Borzasztóan megdrágult az élet, de ettől Orbán Viktor népszerűsége még növekedhet is

Ésik Sándor ügyvédként büntető és polgári pereket visz, civilben pedig a politikai bűnözésre csap le a Diétás Magyar Múzsa Facebook-oldal alapító-főszerkesztőjeként. A „konzervatív punk” filozófiájú blog – mely nevét Csokonai Vitéz Mihály lapja, a pozsonyi országgyűlés tagjainak szóló Diétai Magyar Múzsa után kapta – mára a Facebook egyik meghatározó hazai közéleti fórumává vált, 43 ezer követővel. Szerzőik naponta közölnek véleményeket, elemzéseket, a munkájuk-családjuk mellett időt töltve ezzel, mert úgy gondolják, felelős állampolgárként kötelességünk követni a köz ügyeit és véleményt formálni ezekről. A céljuk – klasszikust idézve – a magyarokat „visszahívni a szenátusba, mint Cincinnatust az eke szarvától”. Mert ha mi nem politizálunk, más alakítja helyettünk a demokráciát, és csak a szánkat húzhatjuk az eredményen.

Előre trollok, hackerek! – Az interneten is kíméletlenül folyik az orosz-ukrán háború

Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta eltelt tíz hónap alatt kiderült, a modern hadviselés szerteágazóbb és bonyolultabb, mint bárki gondolná. 

Elvesztett generáció – Bevésődik a diákokba a fideszes patkányozás, a túltolt hatalmi reakció és az oktatási traumák

Az elmúlt hetekben az újságok címlapján jóformán mást sem lehetett látni, csak az egyre nagyobb tüntetéseket a pedagógusok mellett. Az országszerte formálódó élőláncok, a spontán hídfoglalás, az utcára ömlő több tízezer fős tömeg, a kirúgott tanárok és diákjaik nyílt felszólalásai olyan mélyen belénk vésődő képek, amelyeket remélhetőleg sokáig fog hordozni a magyar köztudat. Az, hogy ezek a folyamatok hoznak-e változást, csakis az ifjúság elszántságán, kitartásán és tenni akarásán múlik.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang