Emlékművet avattak szombaton Szenes Hanna költőnek, a magyar zsidóság vértanújának Budapesten, a Széna téri emlékparkban. Fáskerti Zsófia alkotása, egy mellszobor nem messze áll attól az egykor a térrel szemben lévő Margit körúti katonai fogháztól, ahol a magyar zsidóság hős vértanúját 1944. november 7-én kivégezték.
Szenes Hanna 1921. július 17-én született jómódú asszimiláns zsidó értelmiségi családban. Édesapja Szenes Béla ismert humorista és színpadi szerző volt, ő maga 13 éves korában már naplót és verseket írt. Eminens diákként felvették a református Baár-Madas Református Gimnáziumba, ahol iskolaelső lett, annyira jól tanult, hogy azt a háromszoros tandíjat, amellyel zsidóként más esetben sújtották volna, katolikus diákok szintjére, a reformátusok által fizetendő kétszeresére csökkentették.
1939-ben érettségizett, és bár szépírói stúdiumokra vágyott, az 1920-ban hatályba lépő numerus clausus foglyaként inkább úgy döntött, hogy kivándorol az akkor brit fennhatóság alatt élő Palesztinába. Nahalalban járt mezőgazdasági leányiskolába, Szdót Jam kibucban, aztán 1941-ben a Haganah – az izraeli hadsereg jogelődje – tagja lett. Belépett a brit királyi légierő női kiegészítő alakulatába, Egyiptomban kiképezték ejtőernyősnek, aztán amikor a britek a jisuvval együtt úgy döntöttek, hogy átdobnak egy kommandót a náci vonalak mögé a szövetségesek támogatására és a zsidók megmentésére, Szenes Hanna önként jelentkezett. 250 katona vállalkozni a misszióra, közülük 33-at választottak ki. Egyikük Szenes Hanna volt akkor már rádiós tisztként, a brit egység, a SOE főhadnagyaként. 1944. március 14-én landoltak az akkori Jugoszlávia területén, és csak ott szerezve tudomást arról, hogy a náci Németország hadserege megszállta Magyarországot.
Bár emiatt a főnökei túl veszélyesnek ítélték a missziót, Szenes Hanna és néhány társa három hónappal később, 1944 júniusában megpróbált átkelni a határon. Magyar csendőrök kapcsolták le őket. A SOE titkos alakulat volt, a brit felsővezetésben is kevesen tudtak a létezéséről, és bár a magyar csendőrök a nevétől az adóvevője kódjáig mindent akartak, az előbbin kívül Szenes Hanna soha nem árult el semmit. Annak ellenére nem, hogy a nyilasok brutális kínvallatásnak vetették alá, börtöncellájában levetkőztették, egy székhez kötötték, korbáccsal és botokkal verték. Budapestre hurcolták, ahol újra és újra megkínozták, fenyegették azzal is, hogy megölik az édesanyját, ha nem árul el mindent. Ezek a fenyegetések nem hatottak, Szenes Hanna az utolsó pillanatig kitartott.
Magyarországon ekkor már tombolt a nyilas rémuralom, Szenes Hannát pedig hazaárulás vádjával állították bíróság elé. Simon Gyula hadbíró még az elemibb eljárási szabályokat is figyelmen kívül hagyta, a tárgyalás ítélet nélkül zárta, hogy aztán 1944. november 6-án halálra ítélje a fiatal nőt.
A fanatikus náci Feketehalmy-Czeydner Ferenc honvédelmi miniszterhelyettes – a háromezer halálos áldozatot követelő 1942. januári újvidéki mészárlás értelmi szerzője – kapva kapott az alkalmon, és azonnali kivégzésére adott parancsot. Simon Gyula másnap, 1944. november 7-én közölte Szenes Hannával, hogy egy órán belül kivégzik, de még kérhet kegyelmet, amit a fiatal lány visszautasít, mondván, gyilkosokhoz ő nem fordul ezzel. A Margit körúti katonai fegyházban végezték ki sortűzzel délelőtt 10 órakor, azt sem hagyta, hogy bekössék a szemét – mesélte később egy szemtanú. Ennek ellentmond a háború utáni exhumáláskor elvégzett halottkémi vizsgálat, amelynek a tanúsága szerint Szenes Hannát tarkón lőtték.
Szenes Hanna a halála napjáig vezette a naplóját és írt verseket. A Séta Cézáreába címűt már 1945-ben megzenésítették, a dalt énekelte Ofra Haza és Regina Spektor, de lehet hallani Steven Spielberg filmje, a Schindler listája néhány változatában is. 1950-ben vitték Izraelbe a földi maradványait, a Herzl-hegyen, a nemzeti temetőben helyezték örök nyugalomra. Izraelben több utca és Jad Hana kibuc viseli a nevét. Széna téri mellszobra talapzatára a Most című 1938-as versét írtál fel.
Most...
Most, most szeretnék valamit mondani,
Valamit, ami több mint a szó,
Tarkább a színnél,
Zengőbb a rímnél,
Amit nem mondott előttem millió.
Valamit. Hallgat köröttem a föld,
Várakozón bámul rám az erdő,
Kíváncsi szemmel néz rám az ég is
Minden hallgat. És hallgatok én is.
Tátra, Biela-Voda, 1938.
