Újságíróként a rendszerváltás után a noteszunkba, később a telefonunkba írtuk a hivatalvezetők, kórház- és iskolaigazgatók, tiszti főorvosok és színidirektorok, polgármesterek telefonszámát. Ha kérdésünk volt, akkor a közérdek lehetővé tette, hogy a közhivatal vezetőjére bármikor rácsörögjünk, és megkapjuk a hírértékű, az olvasó eligazodását segítő információt. A közhivatal-vezetőt pedig a szakmai becsülete és vezetői felelőssége felhatalmazta a beszélgetésre. „Dúlt a demokrácia, lába sem érte a földet.” Aztán eljött 2011, az orbáni központosítás éve. Beszél összevissza mindenki, miközben a Fidesz-központ is megmondhatná a tutit. Nem sokkal később a kormányhivatal sajtósa nem engedélyezte, hogy a tiszti főorvos tájékoztasson a kórházi Streptococcus-esetekről, gyalogoljon csak bele a halandó a bacilusokba. A gyermekotthon munkatársának megtiltották, hogy beszéljen az adakozásból épített konyháról. Egy megindító, jó hírről! Mára eljutottunk oda, hogy a minisztériumi honlapok, amelyek korábban közügyeknek voltak fenntartva, nem minden ok nélkül, szívfájdalom nélkül pártpolitizálnak. Behálózta, megrontotta a hivatalokat az állampártiság, a mégoly tisztes szakmaiságot a szolgalelkűség és a megfelelésvágy. Kivételeket még nem láttunk éhségsztrájkolni vagy barikádot építeni sehol.
A Transparency International Magyarország számos ügyben perelte az államot és szerveit közadatokért. Ligeti Miklós jogi igazgató szerint
ha Magyarországot önmagához mérjük – ami helyes, mert minden országnak saját maga a zsinórmértéke –, akkor az információszabadság helyzete rendkívül rossz.
„A kormány 2012–13 óta különböző hullámokban masszív támadási kísérleteket hajt végre a közérdekű adatok megismerhetősége ellen. A költségtérítés és néhány hasonló gumiszabály formájában 2015–16-ra találták meg azt a hatékony eszközt, ami még lejjebb csavarta az információszabadság mutatóját. De nem 2012-ben kezdett rosszra fordulni a helyzet: nem az történt, hogy jöttek a gonosz fideszesek, és vérbakancsukkal megtiporták az információszabadság szűzi fehér ruháját. Az állam és a különböző közpénzhasználó szervezetek harminc éve titkolóznak.”
Pedig az 1992–1995 között kialakított szabályozás – idézi a hőskort Ligeti Miklós – az adatvédelmi törvénnyel és az első szakombudsmannal, Majtényi Lászlóval a maga idején az európai élvonalba tartozott. A felívelő szakasz első hulláma 2003-ig tartott, amikor az üvegzseb-szabályozás korlátok közé szorította az üzleti titokra hivatkozást az állami pénzek körében. A harmadik nagy csomópont az Alaptörvény, amely alkotmányi szintre emelte a közpénzek általános nyilvánosságát és a nemzeti vagyon átláthatóságának a követelményét, és 2012-ben megszületett az új információszabadság-törvény is. „A helyzet tíz évvel ezelőtt még inkább felemás volt, mint egyértelműen nyilvánosságellenes a kormányzat részéről – emlékszik Ligeti. – Felszámolták ugyan a közadatvédelmi ombudsman intézményét, és a helyébe a lényegében a miniszterelnök által kiválasztott vezető irányítása alatt álló hivatalt hoztak létre, de a közpénzek nyilvánosságát előíró erős alkotmányi szabályoknak köszönhetően lehetett megállapítani, hogy a Közgép Simicska Lajos érdekeltsége. A korábbi szabályok alapján ezt vagy a Vegyépszer hátterét nem kellett volna nyilvánosságra hozni.”
Az említett európai élvonal azonban csak a szabályozásra vonatkozik, de nem a gyakorlatra. A nagyfokú függetlenséggel és magas szintű integritással jellemezhető intézményrendszer őrködött ugyan a szabályozás fölött, de Majtényi László és első ombudsmani ciklusa idején Péterfalvi Attila megszólalásai pusztába kiáltott szavak maradtak. „2013-ban kiderült, hogy még annyi szabadságról sincs szó ebben a körben, mint ami a Strasbourg–Brüsszel–Párizs vonatúton megírt Alaptörvénybe bekerült.
Több hullámban jöttek a törvénymódosító elképzelések: a számlaszintűnek nevezett adatkérés megtiltása, az üzleti titok hatókörének újbóli kiterjesztése, majd az adatokért cserébe elkérhető munkaerő-költségtérítés megállapítása.
Mindeközben, bár a menekülteket és a melegközösségeket célkeresztbe állító állami gyűlöletkampányok zajában ma már kevesen emlékeznek rá, jelentős érzelmi-retorikai kampány zajlott az információszabadság ellen. A kormány bedobta a visszaélésszerű adatigénylő fogalmát, ami annak a törekvésnek a lejáratása, hogy a civil társadalom és a média kontroll alatt tartsa az államhatalom működését, a közpénzek felhasználását. Két migránsozás és három buzizás között ma már persze senki nem gondolja, hogy a visszaélésszerű adatigénylő lenne a legdurvább kormányzati szókészlet.”
Nyomás a Kúrián
Az Alkotmánybíróság az információszabadság egyik legfontosabb aktora volt a ’90-es évektől. Már 1992-ben megállapította, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága a véleményszabadság gyakorlásának igen fontos összetevője, hiszen jogunk van a tájékozott véleményhez, emeli ki Ligeti Miklós. „Az sem igaz, hogy 2010-et követően, amikor megkezdődött az Alkotmánybíróság elfoglalása, azonnal a visszájára fordult volna a helyzet. Bár születnek nagyon megkérdőjelezhető alkotmánybírósági döntések – átment Paks II. titkosítása és a költségtérítés kiterjesztése a közfeladatot ellátó szervek munkaerőköltségére –, de az alappilléreket életben tartja az AB.”
A Transparency jogi igazgatója szerint
az a kérdés, hogy a Kúria meddig tart ki az információszabadság fenntartása érdekében korábban kialakított elkötelezettsége mellett.
„Szeptember végén olyan kérdésekben kell ítéletet hozniuk, mint a 35 éves autópálya- és hulladékkoncessziók ügye, és a Rogán Antal harmadik apósához köthető cég földügyi uniós támogatásainak az ügye is a legfelső bírói fórum verdiktjére vár. Meglátjuk – tekint várakozással az ősz elé a jogász –, a Kúria megváltoztatja-e a korábbi standardot, amivel általában a közadatigénylők javára értelmezte a jogi előírásokat.”Mindemellett a kormányzati repertoárnak változatlanul részét képezik azok az egyedi alkalmakra szabott törvénymódosítások, amelyek rombolják a közérdekű adatok megismerhetőségét. Paks II. és a Budapest–Belgrád vasútvonal titkosítására külön törvény van, és a Transparency nagy taoper-győzelmei után az adótitok fogalmát is úgy írták át, hogy ne lehessen többé megismerni ezeknek a pénzeknek a részleteit. „Több fronton is nyomul a hatalom, de ezek a törekvések mindaddig sikertelenek maradnak, ameddig a bíróságok ellenállnak a kormány akaratának. Úgy néz ki azonban, hogy a Kúria minden eddiginél nagyobb és közvetlenebb nyomás alatt van, nyilván nem elválaszthatatlanul Varga Zs. András főbíróvá választásától.”
A kormány, a hatalom birtokosai, a közpénzhasználó szervezetek legtöbbször késleltető hadműveleteket hajtanak végre. Tudják, hogy ha perre kell menniük, veszítenek, de nekik már az győzelemmel ér fel, ha időt nyernek. „Így jártunk az utolsó taoperünkkel, ahol 8-9 év szabálytalanságvizsgálati iratait kértük ki az Emmitől. Idén kaptuk meg. Már magunk sem emlékszünk, mi volt a spur, amin elindultunk 2018-ban” – érzékelteti az időfaktor jelentőségét Ligeti. A Transparency sikerrel perelte a Gyógyszerészeti Intézetet az orosz és a kínai vakcinák ügyében, de az adat 2021 karácsonyakor került ki „kitakarásokkal gyalázottan”. Ha az adatok akkor nyilvánosságra kerülnek, amikor a 2021. év elején kértük azokat, még meg kellett volna rengesse a hatalmat, hogy tudta: a kínai készítmény hatástalan az idős generációknál, mégis bevásárolt belőle.
Vélemény adatalapon
Ugyan a Magyar Helsinki Bizottság működésének fókuszában nem az információszabadság áll, de nemegyszer kellett közadat-nyilvánosság miatt jogi eljárást kezdeményezniük. „Annak ellenére, hogy Magyarországon romlott az információszabadság helyzete az elmúlt évtizedben, a jogi hátteret és a gyakorlatot tekintve uniós összehasonlításban ez még mindig nem egy rossz szabályozás. Kifejezetten közérdekűadat-párti. Ha van olyan terület, ahol az Alkotmánybíróság működése alkotmánybíráskodásnak nevezhető és progresszívnek, akkor a közérdekű adatok nyilvánossága kapcsán született döntések nagy része idesorolható. Tucatnyi más területre ez nem mondható el” – mondja Tóth Balázs, a Helsinki Bizottság jogásza.
Az emberi jogok védelmére alapított egyesület 2016-ban ötéves pereskedés után nagy sikert ért el az Emberi Jogok Európai Bíróságán. „A 2011-ben indított ügy azért érdekes és jogtörténeti jelentőségű, mert akkor mondta ki először a Strasbourgi Bíróság Nagykamarája – vagyis a 17 bíróból álló legfelsőbb fóruma, ahová az ügyeknek talán egy ezreléke jut el –, hogy a szólásszabadsághoz való jog védi a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot. Ez ugyan nincs nevesítve az egyezményben, de a mi érvelésünk szerint a szólásszabadságnak, a közéleti kérdésekben való megnyilvánulásnak feltétele a közérdekű adatok nyilvánossága. Ha nem ismerhetjük meg ezeket, akkor nem tudunk róluk vitatkozni sem.”
A Helsinki Bizottság a Covid-járvány idején a kórházi ágyszám-felszabadítás adatait kérte hiába.
Pereltek. „Az első hullám idején sok beteget egyik napról a másikra tettek ki az intézményből, akár halálos, utolsó stádiumos rákosként. Még egy fájdalomcsillapítót sem kaptak. Nem egy közülük nagy szenvedések között meghalt. Nekünk is volt ilyen ügyfelünk. Azt szerettük volna megtudni, milyen szempontok alapján szabadították föl az ágyakat. A pert megnyertük, az adatokat megkaptuk. A mégoly jogszerű, átláthatóság- és demokráciabarát sztenderdeknek megfelelő bírói gyakorlat sem számít olyan adatok esetében, amelyek az adott pillanatban kellenek, és nem másfél vagy három évvel később.”
A vihart kavart – ám az ellenállásra tekintettel 2019-ben végül elodázott – közigazgatási különbíróságok felállításának folyamatába is betekintést kért a Helsinki. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) akkor még Handó Tünde elnökletével kezdetben nem fogadta jól a testület ötletét, amely részint a – kormány számára kínos perceket okozó – választási és közbeszerzési ügyeket delegálta volna az új bírósági szervezet hatáskörébe. Később mégis megváltozott az OBH véleménye. Kikérték, hogy a törvényszékek elnökei a jogalkotást segítendő miként vélekedtek a tervezetről, amely a bírói kinevezésekről is rendelkezett. Másodfokon megnyerték a pert, de a Kúria – Tóth Balázs szerint drámaian rossz – ítéletével végül elbukták. Jelenleg az AB előtt van az ügy. „Ha úgy alakul, ismét Strasbourgban tesszük föl a kérdést: jogunk van-e megismerni a szólásszabadság jegyében a jogalkotásnak ezt a szakaszát, avagy nincs?”
Trükkök és cselek
Az Átlátszó oknyomozó portál nap nap után pereskedik közadatokért. „Az alaptörvényi és a törvényi szinten kifejezetten progresszív az információszabadság hazai szabályozása, a követelményszint még magasabb is, mint az európai sztenderd. A jogállamisági eljárás hibalistáján sincs rajta ez a terület. Ha az embernek van másfél éve egy bírósági eljárásra, akkor megszerezheti a közérdeklődésre számot tartó adatok döntő többségét – mondja Sepsi Tibor ügyvéd, alkotmányjogász, aki az Átlátszót képviseli az adatnyilvánosság-ügyekben. – Az adatkezelők finoman szólva sem proaktívak, gyakran a minimumot sem sikerül teljesíteniük, ellenben különféle trükkökkel próbálják kicselezni a törvényi szabályokat.”
A garanciarendszer fejlesztéséhez az Alaptörvény nagyban hozzájárult, a közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok nyilvánosságát külön is kimondó 39. cikk (2) bekezdése az Alkotmánybíróság döntéseinek is köszönhetően közvetlenül érvényesül a bírói gyakorlatban. „Erre támaszkodva tudott az Átlátszó is olyan ügyeket nyerni, mint például az MVM Zrt. és leányvállalatai elleni adatperei, vagy legfrissebben az Alföldi Nyomda megvételével és a Viresol állami támogatásával kapcsolatos adatok kiadása” – hoz példákat Sepsi Tibor.
– Mindebből azonban nem következik, hogy az adatkezelők, tisztelet a kivételnek, önként rendelkezésre is bocsátják ezeket az információkat.
Ezt a helyzetet rontotta az adatigénylések teljesítéséhez megállapított költségtérítésekkel kapcsolatos visszaélések elharapózása, vagy éppen az állandósult rendkívüli jogrendünk, vagyis az adatkiadási határidő veszélyhelyzeti kormányrendeletbe foglalt, kétszer 45 napos meghosszabbítási lehetősége. Ezt is gyakran önkényesen, a jogszabály deklarált céljával ellentétesen alkalmazzák az adatkezelők. Az adatnyilvánossági ügyekben máig progresszív irányt követő Alkotmánybíróság ezt a gyakorlatot igyekezett visszaverni: utólagos normakontroll-indítványra alkotmányossági követelményként rögzítették, hogy a veszélyhelyzetre alapozott határidő-hosszabbítást nem lehet bemondásra alkalmazni.”
Sepsi szerint vannak olyan adatkezelők is, amelyek kiadják a kért adatot határidőben, például, ha az adott tárgykörben korábban már vesztettek pert. Sok helyen akkor sem akadékoskodnak, ha egyértelmű a helyzet, és nincs kockázata az adatkiadásnak, mert mondjuk egy egyébként is nyilvános közbeszerzési eljárás után kötött szerződésről van szó. „A valóban nem egyértelmű jogi megítélésű ügyekben egyáltalán nem bűn, hogy az adatkezelők végigviszik a jogi eljárást. Vannak emellett olyan esetek, amikor az adatkezelő tartalmi mérlegelés alapján veszélyesnek találja a témát, és úgy látja, egy esetleges pervesztés is belefér, hiszen addigra talán elalszik az ügy. A legtöbb megtagadásnál azonban a választ előkészítő hivatalnok, mondjuk az önkormányzat jegyzője vagy a minisztériumi főosztályvezető úgy ítéli meg, hogy még mindig abból lehet kisebb baj, ha a legkisebb kétség esetén sem adnak ki egy adatot. Emögött természetesen lehetnek a demokratikus kultúra általánosabb hiányosságai is, a jogsértések következményeinek elmaradására vonatkozó tapasztalatoktól a bizalomhiányig.”
A jogász ehhez a korrektség jegyében azt is hozzáteszi: a központi közigazgatásban sok adatkezelő ma már komolyan veszi az adatpereket: nemcsak az alátámasztás nélküli jogi érveket ismételgetik a bíróságon, bízva abban, hogy valamilyen formai ok miatt sikerrel járnak, hanem megpróbálják érdemi bírósági döntésig juttatni az ügyeket. Ennek fontos jele, hogy egyre több perben terjesztik elő zárt bizonyítékként – anélkül, hogy az adatigénylő felperes megismerhetné – a kért adatokat, dokumentumokat. Így a bíróság a vita tárgyát képező adatok ismeretében döntheti el az ügyet.
Lepattanhat a hatóság is
Péterfalvi Attila, az információszabadság hatóság (NAIH) elnöke kérdésünkre nem osztályozta le az Orbán-rezsimet és a közpénzjelleget módszeresen elveszejtő kormányzást. Legutolsó éves beszámolójukban jelezték, az adatkezelők jogkövető magatartásra való felszólítása olykor sajnos eredménytelen marad. Ez utóbbi problémára is megoldást keresnek egy átfogó, kiemelt uniós támogatású kutatási projektben. Az adatigénylések nagy része tavaly a pandémiára vonatkozott, de futottak az olyan „slágertémák” is, mint az állami vezetők utazásának vagy a közpénzből rendezett kiállításoknak a költsége. Sokszor előfordul, hogy a közérdeklődésre számot tartó ügyekben az adatot kezelő közfeladatot ellátó szerv azonosítása is nehézségekbe ütközik. Egy ügyben a megkeresett szervezet a hatóság részére sem továbbította a kért adatokat, mondván, a NAIH nem jogosult azt megismerni.”
Péterfalvi: „vannak gondok és hiányosságok"
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) következetes gyakorlata szerint alapvető társadalmi elvárás, hogy a polgárok közössége ellenőrizze a közpénzek és a nemzeti vagyon felhasználását – erősítette meg határozott, és mind a döntéshozók, mind a jogállamiságot vizsgáló szervezetek előtt többször kifejtett álláspontját Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke. „A közpénzek fogalma alá tartozónak lehet tekinteni azokat a forrásokat és ezek felhasználását is, amelyek végső soron az államháztartásból erednek és állami feladat ellátására szolgálnak. A közpénzek kezelésének felügyeletét ezért az alkotmányos kontrollmechanizmusok mellett az információszabadság érvényre juttatása is szolgálja. A közérdekű és közérdekből nyilvános adatoknak a sajtó, a civil szervezetek, illetve a társadalom tagjai számára biztosított megismerhetősége és terjesztésének lehetősége így mindenkor a demokratikus jogállam egyik legfontosabb értéke és egyben célja is.”
A jogszabályokról elmondta: az Alkotmánybíróság a 3026/2015. (II. 9.) AB határozatában elvi éllel kimondta, hogy „az Alaptörvény 39. § cikk (2) bekezdéséből egyértelműen következik, hogy a közérdekű adatszolgáltatás kötelezettsége nem függvénye annak, hogy az adott szervezet milyen szervtípusba tartozik, milyen tulajdonban van, milyen tevékenységet folytat – a közérdekű adatszolgáltatásra irányuló kötelezettséget megteremti az a tény, hogy a szervezet közérdekű adatot birtokol.
Péterfalvi szerint az információszabadsághoz való jog gyakorlati érvényesülésében vannak gondok és hiányosságok, de a magyar szabályozás nemzetközi mérésekben és összehasonlításokban is jó színvonalúnak mondható. Működnek azok a kontroll mechanizmusok – felügyeleti szervhez fordulás lehetősége/NAIH vizsgálat, bírósági jogérvényesítés –, melyekkel a joggyakorlás kikényszeríthető. „Természetesen az »időfaktor«, az információ frissességéhez kötődő érték utólagos korrekció esetén sérül, ezért is fontos a proaktivitás irányába történő elmozdulás, vagyis az elektronikus információszabadság megerősítése és kikényszeríthetősége” – mondta az elnök.
