Bár a magyar kormány tematizálási potenciálja lassan ezt is magába olvasztja, alapvetően a békés időszakok külpolitikai események megjelenéséről van szó. Mielőtt elhamarkodottan ítélnénk, és elkezdenénk a szembeállítást a régi szép szocialista időkkel, amikor a külpolitika uralta a híradót, egyik külföldi tudósító jelentkezett a másik után, meg ott volt a Panoráma Chrudinák Alajos fantasztikus közel-keleti riportjaival, fontos tisztán látni valamit. Akkoriban kevés érdemi hír szivároghatott ki a belpolitikáról, semmit nem tudtunk közvetlenül a belső mozgásokról, a párt egyes csoportjai között folyó küzdelemről, a gazdaság valós helyzetéről, súlyos hatalmi visszaélésekről. A külpolitika tárhatott elénk dinamikát, ellentmondásokat, feszültségeket, mély konfliktusokat, főleg a nyugati világból, illetve a két eltérő társadalmú, ideológiájú világhatalmi zóna versengése mentén. Vietnámi háború, Közel-Kelet, csipetnyi Afganisztán, francia, olasz és egyéb baloldal, sztrájkok, amerikai elnökválasztás… A Willy Brandt elleni bizalmi szavazás őrületes drámának tűnt, Mitterrand elnökké választását is végigizgulhattuk, és sokan azt hitték, Franciaországba beköszöntött a szocializmus.
A rendszerváltás viszont megnyitotta előttünk a belpolitikát, egy formálódó, többpólusú rendszer minden őrületével. Hosszú évekig jelentettek lebilincselő szórakozást a parlamenti közvetítések, az odamondogatások, perpatvarok. Botrányok, kemény politikai küzdelmek, korrupciós ügyek váltak követhetővé. Igaz, csak a felszínen, sokszor ideológiai mázban, de pezsgett körülöttünk a közélet a média közvetítésével. Másodlagossá vált, mi van külföldön, a nagyvilágban. Ami természetesen jelentkezett a hírszolgáltatás arányaiban, hangsúlyaiban is.
Nem mondhatjuk, hogy a külpolitika ellanyhult a magyar médiában. Folyamatosan jelen van, felkészült újságírók, szakértők tudósítanak a fontos történésekről, adnak róluk érdekes elemzéseket. Csak követése egyre erősebb személyes érdeklődést igényel, ha nincs drámai esemény, nem vágják az arcunkba. Kikerülhető.
A változást jól jelzik a tévécsatornák külpolitikai műsorai. Ebben a témában természetesen a köztelevízió rendelkezik a legtöbb lehetőséggel. A késő esti órákban jelentkezik is naponta a csaknem félórás Világhíradó az M1-en. Ez elegendő is lenne a néző megfelelő tájékoztatásához. Két dolog azonban némileg gátolja a lehetőségek kiaknázását. Az egyik, hogy az adás túlzottan ragaszkodik a híradós szerkezethez. Miközben külpolitikai hírek természetesen helyet kapnak a napi Híradók kiadásaiban, és háttérbeszélgetésekre is sor kerül egy-egy fontosnak ítélt téma kapcsán. A Világhíradó ehhez képest nem nyújt szinte semmilyen pluszt, nem használja ki, hogy ez a félóra a külpolitikáé. Körbe lehetne jobban járni egy kiemelt eseményt, vagy éppen tágítani a látóhatárt, kitekinteni Ázsia, Afrika kevésbé ismert régióiba, konfliktusaiba. A másik probléma pedig a köztévé politikai átszínezettsége. A Világhíradóban ez enyhébben jelentkezik, de azért a nemzetközi jobboldal megkapja a simogatást – lásd Meloni győzelmének tálalását –, míg a liberális vezetésű országokból áradnak a téves döntéseknek, így például az Oroszországgal szembeni szankcióknak köszönhető nehézségek.
A kisebb hírcsatornák heti tematikus műsorokban tehetnek csak hozzá valamit a témakör tárgyalásához. Ezek meg is születtek, de a rájuk szánt 20 perc nagyon kevés idő. Csupán arra elegendő, hogy rövid összegzést kapjunk, mik is voltak az adott héten a világpolitika legjelentősebb történései. Az ATV Heti Világhíradója szombat esténként jelentkezik. Az ATV Híradó előtt, amelyben olykor esetleg még több is lehet a külpolitika. Akár időpazarlásnak (vagy időkitöltésnek?) is érezhetnénk ezt a kitűnő szerkesztőkkel és műsorvezetőkkel rendelkező csatornától. Egész héten szakértőket faggatnak, próbálnak a felszín alá kaparni, érthetetlen hát, miért nem vállalkoznak egy tartalmas, legalább egyórás heti külpolitikai program elkészítésére, ha már külön adásidőt szentelnek a témakörnek. De a Hír TV esetében is feltehetjük ugyanezt a kérdést. A vasárnapi Európai Híradóban jóval több rejlik egy szimpla magazinnál. A műsor szemléletmódján is jó lenne persze változtatni, de ez „másik oldalról” aligha lehetséges. Ezért bizonyára egy fajsúlyosabb programot sem néznénk, amíg minden kérdést – igaz, visszafogott hangnemben – a magyar kormányzati aktuálpolitika sirámai, propagandisztikus fordulatai felől közelítenek meg. És ezzel el is érkeztünk a hangsúlyos, tartalmas, elemző külpolitikai tájékoztatás jelentőségéhez. A mi országunknak nincs komoly hatalma, jobb hát, ha minél többet tudunk, milyen külső erőterek befolyásolják fejlődését. Meg egyébként is érdekes, hogyan mozog a nagyvilág.
