnak a nők ellenében.
– Egy párkapcsolatban gyakran másképp éljük meg ugyanazt a helyzetet, más szempontok alapján vizsgáljuk egymást, így máshogy értelmezzük ugyanazt az életszituációt is – véli Pass Andrea.
– Sokszor emögött nincs rossz szándék, egyszerűen a kommunikáció csúszik el – teszi hozzá Levko Esztella. – Rumena is elsősorban azt mutatja be, amikor a férfiak értetlenül állnak egy-egy szituáció előtt, a társadalmi beidegződések miatt jó szándékkal, de rosszat tesznek, a nők pedig nem tudják kifejezni a vágyaikat (amiért ők sem feltétlenül hibáztathatóak), és így szépen elmennek egymás mellett.
Kibeszéletlenül
Mi ugyan csak egy gondolatnyira csábulunk el Itáliába – a pizzán érzékien olvadó mozzarelláról és a mennyei paradicsomszószról álmodozva –, de a darabban a hűség is árnyalt megvilágításba kerül. – A házasságtörésről szóló jelenetben a férj mondja értetlenkedve a feleségnek: „de hát mindent megkapsz, kocsit, ruhát, nyaralást, otthont, gyereket, mi kell még? Neked csak annyi a dolgod, hogy…” És a férfi valóban úgy éli meg, hogy mindent megtesz a nőért, hogy boldog legyen, és nem érti, ez miért „nem elég”. És itt le is zárul a kommunikáció, nem megy el odáig, hogy kinek mire lenne igazán szüksége egy párkapcsolatban – fejti ki Pass Andrea.
– Ezek tabutémák a mai napig, nem csak a színházban, a párkapcsolatokban sem beszélünk róluk. Ezért fontos része a projektnek a storytelling, amit Buzsarovszka saját hazájában is elindított, hogy ezeket a gondolatokat nyitottabb formában, interaktívan is feldolgozzuk – mondja Levko Esztella. – A storytelling-estek vezérfonala egy-egy gondolat vagy kiragadott mondat az előadásból. A felkért női vendégek a témára személyes, vagy akár mástól hallott, valahol olvasott történetekkel reflektálnak. Ezek lehetnek valódiak vagy fikciósak, így bekúszik a performansz is az estek formavilágába. A mesélők és beszélgetők mindig nők, eltérő társadalmi háttérrel, különböző tapasztalatokkal. Ugyanennyire fontos, hogy amit csinálunk, szóljon a férfiaknak is. Ez közös ügyünk.
– A művészetem kapcsán gyakran találkozom azzal, hogy minek ma már a feminizmus, de közben egy háziasszony sokszor egy ketrecbe zárva takarít otthon – fejti ki Fajgerné. – A férjem című előadás erre ad választ: megvilágítja, miért kell erről beszélni.
Három-három karaktert visznek színpadra a színésznők, már a váltás az egyes szerepek közt is kihívás. De ez is „női bravúr”, ezerfélék tudunk lenni egyetlen testben.
– A sok intenzív női energiát nehéz jól kezelni, sokkal jobban kell figyelnem, megtalálni a közös nevezőt, egyensúlyozni az érzékeny területeken – vallja meg Pass Andrea. – Először dolgozunk így együtt, nekem Fajgerné is nagyon erős, konstruktív energia.
– Néha sok vagyok... – nevet Fajgerné.
– Pozitív energiákat hozol be, abból pedig sosem elég – feleli Pass Andrea.
– Nekem a művészi énem elhagyása a kihívás, sokkal inkább kompromisszumkész vagyok – mondja Fajgerné. – Szeretném, hogy a látkép, amit készítek, olyan legyen, amilyet ők is szeretnek. A művészetemben nem hallgatok senkire, ezért új ez nekem. De sok női csoporttal dolgoztam együtt. Mindig van benne valami izgalom, sosem feltétlenül egyszerű, de itt most pont a fotózásnál kaptuk azt a visszajelzést, hogy „nagyon egyben vagyunk”.
– Jó erős az anyag – állítja Pass Andrea –, ez olyan biztos alap, amit már nem nagyon lehet elrontani.
– Nekem nagyon organikus a folyamat, erős nőkkel nőttem föl, férfi nem nagyon volt a családban. Ezért számomra természetes nőkkel együtt konspirálni – mondja nevetve Levko Esztella. – Három-három történetünk van Zsuzsával. Ezek közül van olyan, amit már ezerszer megéltem, magaménak érzem. És van, amit még sosem éltem át, ilyen a gyereknevelés. Ezt a fajta érzelmi motivációt máshonnan kell megtalálnom. Ezért ez egy nagy kutatás számomra.
Az első storytelling estet Fajgerné performansza nyitja: háztartási tevékenységet végez, miközben a kompromisszumról beszél, megidézve egyik legismertebb festményét, melyen a férje porszívózik, miközben ő fest. Sok szálon kapcsolódik ez a projekt az ő művészetéhez, vagy akár az ő művészete a projekthez. Mindannyiuk számára ez egy jó találkozás volt, hogy klasszikust idézzünk: „egy gyönyörű barátság kezdete”.
