A kasszasikerre méltán számító, romantikus – dokumentumfilm jellegét is megőrző – hollywoodi film készülhet a magyar gyermekvédelemről. A forgatókönyvhöz kötődő jogok könyvformában való kiadását már lekötötték, de a filmre adaptálás jogáról még tárgyalnak az amerikai producerek.
A forgatókönyv azonos időben mutatja be ugyanazt a történetet egy, a film utolsó jelenetéig titkolt államban, és egy kis, de a jogállamisági viták középpontjában álló országban: a mai Magyarországon. Az állandó szereplők is azonosak: egy gyámügyi- és egy kormányhivatali előadó, egy gyermekvédelmi nyomozó, egy ügyész, egy-egy, a különböző bírói szinteken ítélkező bíró – egészen a legfelső bírói fórumig.
A párhuzamos történetben éppen képviselői vita folyik a két parlamentben a „gyermekvédelmi törvény” szükséges korszerűsítéséről, miközben a történet folyamatosan váltva a képeket, azonos időben mutatja be, amint a munkaidejük végén járó állandó szereplők éppen a nap folyamán beérkezett új ügyeket tartalmazó dossziéik utolsó iratához érnek, hogy az utolsó ügyben is döntsenek annak további sorsáról. Épp az utolsó beadvány következne, amikor csörög a telefon, a család érdeklődik, hogy mikor érnek haza. Megfeledkezve az utolsó iratról, azt válaszolják, hogy indulnak, mára végeztek. Az ajtóban látják, hogy a dosszié még nyitva van, ezért be akarják csukni, de meglátják benne az utolsó, még döntésre váró kérelmet.
Először úgy gondolják, hogy reggel majd ezzel kezdik, de azért belepillantanak. A segítségkérő beadványt egy édesanya küldte egy kisvárosból, amelynek az első érdemi mondata így kezdődik: "A három kiskorú gyermekem veszélyben van!"
Az ekkor még fel nem fedett országban a gyermekek védelméért felelős tisztségviselők sorra leveszik kabátjukat, felhívják a családjaikat, hogy várhatóan csak későn fognak hazaérni, és mindannyian visszaülnek az asztalukhoz, ahol többször is átolvassák a beadványt, hogy még aznap este el tudják dönteni, hogy akár csak a nem kizárt szinten is, de a három kiskorú gyermek veszélyeztetve van-e, vagy sem. Ha igen, akkor ennek a napnak számukra csak akkor lesz vége, amikor a közvetlen veszélyt elhárították, mert hasonlóan az életet mentő orvosokhoz, ezt vállalták a hivatásukkal. Azt, hogy másként cselekedjenek, el sem tudják képzelni.
A film visszavált a parlamenti vitákra. A még nem ismert ország parlamentjében éles vita folyik, kell-e törvényben rögzíteni azt, hogy a gyermek veszélyeztetése esetén a döntéshozóknak a döntést azonnal megkezdett folyamatos ülésen kell meghozniuk. A kormánypárti képviselők szerint szükségtelen, mert ez a napi gyakorlat. Az ellenzék szerint viszont szükséges, mert jöhet más világ, és a gyermekek védelme fontosabb, mint például a választási eredmények gyors kihirdetése, és ott ezt törvény is rögzíti.
Majd átvált a kép a mai magyar parlament éles hangú, egymást szidalmazó képviselői vitájára. A kormánypárti képviselők éles hangon ítélik el ellenzéki képviselőtársaikat, mert nem akarják törvényben előírni, hogy a bölcsődékben és az óvodákban nem lehet a gyerekeknek előadást tartani arról, hogy a fiúk, ha lányok szeretnének lenni – vagy fordítva –, akkor ez nemi átalakító műtéttel lehetséges, és ezt kérhetik is a szüleiktől a születésnapjukra. Az ellenzéki képviselők szerint a törvény egyszerűen értelmetlen, mert a kormánypártiak ilyenre egyetlen példát sem tudnak bemutatni sem Magyarországon, sem máshol. Ugyanakkor a valós veszélyben lévő gyermekeknek éveket kell várniuk arra, hogy a veszélyeztetettségüket megállapító végső bírói döntés megszülethessen.
A kormánypárti replika sem vitatja, hogy az éveken át tartó eljárásokat a törvények lehetővé teszik, de szerintük ezzel csak azért áll elő most az ellenzék, hogy a kormány ne tudjon foglalkozni a bölcsődék és óvodák ajtajában várakozó „LMBTQ aktivistákkal”. Igaz, hogy eddig még nem jutottak be a nemi átalakítást javasló propagandaanyagaikkal, de minden pillanatnyi késlekedés ezzel járna, amit meg kell akadályozni az új törvénnyel.
Az ismeretlen ország szereplőit már kiválogatták, a történet folytatása is elkészült, amiről előzetesként ennyit árulhattam el. A film magyar ágának kidolgozásához, a szakértői és tudományos megalapozásához 2019-ben kapott az irodám megtisztelő felkérést. Eddig sok ezer oldal valós dokumentumot dolgoztunk fel, így senkit sem érhet majd váratlanul, ha a történet magyar ágának filmbeli megismerésekor hasonlóságot talál felfedezni egy általa ismert történettel.
A végső anyag leadása közeleg! Írásom egyben felhívás is arra, hogy a magyar vonal elhivatott szereplőire kérjek ajánlást (E-mail: [email protected]), olyan személyekre, akik akár a párhuzamos ág szereplői is lehetnének. Biztos vagyok benne, hogy nem is kevesen vannak hasonló hivatástudattal élő döntéshozók Magyarországon is. A magyar történet negatív vonulatára bőségesen találtam az alább példaként kiemelthez hasonló esetet. Szerencsére azért néhány pozitív személy, hivatal is képbe került, de ez utóbbiból nagyon rászorulnék egy kis pluszra, hogy ők lehessenek a példák a magyar történet romantikus befejezésében.
A hatályos magyar törvények különlegessége, hogy semmi sem akadályozza, hogy a gyermekvédelem bármely intézményi-, hatósági-, bírósági szintjén dolgozó tisztségviselő, bíró a leírtak szerinti felfogásban végezze a hivatását. Az már probléma, hogy a legújabb magyar gyermekvédelmi szabályozás, a nem létező LMBTQ propagandával, azaz egy árnyékkal hadakozik, miközben akadályozza a fiatalok felkészítését a tényszerűen 13-14 évesen kezdődő szexuális életükre.
Szembetűnő jogalkotói mulasztás, hogy törvényeink a döntések kötelező meghozatalára nem határoznak meg legkésőbbi határidőt! Az eljárás folyamatában van példa határidőkre, de szankcióval nem jár, ha azt a döntéshozók annak ellenére nem veszik figyelembe, hogy az általános eljárási szabályokkal egyezően a határidő általában években van meghatározva. Erre csak egy példa, hogy a nyomozásra a gyanúsítást követő két évet enged meg a törvény, ami alatt a veszélyeztetett kiskorú gyermek felnő, s addigi fejlődése visszafordíthatatlan kárt szenved.
Szakértői munkám során így találkoztam azzal az (érdekes módon éppen egy három kiskorú gyermekét védő édesanya kapcsán) esettel, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal hónapokon át – a Budapest Környéki Törvényszék többszöri felhívásával sem törődve – egyszerűen nem terjesztette elő a törvényszéken az édesanya azonnali jogvédelmet kérő beadványát, miközben erre a törvény szerint összesen nyolc napja lett volna. A kormányhivatalt vezető kormánymegbízott közismerten a gyermekeket érintő ügyek elkötelezettje. Az édesanya mégsem tudta áttörni a hivatal önvédelmi vonalát, hiába címezte a segítségkérő levelét dr. Tarnai Richárdnak. A címzett nevében íródott választ szinte biztosan a jogsérelmet okozó részleg készítette el.
Nagyon is pozitív példa a hivatástudatra a Pest megyei rendőrfőkapitány, Dr. Nagy László fellépése, aki azonnali belső vizsgálatot, a nyomozás felgyorsítását és hatékony lezárását rendelte el, amikor – igaz, csak másodszorra – már közvetlenül ő értesült arról, hogy a három kiskorú gyermek ügyében meggyanúsított édesapa elleni nyomozás több mint két éve tart, és épp a harmadik nyomozó ismerkedik az üggyel az érintett kisvárosi rendőrőrsön.
E cikk írása kapcsán megkerestem a Monori Járásbíróság elnökét is, hogy valami biztosan nincsen rendben az általa irányított bíróságon, ahol a három kiskorú veszélyeztetett gyermek szülői felügyelete körében döntő válóperi eljárás 2018 óta tart, és máig, azaz négy éve nem született meg a végső döntés a szülői felügyeletről. Az elnöki válasz szerint „Szakújságírói és tudományos feltáró munkája a Monori Járásbíróság eljárási és ítélkezési gyakorlatáról hiteles képet akkor kaphat, ha Ön nem kizárólag (...) és társa peres felek közötti jogvitában vesz részt újságíróként, hanem több, más peres ügyben is.” Láthatóan nem sikerült érzékeltetnem, hogy én szakértőként az egész életemben úgy éltem meg a hivatásomat, miként a készülő könyv/film bemutatott főszereplői.
2019 őszén, az aznapi dossziémban képletesen megjelent, hogy „három kiskorú gyermek veszélyben van”. Én sem tettem le a több száz oldalnyi irathalmazt addig, amíg az iratokból meg nem győződtem arról, hogy az akkor két ötéves és egy hétéves gyermek valóban veszélyben van-e, vagy sem. Abban volt! Ezért én a konkrét ügyhalmazt azóta sem engedtem el, és ezen képtelen is lennék változtatni mindaddig, amíg a gyermekek veszélyeztetettsége fennáll!
Amikor az ügy elém került, még úgy láttam, hogy az eljárások a Monori Járásbíróságon, ha lassan is, de jó irányba haladnak. 2019 nyarán talán még magyarázható volt, bár egyetérteni már akkor sem lehetett azzal, hogy a bíróság első ideiglenes intézkedésével a gyermekek gondozó szülőjének az apát jelölte ki, mivel addig az édesanya, a család eltartójaként hetente ingázott az otthona és a külföldi munkahelye között, ezért ez jelentette a gyermekeknek az állandóságot. A bírósági döntés már ekkor sem vette figyelembe, hogy az apa mindent megtett, hogy bosszúból a gyermekeket elszakítsa az édesanyjuktól, az édesanyát pedig a gyermekeitől, amely apai tett a gyermekek állandóságához fűződő érdekét messze felülíró sérelmet okozott a rá bízott kiskorú gyermekeknek. A bíróság, az apa távolságtartási indítványának elutasításakor már észlelte az apa állításainak alaptalan voltát, de nem értékelte a hamis vádat.
2020 márciusában a gyámhatóság által kirendelt igazságügyi szakértő már tényként állapította meg, hogy az apa alaptalan állításai nem csak a hatóságoknál, a kisvárosi környezetben vádolták meg az édesanyát gyermekbántalmazással, hanem az általa felügyelt kiskorú gyermekekben is elültette mindezt. Az igazságügyi szakértő tényként állapította meg a gyermekeknek az apa által az édesanyjukkal szembeni nevelését. Tényként rögzítette, hogy az édesanyjuk sosem bántalmazta őket, a gyerekek csak az apjuktól hallottak a bántalmazottságukról és arról is, hogy vigyázniuk kell egymásra, amikor az édesanyjukkal vannak, mert az édesanya a testvéreket szét akarja szakítani egymástól.
A járásbíróság a gyermekfelügyelet körében ezt nem tartotta „lényeges” körülménynek, és csak az anya kapcsolattartását sűrítette, mert ennek szükségességét is kimondta a szakértői vélemény. Ismét a törvényszék állította a talpára a jogot, és a végső döntésig az édesanyát jelölte ki a gyermekek gondozójának. A helyi gyámhatóság legalább tíz döntést hozott az apai jogsértések kapcsán, de ebből csak három alkalommal sikerült elsőre megfelelőt hoznia. Eleinte a kormányhivatal még korrigált másodfokon, aztán már zaklatásként kezelte az anyai segítségkéréseket, elutasítva azokat, amit ismét a törvényszék hozott helyre.
Miközben az apa sorozatos jogsértései jó eséllyel kimerítik a vonatkozó büntetőjogi tényállásokat, a gyámhatóság „elfelejtette” feljelenteni az apát, amely mulasztást így az édesanyának kellett pótolnia. A helyi nyomozóhatóságnak az okirati tényeken alapuló feljelentés átolvasására közel egy évre volt szüksége, ami után meggyanúsítsa az apát. Újabb közel másfél év után, immár a harmadik nyomozó ismerkedik az üggyel.
Időközben már mindegyik gyermek iskolás; a legnagyobbik, a kormányhivatal nehezen védhető beavatkozásának köszönhetően ma is abba az iskolába jár, amelyben az apai befolyásoltság kézzel fogható, ahonnan az édesanya, három éve próbálja a gyermekét kimenekíteni. A törvényszék reményeim szerint még a napokban ezt a visszaélést is ellehetetleníti. Közben a járásbíróság első fokon egy párhuzamos perben „nem elég súlyosként” értékelte a gyermekeknek az édesanyával szembeni nevelését, a kísérletet a gyermekek és az édesanya szétválasztására; ezt a védhetetlen bírói döntést ezúttal is a törvényszéknek kellett 180 fokos fordulattal helyre hoznia.
A Monori Járásbíróság még 2019 nyarán végzést hozott arról, hogy nincs szükség az édesanya által kért kizárólagos lakáshasználat ideiglenes kimondására, mert az apa szavai alapján a bíróság megállapította, hogy az apa saját döntésével felhagyott a lakás használatával és jelenleg az édesanya a lakás kizárólagos használója. Az apa a saját nyilatkozata ellenére egy hónappal később magánlaksértési feljelentést tett, hogy nem tud akadálytalanul, bármikor belépni az ingatlanba. Az ügyészség és a járásbíróság, ellentétben a gyermekek veszélyeztetésével, ez ügyben nem késlekedett, és első fokon – egy védhetetlen indoklással – el is marasztalta az édesanyát. Az igazság helyreállítása, mint eddig mindig, a törvényszék feladata lesz! A járásbíróság elnöke szerint nincs baj a bírósága ítélkezési, eljárási gyakorlatával. Szerintem pedig nagy a baj!
Nem szeretném az itt leírt példát javasolni a filmhez. Remélem, hogy kapok az olvasóktól példaként bemutatható esetekre és döntéshozókra ajánlást, rájuk szeretnék büszke lenni Hollywoodban, példaként és tükörként bemutatni őket, és nem csak itthon. Az empátiát nélkülöző idézett eljárások közvetlenül nem foghatóak rá az orbáni rendszerre, legfeljebb az elfogadhatatlan hozzáállás hasonlósága fedezhető fel egyre többször.
A forgatókönyv azonos időben mutatja be ugyanazt a történetet egy, a film utolsó jelenetéig titkolt államban, és egy kis, de a jogállamisági viták középpontjában álló országban: a mai Magyarországon. Az állandó szereplők is azonosak: egy gyámügyi- és egy kormányhivatali előadó, egy gyermekvédelmi nyomozó, egy ügyész, egy-egy, a különböző bírói szinteken ítélkező bíró – egészen a legfelső bírói fórumig.
A párhuzamos történetben éppen képviselői vita folyik a két parlamentben a „gyermekvédelmi törvény” szükséges korszerűsítéséről, miközben a történet folyamatosan váltva a képeket, azonos időben mutatja be, amint a munkaidejük végén járó állandó szereplők éppen a nap folyamán beérkezett új ügyeket tartalmazó dossziéik utolsó iratához érnek, hogy az utolsó ügyben is döntsenek annak további sorsáról. Épp az utolsó beadvány következne, amikor csörög a telefon, a család érdeklődik, hogy mikor érnek haza. Megfeledkezve az utolsó iratról, azt válaszolják, hogy indulnak, mára végeztek. Az ajtóban látják, hogy a dosszié még nyitva van, ezért be akarják csukni, de meglátják benne az utolsó, még döntésre váró kérelmet.
Először úgy gondolják, hogy reggel majd ezzel kezdik, de azért belepillantanak. A segítségkérő beadványt egy édesanya küldte egy kisvárosból, amelynek az első érdemi mondata így kezdődik: "A három kiskorú gyermekem veszélyben van!"
Az ekkor még fel nem fedett országban a gyermekek védelméért felelős tisztségviselők sorra leveszik kabátjukat, felhívják a családjaikat, hogy várhatóan csak későn fognak hazaérni, és mindannyian visszaülnek az asztalukhoz, ahol többször is átolvassák a beadványt, hogy még aznap este el tudják dönteni, hogy akár csak a nem kizárt szinten is, de a három kiskorú gyermek veszélyeztetve van-e, vagy sem. Ha igen, akkor ennek a napnak számukra csak akkor lesz vége, amikor a közvetlen veszélyt elhárították, mert hasonlóan az életet mentő orvosokhoz, ezt vállalták a hivatásukkal. Azt, hogy másként cselekedjenek, el sem tudják képzelni.
A film visszavált a parlamenti vitákra. A még nem ismert ország parlamentjében éles vita folyik, kell-e törvényben rögzíteni azt, hogy a gyermek veszélyeztetése esetén a döntéshozóknak a döntést azonnal megkezdett folyamatos ülésen kell meghozniuk. A kormánypárti képviselők szerint szükségtelen, mert ez a napi gyakorlat. Az ellenzék szerint viszont szükséges, mert jöhet más világ, és a gyermekek védelme fontosabb, mint például a választási eredmények gyors kihirdetése, és ott ezt törvény is rögzíti.
Majd átvált a kép a mai magyar parlament éles hangú, egymást szidalmazó képviselői vitájára. A kormánypárti képviselők éles hangon ítélik el ellenzéki képviselőtársaikat, mert nem akarják törvényben előírni, hogy a bölcsődékben és az óvodákban nem lehet a gyerekeknek előadást tartani arról, hogy a fiúk, ha lányok szeretnének lenni – vagy fordítva –, akkor ez nemi átalakító műtéttel lehetséges, és ezt kérhetik is a szüleiktől a születésnapjukra. Az ellenzéki képviselők szerint a törvény egyszerűen értelmetlen, mert a kormánypártiak ilyenre egyetlen példát sem tudnak bemutatni sem Magyarországon, sem máshol. Ugyanakkor a valós veszélyben lévő gyermekeknek éveket kell várniuk arra, hogy a veszélyeztetettségüket megállapító végső bírói döntés megszülethessen.
A kormánypárti replika sem vitatja, hogy az éveken át tartó eljárásokat a törvények lehetővé teszik, de szerintük ezzel csak azért áll elő most az ellenzék, hogy a kormány ne tudjon foglalkozni a bölcsődék és óvodák ajtajában várakozó „LMBTQ aktivistákkal”. Igaz, hogy eddig még nem jutottak be a nemi átalakítást javasló propagandaanyagaikkal, de minden pillanatnyi késlekedés ezzel járna, amit meg kell akadályozni az új törvénnyel.
Az ismeretlen ország szereplőit már kiválogatták, a történet folytatása is elkészült, amiről előzetesként ennyit árulhattam el. A film magyar ágának kidolgozásához, a szakértői és tudományos megalapozásához 2019-ben kapott az irodám megtisztelő felkérést. Eddig sok ezer oldal valós dokumentumot dolgoztunk fel, így senkit sem érhet majd váratlanul, ha a történet magyar ágának filmbeli megismerésekor hasonlóságot talál felfedezni egy általa ismert történettel.
A végső anyag leadása közeleg! Írásom egyben felhívás is arra, hogy a magyar vonal elhivatott szereplőire kérjek ajánlást (E-mail: [email protected]), olyan személyekre, akik akár a párhuzamos ág szereplői is lehetnének. Biztos vagyok benne, hogy nem is kevesen vannak hasonló hivatástudattal élő döntéshozók Magyarországon is. A magyar történet negatív vonulatára bőségesen találtam az alább példaként kiemelthez hasonló esetet. Szerencsére azért néhány pozitív személy, hivatal is képbe került, de ez utóbbiból nagyon rászorulnék egy kis pluszra, hogy ők lehessenek a példák a magyar történet romantikus befejezésében.
A hatályos magyar törvények különlegessége, hogy semmi sem akadályozza, hogy a gyermekvédelem bármely intézményi-, hatósági-, bírósági szintjén dolgozó tisztségviselő, bíró a leírtak szerinti felfogásban végezze a hivatását. Az már probléma, hogy a legújabb magyar gyermekvédelmi szabályozás, a nem létező LMBTQ propagandával, azaz egy árnyékkal hadakozik, miközben akadályozza a fiatalok felkészítését a tényszerűen 13-14 évesen kezdődő szexuális életükre.
Szembetűnő jogalkotói mulasztás, hogy törvényeink a döntések kötelező meghozatalára nem határoznak meg legkésőbbi határidőt! Az eljárás folyamatában van példa határidőkre, de szankcióval nem jár, ha azt a döntéshozók annak ellenére nem veszik figyelembe, hogy az általános eljárási szabályokkal egyezően a határidő általában években van meghatározva. Erre csak egy példa, hogy a nyomozásra a gyanúsítást követő két évet enged meg a törvény, ami alatt a veszélyeztetett kiskorú gyermek felnő, s addigi fejlődése visszafordíthatatlan kárt szenved.
Szakértői munkám során így találkoztam azzal az (érdekes módon éppen egy három kiskorú gyermekét védő édesanya kapcsán) esettel, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal hónapokon át – a Budapest Környéki Törvényszék többszöri felhívásával sem törődve – egyszerűen nem terjesztette elő a törvényszéken az édesanya azonnali jogvédelmet kérő beadványát, miközben erre a törvény szerint összesen nyolc napja lett volna. A kormányhivatalt vezető kormánymegbízott közismerten a gyermekeket érintő ügyek elkötelezettje. Az édesanya mégsem tudta áttörni a hivatal önvédelmi vonalát, hiába címezte a segítségkérő levelét dr. Tarnai Richárdnak. A címzett nevében íródott választ szinte biztosan a jogsérelmet okozó részleg készítette el.
Nagyon is pozitív példa a hivatástudatra a Pest megyei rendőrfőkapitány, Dr. Nagy László fellépése, aki azonnali belső vizsgálatot, a nyomozás felgyorsítását és hatékony lezárását rendelte el, amikor – igaz, csak másodszorra – már közvetlenül ő értesült arról, hogy a három kiskorú gyermek ügyében meggyanúsított édesapa elleni nyomozás több mint két éve tart, és épp a harmadik nyomozó ismerkedik az üggyel az érintett kisvárosi rendőrőrsön.
E cikk írása kapcsán megkerestem a Monori Járásbíróság elnökét is, hogy valami biztosan nincsen rendben az általa irányított bíróságon, ahol a három kiskorú veszélyeztetett gyermek szülői felügyelete körében döntő válóperi eljárás 2018 óta tart, és máig, azaz négy éve nem született meg a végső döntés a szülői felügyeletről. Az elnöki válasz szerint „Szakújságírói és tudományos feltáró munkája a Monori Járásbíróság eljárási és ítélkezési gyakorlatáról hiteles képet akkor kaphat, ha Ön nem kizárólag (...) és társa peres felek közötti jogvitában vesz részt újságíróként, hanem több, más peres ügyben is.” Láthatóan nem sikerült érzékeltetnem, hogy én szakértőként az egész életemben úgy éltem meg a hivatásomat, miként a készülő könyv/film bemutatott főszereplői.
2019 őszén, az aznapi dossziémban képletesen megjelent, hogy „három kiskorú gyermek veszélyben van”. Én sem tettem le a több száz oldalnyi irathalmazt addig, amíg az iratokból meg nem győződtem arról, hogy az akkor két ötéves és egy hétéves gyermek valóban veszélyben van-e, vagy sem. Abban volt! Ezért én a konkrét ügyhalmazt azóta sem engedtem el, és ezen képtelen is lennék változtatni mindaddig, amíg a gyermekek veszélyeztetettsége fennáll!
Amikor az ügy elém került, még úgy láttam, hogy az eljárások a Monori Járásbíróságon, ha lassan is, de jó irányba haladnak. 2019 nyarán talán még magyarázható volt, bár egyetérteni már akkor sem lehetett azzal, hogy a bíróság első ideiglenes intézkedésével a gyermekek gondozó szülőjének az apát jelölte ki, mivel addig az édesanya, a család eltartójaként hetente ingázott az otthona és a külföldi munkahelye között, ezért ez jelentette a gyermekeknek az állandóságot. A bírósági döntés már ekkor sem vette figyelembe, hogy az apa mindent megtett, hogy bosszúból a gyermekeket elszakítsa az édesanyjuktól, az édesanyát pedig a gyermekeitől, amely apai tett a gyermekek állandóságához fűződő érdekét messze felülíró sérelmet okozott a rá bízott kiskorú gyermekeknek. A bíróság, az apa távolságtartási indítványának elutasításakor már észlelte az apa állításainak alaptalan voltát, de nem értékelte a hamis vádat.
2020 márciusában a gyámhatóság által kirendelt igazságügyi szakértő már tényként állapította meg, hogy az apa alaptalan állításai nem csak a hatóságoknál, a kisvárosi környezetben vádolták meg az édesanyát gyermekbántalmazással, hanem az általa felügyelt kiskorú gyermekekben is elültette mindezt. Az igazságügyi szakértő tényként állapította meg a gyermekeknek az apa által az édesanyjukkal szembeni nevelését. Tényként rögzítette, hogy az édesanyjuk sosem bántalmazta őket, a gyerekek csak az apjuktól hallottak a bántalmazottságukról és arról is, hogy vigyázniuk kell egymásra, amikor az édesanyjukkal vannak, mert az édesanya a testvéreket szét akarja szakítani egymástól.
A járásbíróság a gyermekfelügyelet körében ezt nem tartotta „lényeges” körülménynek, és csak az anya kapcsolattartását sűrítette, mert ennek szükségességét is kimondta a szakértői vélemény. Ismét a törvényszék állította a talpára a jogot, és a végső döntésig az édesanyát jelölte ki a gyermekek gondozójának. A helyi gyámhatóság legalább tíz döntést hozott az apai jogsértések kapcsán, de ebből csak három alkalommal sikerült elsőre megfelelőt hoznia. Eleinte a kormányhivatal még korrigált másodfokon, aztán már zaklatásként kezelte az anyai segítségkéréseket, elutasítva azokat, amit ismét a törvényszék hozott helyre.
Miközben az apa sorozatos jogsértései jó eséllyel kimerítik a vonatkozó büntetőjogi tényállásokat, a gyámhatóság „elfelejtette” feljelenteni az apát, amely mulasztást így az édesanyának kellett pótolnia. A helyi nyomozóhatóságnak az okirati tényeken alapuló feljelentés átolvasására közel egy évre volt szüksége, ami után meggyanúsítsa az apát. Újabb közel másfél év után, immár a harmadik nyomozó ismerkedik az üggyel.
Időközben már mindegyik gyermek iskolás; a legnagyobbik, a kormányhivatal nehezen védhető beavatkozásának köszönhetően ma is abba az iskolába jár, amelyben az apai befolyásoltság kézzel fogható, ahonnan az édesanya, három éve próbálja a gyermekét kimenekíteni. A törvényszék reményeim szerint még a napokban ezt a visszaélést is ellehetetleníti. Közben a járásbíróság első fokon egy párhuzamos perben „nem elég súlyosként” értékelte a gyermekeknek az édesanyával szembeni nevelését, a kísérletet a gyermekek és az édesanya szétválasztására; ezt a védhetetlen bírói döntést ezúttal is a törvényszéknek kellett 180 fokos fordulattal helyre hoznia.
A Monori Járásbíróság még 2019 nyarán végzést hozott arról, hogy nincs szükség az édesanya által kért kizárólagos lakáshasználat ideiglenes kimondására, mert az apa szavai alapján a bíróság megállapította, hogy az apa saját döntésével felhagyott a lakás használatával és jelenleg az édesanya a lakás kizárólagos használója. Az apa a saját nyilatkozata ellenére egy hónappal később magánlaksértési feljelentést tett, hogy nem tud akadálytalanul, bármikor belépni az ingatlanba. Az ügyészség és a járásbíróság, ellentétben a gyermekek veszélyeztetésével, ez ügyben nem késlekedett, és első fokon – egy védhetetlen indoklással – el is marasztalta az édesanyát. Az igazság helyreállítása, mint eddig mindig, a törvényszék feladata lesz! A járásbíróság elnöke szerint nincs baj a bírósága ítélkezési, eljárási gyakorlatával. Szerintem pedig nagy a baj!
Nem szeretném az itt leírt példát javasolni a filmhez. Remélem, hogy kapok az olvasóktól példaként bemutatható esetekre és döntéshozókra ajánlást, rájuk szeretnék büszke lenni Hollywoodban, példaként és tükörként bemutatni őket, és nem csak itthon. Az empátiát nélkülöző idézett eljárások közvetlenül nem foghatóak rá az orbáni rendszerre, legfeljebb az elfogadhatatlan hozzáállás hasonlósága fedezhető fel egyre többször.
