Inflációs megélhetési válság van. Nem kell a statisztikai adatokat böngészni, elegendő bemenni egy élelmiszerboltba, hogy érzékeljük, mekkora mértékben s milyen sűrűn emelkednek a fogyasztói árak. Eközben a kormány és az őt szolgáló közmédia naponta azt harsogja, hogy nem lesz megszorítás, megvédjük a családokat, csupán a „rezsicsökkentés csökkentésére” kerül sor.
A „megszorítás” kifejezés politikai termék: azt sugallja, hogy a kormány a költségvetési egyensúly helyreállításának terheit a lakosságra hárítja. A terheket így is, úgy is a lakosság viseli. A kérdés csak az, hogy ezt közvetlenül, jól láthatóan a fogyasztói árak, illetve a lakossági adók emelésével valósítják meg, vagy közvetve, amikor a termelő szektor, a vállalkozások terheit növelik, azok pedig áremeléssel – ha megtehetik, és általában megtehetik – továbbhárítják a fogyasztókra, a lakosságra, és/vagy visszafogják a beruházásaikat és/vagy elbocsátanak munkavállalókat. Ami nem mellékesen kiváló táptalaja a korrupciós technikák terjedésének. Valójában arról kellene beszélni, hogy az egyensúly megbomlása miért következett be, s ha már így alakult, hogyan kívánják azt helyreállítani.
A költségvetési egyensúly megbomlása jelentős mértékben a kormány bűne. A költségvetési törvény nemzeti hatáskör. Igaz, hogy a járvány, majd az ukrajnai háború is kedvezőtlenül érintette a gazdaság növekedését, illetve a költségvetést. Nem mindegy azonban, hogy egy-egy gazdasági sokk milyen állapotban éri a gazdaságot.
A sakkban egy rossz lépés következményeként beszélnek a „gyengeségek tovaterjedéséről”. A rossz lépés 2017-ben következett be; azóta a kormány és a jegybank együttes erővel túlfűtötte a gazdaságot költségvetési, jövedelempolitikai és monetáris téren egyaránt. Ezzel elszabadította az inflációt. Majd 2021-22-ben a választási osztogatással tovább gyengítette a gazdaságot.
Az erőltetett növekedésre rossz szerkezetben került sor. Az Orbán-rendszer magának – saját oligarchái hasznára, stadionépítésre, külföldi sportegyesületek támogatására, propagandára stb. – fejlesztett, nem az ország javára. A fejlesztések megtérülése nem várható, vagy kétséges. Hosszabb távon viszont ennél is aggasztóbb, hogy elmaradtak azok a fejlesztések, reformok, amelyek pl. az egészségügy vagy az oktatás, a környezet vagy az informatika megújítását szolgálnák, miközben az ágazatok munkaerőmegtartó-képessége folyamatosan gyengült. Semmit nem tettek az ország energiafüggőségének csökkentéséért. Az egyensúlyromlást a számok is egyre inkább mutatják: a fizetési mérleg 2016. évi 5209 millió eurós többlete 2018-ra 216 millióra csökkent, hogy aztán 2019-re 1018 millió eurós deficitbe forduljon át, s a mérleg 2020-ra már 1558 millió eurós hiányt mutatott a KSH szerint. A romlás tehát nem a Coviddal kezdődött.
A gazdasági egyensúly meggyengülését a fogyasztói árak alakulása is jelezte, amelyek 2015 óta folyamatosan emelkednek: 2015-ben a fogyasztói árak még 0,1 százalékkal csökkentek, majd fokozatos növekedéssel 2019-re már 3,4 százalékkal emelkedtek. És ez még nem a vége! A pandémia kitörése előtt, 2020 januárjában az infláció már 4,7 százalék volt, 2021-ben pedig 5,1 százalékos. Még nem volt háború, amikor közvetlenül a háború kitörése előtt az infláció 2022 februárjában 7,9 százalékra szökött fel. 2022 első hét hónapjában pedig átlagosan elérte a 10 százalékot, miközben a júliusi árindex 13,7 százalékkal haladta meg az előző év júliusának mértékét. Az átmeneti hatásokat nem tartalmazó, vagyis a középtávú folyamatokat jobban jelző maginfláció júliusban 16,7 százalékra ugrott. Ezen belül 2021 júliusához képest az élelmiszerárak 27 százalékkal emelkedtek. Emellett az eurózóna országaiban a júliusi átlagos infláció 8,9 százalék, miközben az energiaárak csaknem 40 százalékkal emelkedtek, de a maginfláció csak 3,9 százalékos!
Az infláció fontos meghatározója a Ft/euró árfolyam. 2010-ben az MNB által kimutatott átlagos középárfolyam 269,33 Ft volt. 2016-ra ez az érték 314,80 Ft-ra, 2019-re 319,99 Ft-ra romlott; majd 2021-ben 359,05 Ft-os átlagot regisztráltak. A háború kitörése előtti napon, 2022. február 23-án 356,55 Ft-ba került 1 euró, napjainkban pedig 400 Ft körül ingadozik. A forint árfolyamának romlása az importon keresztül ugyancsak jelentős tényezője az infláció emelkedésének. Éppen ezért érthetetlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2016-tól tartósan alacsony kamatlábat határozott meg, és csak 2021 második felében kezdte a kamatokat növelni, valójában azonban továbbra is negatív reálkamattal operált. Mindezt tetézte az ukrajnai háború, különösen az energiaárak drámai emelkedése, ami tartós árfolyam-romlást, illetve az infláció gyorsulását hozta magával. A hazai „hozzájárulást” a romló árfolyamhoz érzékletesen mutatja, hogy a forint árfolyama jóval nagyobb mértékben romlott, mint a cseh, a lengyel, a román vagy a horvát devizáé.
A keresetek 2016 óta bekövetkezett két számjegyű, a termelékenység javulását (2 százalék) jóval meghaladó növekedése – akármennyire is találkozott a közvélemény támogatásával, ráadásul a növekvő elvándorlás és az emiatt is keletkező, egyre súlyosabb munkaerőhiány ki is kényszerítette az emeléseket – ugyancsak hozzájárult költségoldalról az infláció felerősödéséhez.
Láthatjuk tehát, hogy a gazdasági mutatók romlása nem előzmény nélküli, nem magyarázható csupán a járvány és a háború következményeként. Ami pedig az uniós támogatások elmaradását illeti, az EU egyértelműen a jogállami hiányosságokat, a jelentős állami korrupciót nevezte meg okként. Ennek felszámolása pedig koránt sem tűnik egyszerűnek, mivel ezzel a NER alapjait jelentő intézményeket kellene átalakítani.
A megnövekvő infláció jelentős terheket ró a lakosságra, fokozza a bizonytalanságot, vagyis politikailag is veszélyes a Fidesz számára. A kormány nem is nézte tétlenül a gazdasági folyamatok romlását: számos intézkedéssel próbálta a költségvetési egyensúlyt javítani, illetve az inflációt megfogni. Mintegy 1150 milliárd forintot kitevő beruházást halasztanak el 2 év alatt, valamint bevezették az ún. extraprofitadót, amely közgazdaságilag értelmezhetetlen, nem normatív, és sérti a versenyszabályokat. Viszont komoly bevételekhez juttatja az államot.
A válságkezelésnek hitelesnek, gazdaságilag észszerűnek és társadalmilag szociálisnak kell lennie. A négy fontosabb kormányzati intézkedés hiteltelen, észszerűtlen és antiszociális. Először hat alapvetőnek nyilvánított élelmiszer árának az emelését tiltották meg: ezeknek a termékeknek az ára nem haladhatja meg a 2021. október 15-i mértéket. A központi árszabályozás észszerűtlensége és antiszociális volta a Kádár-korból jól ismert: eltorzítja az ár- és áruszerkezetet, hiányt okoz, pazarlásra ösztönöz, mivel a fogyasztók nem alkalmazkodnak a megváltozott helyzethez (árhoz) pl. takarékossággal, illetve vagy az eladók számára okoz gazdasági veszteséget, vagy a költségvetést kényszeríti rá az eladók veszteségeinek kompenzálására. 1990 előtt azt is megtanultuk, hogy a rögzített ár a többet fogyasztó jómódúaknak kedvez, akik így több támogatáshoz jutnak. Ez az intézkedés teljesen hatástalan maradt, hiszen az árstop – különösen a nagy élelmiszerláncoknál – a többi termék árának az emelésével egyszerűen ellensúlyozható. Az élelmiszerárak robbanásszerű emelkedése, amely különösen sújtja az alacsony jövedelműeket, ekkor következett be.
A benzin árának rögzítése 480 Ft/literben – antiszociális módon – nem különbözteti meg a magas és az alacsony jövedelmű, kisebb vagy nagyobb autót használó fogyasztókat, ugyanakkor rendkívül hátrányos a benzinkutak tulajdonosai számára, különösen a kis forgalmú kutaknál.
A kata rajtaütésszerű módosítása egyik pillanatról a másikra sodort számos vállalkozót nehéz (lehetetlen?) helyzetbe. A „rezsiköltség csökkentésének a csökkentése” nemcsak szakszerűtlen és átláthatatlan, hanem szociálisan végiggondolatlan: olyan energiaszámlákat vetít előre, amelynek következményei egyelőre beláthatatlanok. A magyar kormány azzal dicsekszik, hogy a magyar rezsiköltségek a legalacsonyabbak az EU-ban: „Európában egyedül a magyar kormány védi erős árkorlátozással a családokat az elszabaduló energiaáraktól” – olvashattuk a kabinet nyilatkozatát július 21-én a kormany.hu-n. „A rezsicsökkentést Európában egyedüli módon fenntartjuk…” – áll a Fidesz-frakció július 23-i közleményében. Indokolják mindezt a gáz- és a villamosenergia árának hazai alakulásával. Ezzel szemben a lakossági energia terheinek mérséklésére az Európai Unió valamennyi tagállama számos intézkedést hozott: a kiskereskedelmi árak szabályozásához a tagállamok harmada nyúlt hozzá, ugyanakkor a 27-ből 24 tagállam támogatja a rászorulókat, és több mint kétharmaduk adócsökkentéssel is élt. Vagyis a fő tendencia a rászorulók segítése jövedelemmel, ami sokkal piackonformabb megoldás. Ezt kellene tennünk nekünk is! Sajnálatos módon ez a kormány gondolkodásától teljesen idegen.
Hogyan foglalhatók össze ezek a kormányzati intézkedések?
Nem szociálisak. Nem arra irányul a válság kezelése, hogy a leginkább érintett társadalmi csoportokat, a hátrányos helyzetű, alacsony jövedelmű alsó és alsó középosztálybeli családokat segítse egy normatív, átlátható, kiszámítható rendszeren keresztül az élelmiszer-, rezsi- és gyógyszerigényeik kielégítésében, hanem fenntartja, sőt növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Nem piacgazdaságiak. A gazdasági hatékonyság szabályait figyelmen kívül hagyják. Egy piacgazdaságban senkitől nem várható el veszteséges gazdálkodás, a versenyszférától pedig idegen az árak központi korlátozása. Mindez nem jelenti azt, hogy egy kormánynak tétlenül kell néznie, ha a piaci helyzet alakulása a vállalkozások és/vagy a lakosság számára jelentős érdeksérelmet okoz. Nem mindegy azonban, hogyan teszi. A magyar kormány nem javítja, hanem rontja a piac szerkezetét. Nem jövőt épít, hanem rombol.
Nem kormányzóképes. Valamennyi intézkedés improvizált, nem előzte meg semmilyen előzetes egyeztetés. Hogy ezzel a maguk által hozott törvényeket naponta megsértik, már sokszor leírtuk. A jogalkotók nem tudhatnak mindent, nem várható el, hogy minden, esetleg csak ritkán előforduló, de mégis szabályozásra szoruló esetre gondoljanak. Nem véletlen, hogy az ad hoc készített jogszabályokban sok a hiba, illetve gyakran a végrehajtást megnehezítő vagy akár lehetetlenné tevő hiányosságok (szabályozatlanságok) hozzák nehéz helyzetbe a jogalkalmazókat. Nem meglepő, hogy e jogszabályok gyakran módosításra szorulnak. Pedig a jogszabályok egyeztetése a kormánynak is érdeke lenne. Az egyeztetés során ugyanis mintegy modellezzük az intézkedés várható hatásait: kiderülhetnek nem kívánt következmények, hiányosságok, megelőzhetők későbbi konfliktusok, sőt akár meg lehet győzni az érdekképviseleteket, illetve a lakosságot az intézkedés indokoltságáról. Az egyeztetés a kormányzati szándékok, illetve a jogszabály tartalmának alaposabb megértését is elősegíti. A kata-szabályozás tökéletlensége állatorvosi lóként illusztrálja a kormányzati munka minőségét.
Sajnos, ezeket a hibákat a nemzetközi piac is látja, és a forintárfolyamon keresztül „beárazza”. A gazdaság-, a költségvetési és a jegybanki politikát nem tartják hitelesnek, nem bíznak az intézkedések hatásosságában, ami azért is baj, mert a modern gazdaság átfogó, kifinomult együttműködésekre épül. Ha nincs bizalom – pl. azért, mert nincs jogbiztonság, ha az EU úgy gondolja, hogy ellopják a pénzét –, a befektetők kétszer is meggondolják, hogy ide fektessenek be, illetve hatalmas kedvezményekkel kell őket idecsábítani.
A rossz, nem szakszerű kormányzás nem okoz feltétlenül azonnal bajt. Azt is láthatjuk, hogy kommunikációval sok probléma eltakarható. A rezsiköltségek várható őszi emelkedése, a hirtelen szembejövő valóság és az ettől eltérő kormányzati kommunikáció azonban rávilágíthat arra, hogy a gyengeségek tovaterjedése nemcsak a sakkra igaz.
